A vasárnap igéje

Böjt 5. vasárnapja (Judica)

Hozzászólás a cikkhez

Ha asszociációs játékot játszanánk, s fölírnánk egy lapra ezeket a szavakat: testvér, gyermek, fiú, bizonyára sok szép gondolat jutna eszünkbe. A legszebb emberi kapcsolatokként írnánk le ezeket a fogalmakat... Aztán ha jobban a dolgok mögé nézünk, ha leszállunk a realitások síkjára, akkor egészen más lesz a kép. Még egy kiegyensúlyozottnak mondott testvérkapcsolat is elszürkülhet, ellaposodhat az idők során. Ha másért nem, akkor a fizikai távolság, a ritka találkozás, a kapcsolattartás zökkenői miatt.

Egyszer egy társaságban megdicsérték az egyik testvérpárt, mondván: milyen jó testvérek. Ám valaki - kissé szkeptikusan - megkérdezte: "Aztán megosztoztak már ezek a nagyon jó testvérek a szülői örökségen?" Bizony a pénz, a vagyon gyakran a testvérek közé állhat. A Szentírás szerint az első testvérpár is valami hasonlón veszett össze végzetesen: Káin megharagudott, mert Isten Ábel áldozatát fogadta el. Ézsau és Jákob is az atyai örökségen, az áldáson különbözött össze.

A keresztények is testvérnek szólítják egymást. A gyülekezeten belül is használatos ez a megszólítás, legalábbis liturgikus formában. De az van-e mögötte a valóságban, amit ez a szó jelent? S hány szülő-gyermek kapcsolat tipródik a sárba! Milyen sok az elhagyott, eldobott gyermek! Hány elhagyott, magányos öreg szülő várja, hogy gyermekei rányissák az ajtót, vagy legalább egy idegen segítsen! Hol az igazság? - kérdezik a szenvedő felek. S hányszor szomorodik meg Isten a mi hűtlenségünk miatt! Egy Balaton-felvidéki falvacskában - ahol vasárnaponként húsz-huszonöt ember szokott istentiszteletre járni - egyik vasárnap senki sem ment templomba. A lelkész egyedül üldögélt. Milyen szomorú lehetett az Úristen! Elhagyták az Atyát a gyermekek, senki nem nyitotta rá azon a vasárnapon a templomajtót. De milyen jó, hogy az Isten nem kőből épült templomokban lakik...

Az ember mindig is hajlamos volt a hűtlenségre. Ez a természete, ez a bűne. S a bűn átjárja életünk minden zegzugát. Erről árulkodnak családi és gyülekezeten belüli kapcsolataink is. Istennel való kapcsolatunkat mindenekelőtt a bűn határozza meg. Isten látja ezt, sőt előre látta már a kezdet kezdetén. Ezért határozta el, hogy cselekszik. Elküldte Jézust, hogy ne csak szép elméleteink, megvalósíthatatlan ideáink legyenek a testvérkapcsolatról. Ő nem restellt minket testvérnek nevezni. Hogy milyen óriási dolog ez, azt akkor értjük meg, ha meggondoljuk: mi bezzeg hányszor szégyelljük egymást! Móra Ferenc megkapóan írja le a Kincskereső kisködmönben, hogyan figyelmeztette a szorongató, fojtogató szégyen, amikor társai előtt nem akarta megismerni az édesanyját: "Megdobban a szívem: szülém az csakugyan! Valaki mintha megtaszítana: szaladj hamar, segíts neki! Mennék is én, de már szállingóznak viszsza a fiúk. Sok az úri gyerek közöttük - mit szólnak hozzá, ha megtudják, hogy az én szülém az a zsákos néni?"

Krisztus eljött, hogy kézzelfoghatóan, testközelből átéljük, milyen is az atya és a fiú kapcsolata. Eljött, hogy meggyógyítsa és újra élettel töltse meg halódó, elszürkült vagy már teljesen elhalt emberi kapcsolatainkat. Bennünket is bekapcsol abba az éltető vérkeringésbe, amely őt az Atyával köti össze. Így lehetünk újra - a szó valódi értelmében - testvérekké, akik ebben a széthulló világban nemcsak a szem csüggedt sugarát küldözgetik egymás felé, miként Tóth Árpád írja lehangoltan a Lélektől lélekig című versében. Krisztus eljött, hogy ne legyünk az ördög foglyai, aki szétszór, szétdarabol, szétzúz mindent. Jézus Krisztus legyőzte a Gonoszt, s a kereszten széttárt karjaival eggyé ölel mindent és mindenkit. Ő az, aki az Atya keblére von minket, hogy meggyógyuljunk, s újjáépüljön a híd közöttünk és Isten között a bűnbocsánat által. Ez az igazság!

A mai vasárnap zsoltára így hangzik: "Szolgáltass nekem igazságot, Istenem!" (Zsolt 43,1) Krisztus váltságműve az Isten igazsága: az a szeretet, amely az Atyát arra késztette, hogy Fiát odaadja értünk, és amelyet a Fiú az Atyának mindhalálig engedelmeskedve véghezvitt mindannyiunkért.

Imádkozzunk!

Urunk, töltsd meg újra tartalommal ezeket a szavakat: testvér, apa, anya, gyermek, férj, feleség. Töltsd meg tartalommal, amikor kimondjuk: Atyánk, Istenünk. Töltsd meg önmagaddal kapcsolatainkat! Tölts be minket, Szentlélek Isten. Ámen.

Bencéné Szabó Márta

::Nyomtatható változat::