Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2003
- 16
- Egy fa minden évszakra
A hét témája
A Föld napja: április 22.
Hozzászólás a cikkhez
Egy fa minden évszakra
Egy almafa lett az én „belső szobám”, amely az egymást követő évszakokban megmutatta Isten illatait, hangjait, „arcait” és oltalmát. Az otthont, amelynek kertjében állt ez a fa, a szüleim nagyon nehezen tudták fenntartani a II. világháború után.
Tavasszal a fa rózsaszín rügyei bódító illattal árasztották el a helyet, ahol vasárnapi iskolásat játszottunk a nővéremmel és a szomszéd gyerekekkel, a babáimat, olykor még a macskánkat is bevonva. Énekeltünk, és előadtuk vagy elbáboztuk azokat a bibliai történeteket, amelyeket a gyülekezeteinkben tanultunk. Élveztük, hogy különbözünk. Néhányan még most, hatvan év után is tartjuk a kapcsolatot. Ez a hely életre szóló barátságokkal ajándékozott meg minket.
A nyári napokon felmásztunk a fák ágaira, hogy beleskelődjünk a lombok között megbújó madárfészekbe. Az élet csodájáról tanultunk, ahogyan a kicsinyeiket gondozó madárszülőket figyeltük. Bárányfelhőket számláltunk, és egy-egy nyári zápor elmúltával mélyen belélegeztük a felfrissült levelek illatát, miközben a szivárvány megjelenését vártuk az égbolton.
Ősszel egymás után ettük az érett almákat. Ez a számunkra szent hely minden érzékszervünkre gazdagon hatott. Éreztük az élő Istent még akkor is, amikor a zörgő avarban bolondoztunk.
A tél pihenést nyújtott az almafánknak. Egy-egy korai fagy után az ágak olyan fehérbe öltöztek, mintha angyalok jártak volna azon a helyen. Még a fa is egy új életre várt.
Felnőttként az elsők között egy almafát ültettem a kertembe. Ez a fa tanította a fiaimat az évszakok váltakozására és a magányos percek örömére.
Negyven évvel később, nagymamaként ennek az árnyékában ülök most, amikor a számomra legdrágább helyről írok. Ez az én „belső szobám”, ahol Istennel találkozhatom újra és újra.
(A Lutheran 2002. decemberi számából fordította Boda Zsuzsa)
LaRene J. Wolfe, USA
::Nyomtatható változat::
|