Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Szemléletformálás és szemléletformálódás – úgy gondolom, mindkettő igaz a maga nemében arra a tanfolyamra, melynek során a Balassagyarmati Evangélikus Szeretetház dolgozói, lelkészei a közelmúltban a hospice-szemléletű ellátás lényegével ismerkedhettek meg. A köztudatban a hospice-ellátás a végstádiumban lévő daganatos betegek kísérését jelenti mind fizikai, mind lelki értelemben. Azonban az az érzékenység, ahogyan ezeket a betegeket gondozzuk, aktuális kérdéseikhez közelítünk, minden élete végéhez közeledő embert személyesen érinthet…

Ebből kiindulva született meg a képzés gondolata, melynek megvalósulásához egy épp akkor megjelent pályázat adott újabb lendületet. A szeretetház lakói számára a meglévő áhítatokon kívül szerettünk volna olyan lehetőséget teremteni, melynek segítségével méltó módon élhetik meg kérdéseiket, gyászukat, hogy a „ma már nem úgy megy, mint régen” nyomasztó érzésében közösen rátaláljuk arra, ami mégis megy, mégis sikerül…

A képzés másik pillérévé a munkatársi kapcsolat összehangolását tettük, hiszen feszültségek között nehéz jó érzéssel dolgozni. Ezek a konfliktusok sokszor a másik felületes ismeretéből, a váltott műszak teremtette keretekből fakadnak, és talán abból a téves megközelítésből is, hogy – a felmerülő kérdések közös tisztázása helyett – elég csupán azt kimondanunk, hogy egy egyházi szeretetház alkalmazottai vagyunk.

A tíz alkalmat magában foglaló havonkénti 6 órát Debrecenyi Károly István kiképző szupervízor vezette, melyeken mindig saját érintettségünkből, élményeinkből kiindulva közelítettük meg a például a veszteség témáját. Ezzel a problémával az élet előrehaladtával egyre többször szembetalálkozunk – időnk, erőnk és szeretteink tekintetében egyaránt. Közösen gondolkodtunk a betegségről mint életkrízisről és kihívásról, és a magyarországi hospice történetébe is betekintést nyerhettünk, melyhez kapcsolódóan a súlyos betegek egyetemes spirituális igényére is érzékennyé tettük figyelmünket. A saját szeretteinktől való búcsúzás módjaiból kiindulva fogalmaztuk meg, hogy milyen feladataink vannak a haldoklók kísérése esetén, majd ebben a nagyon érzékeny helyzetben a lakók családtagjaival való tennivalóinkat, lehetőségeinket is felmértük.

Egymás motivációinak megismerése után – ki miért választotta ezt a szakmát – a csoportdinamika tudományába is beletekintettünk. Ehhez társult természetesen a kiégés elleni stratégiák számbavétele arra a megrendíthetetlen bizonyosságra építve, hogy ez a kellemetlen állapot igenis megelőzhető.

Ugyanakkor minden alkalmon lehetőség nyílt csoportos szupervízióra is, melynek során az intézményben felmerülő aktuális kérdéseket tisztázhattuk, vizsgál- hattuk meg több oldalról egy külső szakember (tehát nem érintett személy) segítségével. Ennek során könnyebbé vált a munkánk az adminisztráció területén vagy a lakók igényeit illetően, továbbá a hozzátartozókkal való kapcsolattartásban.

A képzés végén mindenki igazolást kapott, mely kreditpontok jóváírására jogosít. A formálódás elkezdődött: másfajta megközelítésben láttatva feladatunkat, a tanulás korántsem ért véget…

Köszönet Debrecenyi Károly Istvánnak azért, hogy ennek a különleges kérésnek eleget tett, és elvállalta a kurzus vezetését, Bartha Istvánnak a támogatásért, Keskenyné Szabó Zita otthonvezetőnek és a szeretetház minden dolgozójának az együttműködésért. Nem utolsósorban pedig azoknak a gyülekezeti tagoknak, akik a képzés alatt a lakók ellátásában segítettek, süteményt sütöttek, és jót beszélgettek…

Kulcsár Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::