Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Idegenkedem az üvegtéglától. Úgy gondolom, saját otthonomban sosem használnám építészeti megoldásként. Lehet, hogy túl sok orvosi rendelőt, kórházi lépcsőházat láttam gyermekkorom óta? Lehet, hogy a sejtelmes üvegfalhoz barátságtalan hang társul emlékeimben? Természetesen sok intézményben nagyon praktikusak az átláthatatlan üvegszemek, de egyáltalán nem barátságosak. Számomra ezt az üzenetet hordozzák: a fény bejöhet, a részletek nem érdekelnek. A sötét helyiségekben szükség van világosságra, azonban a külvilág formái, körvonalai, árnyalatai nem izgatnak. A kíváncsi tekinteteknek megálljt parancsol ugyan az üvegtégla, de ezért árat kell fizetnem: én sem leszek gazdagabb azzal, ami kívül történik. Vagy – ami ennél is rosszabb – nem is érdekel, ami ott zajlik.

Az az érzésem, sokszor Istenre is üvegtéglán keresztül nézünk. A fény kell: Isten szeressen, bocsásson meg, és adja meg mindazt, amire szükség van. Ám a körvonalakra, színekre nincs időnk, türelmünk, vagy nem vagyunk kíváncsiak rájuk. Hogy igazából, részletekbe menően milyen az én Uram, mit miért mond, enged vagy akar – ez legyen a „főhivatásúak” asztala. A Szentírást olvassuk – néha értjük, néha nem. Némi fény mindennap beszivárog az Útmutató vagy egyéb vezérfonalak használatakor. De vajon tanulmányozzuk is az Igét? Szánunk-e időt fejtörésre, lapozgatásra, igeszakaszok összehasonlítására? Érdekelnek-e a részletek, már amennyit emberi ésszel felfoghatunk? A hitben való megmaradáshoz, lelki erősödéshez szükségesek azok az árnyalatok, kontúrok, „színátmenetes” isteni megoldások, amelyeket csak idő- és energiaráfordítással lehet felismerni.

Az üvegtégla a vallásosság jelképe: Istenről tud, tehát a fénynek tudatában van, de a részleteket nem is sejti. A hit azonban lázas kíváncsisággal kutatja a részleteket, mert Isten megismerése a legfőbb kedvtelése.

Bámulatos gazdagság tárul elénk a teljes Biblia forgatásakor mindarról, ahogyan Isten rendezte, igazgatta az emberek, családok, népek sorsát. Sajátos színt hordoznak azok az események, amikor Isten olyasmit enged, amire nem mondható: ez az Ő akarata. Mégis megengedi, s mintha kedvét lelné abban, hogyan hozzon ki a kusza helyzetekből valami olyat, amire végül az ember- és angyalseregek is rábólintanak: így volt jó.

Isten nagyon színesen mutatja meg jelenlétét életünkben. Kár lenne csak sötétre-világosra-homályosra szűkítenünk a vele való kapcsolatunkat. Kár lenne elszegényedett fantáziával alakítani istenképünket: most jó – máskor pedig nem jó. Most szeret – máskor pedig nem.

Ugyanakkor kár lenne üvegtéglát falaznunk egymás közé, nehogy megismerjék, ki is vagyok, és én se lássam tisztán a mellettem élő embert. Kár lenne sötét vagy világos alakok csapatára szétválogatni a körülöttünk élőket, holott rengeteg színt és változatos üzenetet fedezhetnénk fel egymásban.

Az üvegtéglafal egyik szemecskéjét kaviccsal kilőtték. Sokszor kellett célba venni a szívós anyagot, mire átlyukadt. Most az egyszer nem tudok haragudni a suhancokra, akik tudatlanul is tájképpé varázsolták a lépcsőház homályát.

Bálint Józsefné

::Nyomtatható változat::