Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A felvetett kérdéseket megbeszéltük, nem elbeszéltünk egymás mellett - talán így lehetne röviden summázni azt az egész napos találkozót, amelyet a Théma Egyesület szervezésében tartottak április 5-én a Budapesti Németajkú Református Egyházközség Hold utcai templomában. A rendezvényre evangélikus és református püspökök, lelkészek, egyháztörténészek, teológiai tanárok, gyülekezeti tagok, presbiterek voltak hivatalosak - vagyis mindazok, akik felelősséget éreznek saját egyházuk iránt, és érdeklődéssel, nyitott szívvel és elmével közelednek a másik protestáns történelmi egyházhoz.

Az élénk érdeklődéssel kísért tanulmányi nap a Protestáns tavasz elnevezésű, virágvasárnaptól május 9-éig tartó rendezvénysorozatba illeszkedett. Zsengellér József református lelkipásztor nyitóáhítatában Lk 19,37-40 alapján hirdette az igét. "Sokhangú és sokszínű az a kórus, amely Krisztust virágvasárnapi bevonulásán dicsőíti. Kinek van igaza, ki mondja >>helyesen<< a hozsánnát? A kérdés mindmáig foglalkoztatja Jézus tanítványi körét" - aktualizálta a szentírási szakaszt a lelkész a nap tematikájához kapcsolódva.

Örökségünk - a rivalizálás?!

A nap első előadását Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke és dr. Szabó István református püspök tartotta Egyházpolitikai rivalizálás vagy együttműködés? címmel. Gáncs Péter rámutatott mind az egyes egyházak, mind pedig az egyházak és a társadalom közötti dialógus szükségességére. A címben jelzett rivalizálás tanítványi örökségnek is nevezhető - már a tizenkettő is ezt tette. Jézus azonban ezt látva máig érvényes intéssel fordult hozzájuk: közöttetek ne ez legyen a rend... A református egyházhoz fűződő kapcsolatáról szólva a püspök elmondta: teológusként számukra természetes volt, hogy közös sportprogramokat, baráti beszélgetéseket rendeztek az Üllői úttal szomszédos Ráday utcában tanuló református teológusokkal. Jó lenne - emelte ki -, ha ma sem csak akkor ülnének egymás mellé az evangélikus és a református lelkészek, ha a média "ülteti le őket" egy asztalhoz, vagy kér tőlük állásfoglalást egyes politikai kérdésekben... Mely területeken zavartalan ma (is) az együttműködés a két felekezet között? Említésre méltók például a következők. Félévente egyházvezetői találkozóra kerül sor püspöki szinten. Fontos, hogy élő a kapcsolat a két egyház ifjúsága között: a Diákszigeten évek óta sikerrel van jelen a Közös Pont egyházi sátor. Napokon belül hivatalosan is megalakul a Protestáns Újságírók Szövetsége. A Luther és a Kálvin Kiadó számos könyvet adott ki közösen; mintaszerű az együttműködés a bibliakiadás terén is. A püspök missziói lelkészi múltja okán aláhúzta a Protestáns Missziói Tanulmányi Intézet példaértékű oktatási, továbbképzési munkáját. A leltár tehát bizakodásra ad okot.

Az együttműködésre azonban mindezeken túl is van még mód. A püspök - mint az írott és az elektronikus médiában gyakorlattal bíró lelkész - kiemelte egy közös újság (magazin), valamint egy, a katolikus rádió mintájára létrehozandó protestáns rádióadó elindításának lehetőségét.

Szabó István reflexiójában felidézte az evangélikus egyházzal kapcsolatos első emlékeit, amelyeket - a hallgatók nem kis derültségére - egy szóban így summázott: fújtatás. A későbbi püspök ugyanis a lajoskomáromi evangélikus templomban ily módon segédkezett az orgonistának... Szabó István aláhúzta: a rendezvény címében szereplő "egyházpolitika" szó magyarázatot igényel, mert fennáll a veszélye annak, hogy ki-ki mást ért rajta. A politikai mozgás sokszor "hozza össze" a négy történelmi egyházat, közös kiállásra késztetve a felekezeteket. Napjainkban ezen a téren "nincs min" rivalizálni egymással. A különbségekről szólva elmondta: a teológia területén nem, a dogmatikai kérdésekben azonban felismerhetők az elválasztó tételek; ezek esetében viszonylag kevés az átjárási lehetőség. Az evangélikus liturgiai reform kérdésköréhez kapcsolódva a református püspök saját egyháza 16-18 évvel ezelőtti tapasztalatait adta át - náluk a 80-as években ment végbe liturgiai reform -, a kudarcokról éppúgy nyíltan szólva, mint a sikerekről.

A püspökök egyetértettek abban, hogy az együttműködés legfontosabb területe a közös gyülekezetek szervezése, különösen ott, ahol sem evangélikus, sem református templom nincs. A két protestáns felekezet együtt lelki otthonra, közösségre találhatna, ha az "atyafiak" ebben partnerek lennének.

