EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 16 - Megújulás és emlékezés

Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Megújulás és emlékezés

Parókia- és emléktáblaszentelés Kemenesmagasiban

Kemenesmagasiban parókiát és emléktáblát szenteltek
Megható ünnepséget szerveztek április 13-án – virágvasárnap délután – a Vas megyei Kemenesmagasiban. A bensőséges alkalmon felújított parókiájáért és egykori lelkésze, Tóth Sándor 35 éven át (1943–1978-ig) tartó szolgálatáért adott hálát a gyülekezet.

A megemlékezés a templomban kezdődött, ahol Ittzés János püspök Fil 2,5–11 alapján hirdette Isten igéjét. Az istentiszteleti liturgiában a helyi lelkészek – Kovács Imre és Kovácsné Tóth Márta – is részt vettek, majd Guóth Emil felügyelő vezetésével rövid közgyűlésre került sor. Köszöntőjében elmondta, hogy egykori lelkészük, Tóth Sándor akkor élt közöttük, amikor a hatóságok elvárták tőlünk, hogy világi hatalmasságokat szolgáljunk. Szegény ember volt, aki ebben is sorsközösséget vállalt a falu lakóival. Töretlen hittel és szeretettel szolgált közöttük. Sokan élnek ma is a községben, akik munkája révén növekedhettek hitükben. Ennek eredménye, hogy az utókor egy emléktáblát helyezett el a megújult parókia homlokzatán.

Köszönő szavakat mondott a néhai lelkész lánya, Tóth Márta (aki csak névrokona a helyi lelkésznőnek), dr. Sólyom Jenő professzor felesége is. Kiemlte: édesapja ma bizonyára tiltakozna az emléktábla ellen. Úgy vélte, a gyülekezet tagjai akkor emlékeznek méltóképpen egykori lelkészükre, ha a hitben és a szeretetben erősödnek. Szavait követően három leánya egy kórusmű éneklésével tette még emlékezetesebbé az alkalmat.

Kiss Judit gyülekezeti munkatárs az egykori hittanos nevében mondott verset, majd Kovács Imre ismertette a parókia felújításának menetét. Ebből megtudhattuk, hogy valamikor csak vizes, mocsaras területre lehetett építeni a lelkészlakást. A végleges renoválás három ütemben valósult meg. Először állagmegóvási munkálatokat végeztek, majd kívülről és végül belülről újították fel az épületet. A rekonstrukció mintegy 3 millió forintba került, amelynek csaknem a felét állami támogatásból, a többit gyülekezeti forrásból fedezték.

Az ünneplő gyülekezet a megújult parókia elé vonult, ahol a püspök leleplezte az emléktáblát. A megemlékezészáróakkordjaként a helyi ének- és citerazenekar muzsikált.

Menyes Gyula

Regionális hozzárendelés: Kemenesmagasi Evangélikus Egyházközség


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
A szentély - oltártér
Élő víz
"Bízzatok! Él! Feltámadott!"
Kövek
Húsvéti triptichon
Golgota
Egyházunk egy-két hete
A Szentírás és értelmezése
Áldó hatalmak oltalmába rejtve
Dies Academicus
Megújulás és emlékezés
"Te vagy, ki az ember szívébe a hit virágát ültetéd..."
Emlékező szeretet
Keresztutak
Finn káté - magyarul
Éledő remények Kikindán
Margójegyzetek Chiara Lubich könyvéhez
Evangélikusok
Honnan jövünk?
Déli kerületünk hiteles tükre
Keresztény szemmel
Gondolatok a kapcsolótábla mellett - egy papgyerek húsvétja
Hetedik parancsolat
A hét témája
A természet fotográfusa
Egy fa minden évszakra
Felhívás
Az önző óriás
Egy temetkezési vállalkozó gondolatai
A másik világ
Közlemények, nyilatkozatok
Rádiós nívódíjat kapott hittudományi egyetemünk tanára
A Luther Kiadó közleménye
E heti Luther-idézet
Luther idézet
Kultúrkörök
A reneszánsz nagymesterei a Szépművészeti Múzeumban
A vasárnap igéje
Mégis van kiút!
A jó hír a hír
Nagycsütörtöki álom - vagy valóság?
Útközben - a keresztre feltekintve
Isten hallgat
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 16 Megújulás és emlékezés

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster