Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Április 15-én délelőtt került sor a fasori gimnáziumban az igazgatói pályázatokról véleményt nyilvánító tantestületi értekezletre, majd délután a döntési, illetve javaslattételi joggal rendelkező testület, az igazgatótanács ülésére. Az Evangélikus Élet főszerkesztője – tudva, hogy készülök részt venni ezeken az alkalmakon – megkérdezte, nem írnék-e erről az újságban. Igent mondtam, hozzátéve, hogy a folyamat lezárulása előtt nem lenne helyes a nyilvánosság elé tárni a részleteket. Ekkor már tudtuk, hogy május 3-án lesz az egyházi Oktatási Bizottság ülése, amely szintén állást foglal majd az ügyben (ez szakmai véleménynyilvánítást jelent), míg a döntés meghozatalára az Országos Presbitérium lesz hivatott május 21-én.

Tucatnyi középiskolánkban előfordultak már – de hála Istennek, ritkán – konfliktusok az igazgatóválasztással kapcsolatban. Éreztük, hogy egyrészt talán túl demokratikus az egyházi oktatási törvény, túl sokaknak ad beleszólási lehetőséget a döntésbe; másrészt pedig a procedúra olykor nagyon hosszúra nyúlik; ez pedig nem kívánatos feszültségeket gerjeszthet. Mindez határozottan jelentkezett az idei fasori igazgatóválasztás során. Mondhatnánk: bárcsak a törvény túlzott demokratizmusa, illetve a csaknem hathetes választási periódus vezetett volna olykor az egyházi iskolához méltatlan jelenségekhez, a politikában is sajnálatos indulatokhoz, övön aluli módszerekhez! Sajnos azonban többről volt szó.

Mindenesetre tanulságos, hogy – mint kiderült – a kampány valójában már szinte egy éve, az igazgatói tisztet az elmúlt hatéves ciklusban betöltő Tárnok Dezső tevékenységének utolsó esztendejében zajlott. Valamennyire érthető volt ez, hiszen köztudott volt: az egyházkormányzás nem feltétlenül vele képzeli el a folytatást. Azonkívül pedig ő is kinyilvánította: nem biztos, hogy még egy ciklusra pályázik.

A kampányt megkezdő és folytató tanárok és szülők jelöltje Bátovszky János biológia–kémia szakos tanár volt. Rajta kívül az iskola tantestületéből Nováky Andrea énektanárnő, kívülről pedig a jeles teológusprofesszorokat felvonultató családból származó Pröhle Péter matematikus pályázott az igazgatói posztra. A határidő lejárta előtt végül beadta pályázatát az eddigi igazgató is, azzal indokolva lépését, hogy nem lát alkalmas jelöltet a pályázók között, ugyanakkor felelősséget érez eddigi munkájáért, illetve az egyházi oktatásügyért.

A tantestület megosztottnak bizonyult. Egyedül Bátovszky János szerzett többséget (20 igen, 14 nem), rajta kívül az eddigi igazgató kapott érdemi támogatást (16 igen, 18 nem). Pröhle Péter tíz, Nováky Andrea kilenc igen szavazatot kapott. (A véleménynyilvánítás során egy-egy tanár akár mind a négy jelöltre igennel szavazhatott.)

Az igazgatótanács sajátosan viselkedett. A testületnek mint a fenntartó képviselőjének igen széles a jogköre: a törvény szerint a tanácsnak kell elbírálnia a pályázatok jogszerűségét. Köztudomású volt, hogy két pályázó nem minden tekintetben tesz eleget a pályázat előírásainak: Bátovszky János biológus mérnök-tanári oklevéllel rendelkezik, amely elsősorban szakiskolai tevékenységre jogosít, míg Pröhle Péter a felsőoktatásban oktat, közoktatási képzettsége és gyakorlata nincs. Az igazgatótanács – feltehetőleg az egyre nagyobb méreteket öltő kampány miatt – nem kívánt állást foglalni az ügyben.

A kampány – amelynek a célszemélyei elsősorban az egyház püspökei voltak, akiket egyes szülők telefonon és levélben is megkerestek – részben Bátovszky Jánost támogatta, részben arra irányult, hogy Tárnok Dezső mint igazgató ne jöjjön számításba. A választási hadjárattal hozható összefüggésbe az is, hogy leköszönt a szülői választmány jogász vezetője.

Az idő előrehaladtával a kampány hevessége fokozódott, főként azután, hogy az igazgatótanács Tárnok Dezső kinevezését javasolta újabb hat évre. A tizenegy tagú testületből hatan szavaztak Tárnokra, négyen Bátovszkyra, egy tag pedig Pröhlére adta a voksát.

