Evangélikusok

In memoriam:

Hozzászólás a cikkhez

"Bözsi néni hazament" – mondta a temetésen Zászkaliczky Péter igazgató lelkész, a Deák téri templom oltárképe előtt álló hamvak mellett. Bözsi néni gyakran tette fel szeretteinek a kérdést: Miért él ilyen sokáig? A Jóistennek terve van még vele – válaszolták neki sokan. De mi lehet ez a terv? – kérdezte ilyenkor elgondolkodva.

Szüntelenül tevékenykedett, élete áldás volt a körülötte élők számára. Szülőhelyén, Acsán gyermekként ismerték meg egymást Keken Andrással. Magyar Erzsébet óvónő lett, Keken András pedig lelkész. Hétévi ismeretség után, 1934. augusztus 15-én tartották az esküvőjüket. Ettől kezdve nemcsak felesége, hanem méltó segítőtársa is lett élete végéig férjének.

Keken András először Hódmezővásárhelyre került. A szórványgyülekezetben felesége segítségével végezte munkáját. 1936-ban evangélikus világkiál- lítást is rendeztek. Ugyanitt az árvák számára gyermekotthont létesítettek. Férje ennek történetét örökítette meg „Imre és társai” című könyvében. A gyerekekről Bözsi néni édesanyjukként gondoskodott. Egykori „árvaházi gyerekei” rendszeresen meglátogatták, felkeresték, tartották vele a kapcsolatot, tanácsait kérték, segítették. Számos keresztgyermekük is volt, akiknek sorsát, lelki fejlődését egész életükben figyelemmel kísérték. A rájuk bízott egykori gyermekek közül sokan eljöttek most végső búcsút venni, hálájukat, szeretetüket kifejezni.

1941-től Budapestre, a Deák téri gyülekezetbe került a házaspár. A gyermekotthon is ideköltözött. Iparostanonc-otthont, hadiárvaházat alapítottak és tartottak fenn a gyülekezet segítségével. A háború alatt az üldözötteket mentették, mellyel saját életüket is halálos veszedelemnek tették ki.

1. után férje nem akarta átadni az államnak a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumot, ezért letartóztatták, börtönbe zárták, majd internálták. Felesége ezalatt óvónőként dolgozott Budapest ötödik kerületében. Gyönyörű énekhangját hivatása gyakorlása közben nagyszerűen tudta hasznosítani. Nagyon szerette a zenét. Közben hosszú időn át küldözgette a leveleket és csomagokat a börtönbe férjének, akiről egy időben azt sem tudta, él-e még.

Keken András szabadulása után csak építőipari segédmunkásként tudott munkát szerezni, később raktáros lett. 1952 és 1956 között az építőipari szövetkezet tagjává választotta. 1956-ban jöhetett csak vissza a Deák térre. „Tekintse úgy, mintha semmi sem történt volna!” – mondták hivatalosan. 1974. húsvéthétfőn férje a szószéken rosszul lett, és május 19-én a kórházban meg is halt. Mindössze 64 évet élt. Özvegye attól kezdve életét társa emlékének szentelte. Naponta kijárt a temetőbe a sírjához. Kézirataiból négy kötetre valót választott és adott ki. Mindezzel az volt a célja, hogy a jövőt, az elkövetkezendő nemzedék épülését szolgálja. Ugyanezért kívánta férje könyvtárát az aszódi evangélikus gimnáziumra, kéziratait pedig a Deák téri evangélikus múzeumra hagyni. (Az aszódi gimnázium ígéretet tett arra, hogy egy Keken András-emlékszobát fog kialakítani.)

Az Ordass Lajos Baráti Körben is tevékenyen részt vett. Örömmel támogatott minden értékes kulturális rendezvényt: hangversenyeket, előadásokat, az Evangéliumi Színházat, a könyvkiadást. Szívügye volt az óvoda is. Minden iránt érdeklődött, minden hozzá fordulónak tudott bölcs, hasznos tanácsokat adni, és gyakorlati segítséget nyújtott valamennyi rászorulónak. Kitűnő háziasszony volt. Mindig tartott otthon maga készítette süteményeket, amellyel vendégeit kínálta meg. A Deák téri szeretetvendégségeken is gyakran vállalt háziasszonykodást. Otthonukat magyar hímzésekkel díszítette, és nagy szeretettel gondozta egyre terebélyesedő virágait. Egy-egy új hajtás mindig gyönyörűséget szerzett, és örömmel figyelte fejlődését.

Látogatta a betegeket, segítette a nehéz körülmények között élőket mind anyagilag, mind erkölcsileg.

Élete végéig megtartotta büszke tartását: soha sem akart terhére lenni másoknak, nem akarta, hogy bárki sajnálja. Kedves humorával leplezte betegségeit, elhallgatta gondjait, nehogy terhére legyen a körülötte levőknek.

Utolsó munkája a nemrég megjelent Segítség című könyv sajtó alá rendezése volt, melybe férje beszédeit gyűjtötte kötetbe a kéziratok – részben a hallgatók jegyzetei – alapján. Még meg- érhette, hogy kézbe vegye a frissen elkészült könyvet. Most elment, végleg hazatért a férjéhez. Nagyon hiányzik azoknak, akik itt maradtak.

Berényi Zsuzsanna Ágnes

::Nyomtatható változat::