Kertész Botond, egyházunk frissen doktorált egyháztörténésze előadásában - mintegy a soron következő beszélgetés felvezetéseként - az evangélikus-református kapcsolatok történetét tekintette át. A reformációtól indulva végigvezette hallgatóit azon az úton, amelyen hol együtt, hol pedig egymástól eltávolodva haladt a két egyház. Kiemelte a lutheri és a kálvini irányzat sajátosságait, az unió létesítésének kísérleteit, a protestánsok nehéz sorsát a túlnyomórészt katolikus Magyarországon.

"Protestáns" lelkész nincs

• de protestáns teológiai

gondolkodás van!

A fenti mondat a délelőtti program zárszavaként hangzott el. Az előadó dr. Szűcs Ferenc professzor, a Károli Gáspár Református Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének rektori teendőkkel megbízott vezetője és dr. Fabiny Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Újszövetségi Tanszékének docense volt. A párbeszéd egy evangélikus-református közös egyetem létesítésének lehetőségeiről, esélyeiről folyt.

Szűcs professzor emlékeztetett: 1855 és 1864 között volt már példa arra, hogy a két egyház közös teológiát működtetett. Talán ezért sem véletlen, hogy időről időre felmerül egy felekezeti (jelen esetben protestáns) egyetem létjogosultságának kérdése. A reformkorban komolyan foglalkoztak az üggyel. Ám tekintsünk a jelenre. A lelkészképző intézmények a rendszerváltás óta egyetemként működnek. A tanszékvezető őszintén szólt arról is, hogy a KGRE milyen problémákkal néz szembe: például az akkreditáció még mindig nincs megoldva.

Dr. Fabiny Tamás gondolatmenetét a protestáns tavasz és az új kezdet feletti örömének kifejezésével indította. Felidézte az evangélikus lelkészképzés történelmi okokkal magyarázható hányattatásait, rámutatva, hogy sokáig perifériára szorult a lelkipásztorok képzésének ügye. Pozitívum viszont, hogy az EHE akkreditációja viszonylag zökkenőmentesen lezajlott. A teológiai docens - aki a minap vehette át habilitációs doktori oklevelét a debreceni református teológián - ezután felvázolta, hogy a két felekezet miként foghat össze az oktatás-képzés területén. Említésre méltó például az ösztöndíjak, a pályázatok, a nemzetközi konferenciák összehangolása. Segíthetnénk egymást a felsőoktatás "útvesztőiben", de előrevivő lenne a rendszeres katedracsere is - a diákcsereprogramok (avagy a szószékcsere) mintájára. Kiaknázatlan lehetőségből akad bőven, így a könyvtárak, a nyelvoktatás, a pedagógiai-pszichológiai képzés terén is. Okulhatunk egymás siker- és kevésbé sikertörténeteiből is...

Zárásként az újszövetségi teológia doktora kedves történetet idézett fel: egy ízben a szórakozott ügyintéző így írta a munkahelye nevét egy számlára: Evangélikus Hídtudományi Egyetem...

Kicsoda a másik?

Ki vagyok én?

Az ebédszünet után dr. Rókusfalvy Pál egyetemi professzor szólt A protestáns értelmiség szerepe és lehetőségei az evangélikus és a református egyházban címmel. Előadásának legfontosabb tétele így összegezhető: a keresztény értékrend csak oly módon "vihető át" a társadalomba, ha a szerint élünk, nem csupán szónokolunk róla. Meglátása szerint (protestáns) értelmiséginek lenni nem csupán felsőfokú végzettség, hanem emberi minőség kérdése.

A legszemélyesebb hangú beszélgetés a nap végére maradt: A hit közösségei munkacímmel Benczúr László építész, az Északi Egyházkerület felügyelője érzelmi-tapasztalati oldalról közelített a kérdéshez, beszélgetőtársa, Balog Zoltán református lelkész pedig a korábban ki nem mondott gondolatokat és a nap hozadékát fogalmazta meg.

Benczúr László mindkét felekezetet közel érzi szívéhez, mivel édesapja evangélikus lelkész, felesége pedig református; így különbségek helyett inkább a testvéri kézfogás képét említette.

Balog Zoltán református lelkész a "ki a másik?" kérdésének tisztázásához először teológiai kontextusban vizsgálta az egymáshoz való viszonyunkat. A "jóindulatú érdektelenség" sem jó, de az sem, ha önmagunkat helyezzük középre, és a többi felekezetet e köré a centrum köré rendezzük különböző érvek alapján. A keresztények - a protestánsok és a katolikusok - egységére szolgálatunk hitelessége miatt van szükség, ez küldetésünk is, és missziói feladatunk is ennek megélése a világ felé - húzta alá Balog Zoltán.

A hallgatóság részéről elhangzott ötletek, észrevételek, kritikák, javaslatok is abba az irányba mutatnak, hogy a nap során megfogalmazott gondolatok reménység szerint építő, előrelendítő párbeszédet indukálnak majd a két protestáns egyház tagjai között. Ahogy mondani szokták: a gondolatcserét a nap végén csak abbahagytuk - de nem fejeztük be.

Kőháti Dorottya

::Nyomtatható változat::