e-világ

Hozzászólás a cikkhez

"Az erdélyi magyarok teljes értékű közösségként kívánnak az öreg kontinens újraegyesítésében részt vállalni... Az erdélyi magyar egy olyan, szabadságától részben megfosztott túlélő, aki anyanyelvéhez, kultúrájához, temetőihez, földjeihez, erdőihez való kitartó ragaszkodásával üzen Európának: élni akarunk!"

(Szilágyi Zsolt)

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében nyílt meg a Vármegye Galériában az erdélyi művészeti életből ízelítőt adó szép kiállítás. A 99 esztendeje született Incze István (1905-1978) a jelenleg Erdélyben alkotó művészgeneráció tanítómestere volt; 2001-ben végzett unokája, Incze István Botond pedig az élő hagyományok képviselője. Alkotásaikon keresztül a semmihez sem hasonlítható erdélyi szellem, a táj szépsége, az annyira vágyott tiszta forrás reménye tölti be a kiállítótermeket. Mindez annak is megdobogtatja a szívét, aki csupán egyszer járt a fenyvesek alján, zúgó patakok mentén, ahol ismeretlenül is ismerősen köszöntek rá: Adjon Isten... Dicsértessék...

A határokon átívelő nemzeti újraegyesítés az élni akarásnak az ösztönös kifejeződése. Ennek az élni akarásnak az üzenetét célba juttatni összefogást igénylő nemzeti ügy... A trianoni szétdaraboltságban élő Kárpát-medencei magyarság megmaradása éppen ezért a legőszintébb és legtömörebb, ezeréves üzenet, amelyet Európának küldhetünk - hangzott el Szilágyi Zsoltnak, az RMDSZ országgyűlési képviselőjének a kiállítást megnyitó beszédében.

Erről az üzenetről beszél a Hargita, a Nagybánya, a Marosvásárhelyi tél, a Gyergyószárhegyi éj, a Csobogó, a Várakozó boglyák, a Csíki-medence, az Erdély 1944. Némelyik festményen Mesél az erdő, és mesélnek Incze István Botond gyönyörű, szikrázó Naplementéi is. Érdekes összehasonlítani a szép meghívó belső oldalán is látható, azonos témájú két festményt. A fenti Incze István nyugodt ecsetvonásokkal megörökített borongós tája (A marosvécsi vár 1969-ből), a lenti pedig az unoka 2003-ban készült, izzó fényekkel búcsúzó naplementéje.

Öröm volt látni, hogy mennyi látogató tért vissza újból és újból egy-egy festményhez, és gyönyörködött hosszan az oly közeli és sokszor mégis messzinek tűnő tájakban, a Hóolvadásban, a Marosban. Volt, akiben éppen a kis falvak idéztek fel régi, szép emlékeket. Egyik vendég a bukovinai székely bácsit nézte, aki egyszer azt mondta: "Tudod, fiam, mi rájöttünk, hogy az élet szebb velünk, mint nélkülünk..." Én az öreg szavait továbbfűzném: nagyon jó, hogy szép, értékálló művészi alkotások is vannak körülöttünk, olyanok mint az "Incze-dinasztia" művei, amelyek jeleket is hordoznak. Ahogyan Reményik Sándor írta: "S a jelek mögött egy egész világ van, / Mindentől elrekesztve, önmagában."

(A kiállítás a Vármegye Galériában - Budapest V., Vármegye u. 11., tel.: 318-8148 - látható április 30-ig, keddtől péntekig 10-18 óra között.)

Schelken Pálma

::Nyomtatható változat::