Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Hónapokkal korábban csúnyán összefirkálták az egyházközségünk egyik épületét. Még neve is van ennek a beteges lelkületből fakadó, torz (ál)művészetnek: graffiti.

Olyanok gyakorolhatják ezt, akiknek annyi tehetségük nincs, hogy önálló alkotásokkal, rajzokkal vagy festményekkel az igazi művészet életterébe emelkedjenek, és ott mutassák meg tudományukat. Mivel igazi tehetség híján soha sem tudnak maguknak hivatalos kiállítási helyet szerezni, ízléstelen tolakodásukkal mások házát, lakását, falát, kerítését mocskolják be, s okoznak pénzben is kifejezhető kárt. Vannak viszonylag ügyesebb vonalvezetéssel rendelkező „féltehetségek”. Ez nem változtat azon, hogy az egyház épületén is mintegy 80 ezer forintos kárt okozott a tettes (vagy a tettesek). Igaz, a hivatalos becslő 25 ezer forintban állapította meg a kárt, de a mester a munkát 80 ezerért vállalta volna. A biztosító természetesen nem fizet (talán mert eggyel kevesebb a kunkor a fali rajzokon, mint kellene).

A rendőrség illetékeseinek gratulálunk, a múlt hetekben kaptuk a jó hírt, hogy elfogták a tettest, és polgári peres úton érvényt szerezhetünk követelésünknek. Ám az egyház vezetősége nem élt a felkínált lehetőséggel, s hogy miért nem, arra most nem térnék ki. Egyelőre kénytelenek vagyunk úgy hagyni az épület falát, s talán majd jövőre – amikor esetleg több pénzünk lesz – eltüntetjük az ocsmányságot tartalmazó rajzokat. Még jó, hogy csak kevesen értik a falakra firkált jeleket és a morbid, obszcén, ízléstelen szavakat. Mert ezek az „alkotások” nagyon sötét lelki világról árulkodnak.

S ami megdöbbentett bennünket:

Édesanyák álltak meg kisgyermekükkel a dekorált falak előtt, és gügyögő primitívséggel magyarázták a művészetekben még aligha jártas gyermekeiknek, hogy milyen szépek ezek a rajzok, a vonalak, milyen ügyes volt az, aki ezeket csinálta. Rövid időn belül kétszer egymás után éltük át, hogy még kiformálatlan lelkű gyermeküknek kedélyesen magyarázták az obszcén graffiti „szépségét” – hadd tanuljon a gyermek. Lehetőleg neki se legyen jobb ízlése, mint annak a két drága anyukának, akik láthatóan angolul sem értenek egy kukkot sem, vagy ha igen, akkor már igen jó neveltjei a kereskedelmi tévék „földszint alatt szárnyaló” szellemtelenségeinek.

A két kis csöppség természetesen nagy érdeklődéssel figyelte a kunkorodó vonalakat, a kígyózva tekergő betűket, egyikük a kis ujjával, nagy szorgalommal követni is igyekezett a kacskaringós förmedvényt. Az anyukák lelkes művészeti hozzáértése szépen beleplántálhatta lelkükbe a jövőt: firkáld össze, ami nem a tied, kinek mi köze hozzá. S ha még kis mennyiségben drogozol is, az sem törvénybe ütköző.

Megrendült lélekkel vettem tudomásul mindezt. Egy szomorú jövőt meghatározó életkép tárult elém. Csoda-e, ha minden egyre jobban széthullik, szétzilálódik?

Ilyenkor mindig eszembe jut az Úr Jézus klasszikus szava, amit a kereszten mondott: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek. Nem tudják, hogy mit beszélnek, hogy miért káromkodnak, miért rombolnak, nem tudják… De miért nem tudják?

Erjé

::Nyomtatható változat::