Egyházunk Oktatási Bizottsága érzékelte, hogy egyre lehetetlenebb helyzet alakul ki, ezért fontolóra vette, hogy a pályázatot eredménytelennek kellene nyilvánítani, új pályázatot kiírni és egy évre – erre a törvény lehetőséget ad – külső szakembert megbízni az iskola vezetésével. Ennek megfelelően a tizenhat főnyi testületből nyolcan egy jelöltet sem támogattak, öten Tárnok Dezsőre, ketten Bátovszky Jánosra szavaztak, egy tag pedig Pröhle Péterre voksolt.

Az egyházi elnökség május 6-án tárgyalta az egyre több feszültséggel terhes témát. Elfogadták az Oktatási Bizottság véleményét a pályázat eredménytelenségéről; ez azt is jelentette, hogy az igazgatótanács javaslatával szemben foglaltak állást. Ugyanakkor 4 igen, 2 nem szavazattal egy tartózkodás mellett úgy döntöttek, hogy egy évre az eddigi igazgató kapjon megbízást az ügyek vitelére. Abban az esetben, ha ő nem vállalja – mivel az elnökségnek tudomása volt a két említett pályázat hiányosságairól –, Dobos Krisztina igazgatóhelyettes megbízása jöhetett volna szóba.

Az Országos Presbitérium is kemény vitát folytatott az ügyben. Ennek végén 12 igen, 6 nem szavazattal elfogadta az Országos Elnökség javaslatát – először eredménytelennek nyilvánítva a pályázatot –, és Tárnok Dezsőt bízta meg egy évre (az új pályázat elbírálásáig) az igazgatói teendőkkel.

A döntés kompromisszumot és az iskola iránti felelősséget tükröz. Kompromisszum ez, hiszen szigorúan jogi értelemben az igazgatótanács javaslatát kellett volna elfogadni, de a presbitérium – figyelembe véve a többféle megosztottságot, a jelentős véleménykülönbségeket – úgy látta helyesnek, ha nem döntenek a teljes ciklust illetően. Ugyanakkor az iskola stabilitását, a munka folyamatosságát szem előtt tartva az eddigi igazgató egyéves megbízását határozták el. E döntés mellett szól az is, hogy – bár a munkájának a hiányosságai is nyilvánvalóan hozzájárultak a megosztottsághoz – tevékenysége több értéket is teremtett.

A határozat fontos eleme, hogy a következő évben az országos egyház Oktatási Osztálya a konszolidáció érdekében szorosabban ellenőrzi, egyben segíti az iskolavezetést. Például még júniusban konzultációra kerül sor a tantestülettel, illetve a szülőkkel. Az egy év módot ad arra, hogy a kedélyek lecsillapodjanak, illetve hogy minden szereplő bebizonyíthassa: valóban az iskola érdekét tartja szem előtt. Az új pályázat pedig lehetőséget nyújt a legalkalmasabb jelölt megválasztására.

A pályázatok hátterét nem szoktuk ilyen részletességgel ismertetni. Bevallom, haboztam is, hogy szükséges-e ez, segíti-e a kibontakozást, netán tovább növeli a feszültségeket. Azért kellett a részletes tájékoztatás mellett döntenem, mert sajnos – bármennyire esélytelenek is, hiszen a törvény mindnyájunkat kötelez – még mindig zajlanak az utóvédharcok. Ezek célszemélyei továbbra is a püspökök. Ők kapják a félinformációkat, a csúsztatásoktól, ferdítésektől, fenyegetésektől terhes leveleket. Némelyek a zsarolástól sem riadnak vissza. Nem vonom kétségbe – egyes levelek tartalmának enyhén szólva etikátlan mivolta és nehezen elviselhető stílusa ellenére sem – a leveleket fogalmazó szülők jó szándékát, őszinte érzelmeit, de ez sem adhat felmentést az egyházhoz méltatlan magatartásra. Kórjelző számomra az is, hogy bár az elnökségben az országos felügyelő felelős az iskolaügyekért, engem elkerültek a kampányolók. Feltehetőleg tudják, hogy elkötelezettje vagyok a Fasornak, és hogy érvek nélküli indulatokkal, érzelmekkel, minősítésekkel, fenyegetésekkel nem lehet rám hatni. A Fasort erős egyházi háttérrel mindig az igazgatók és az igazgatótanácsok vezették. Nem volt könnyű 1989-ben harminchét év után az újraindulás, és a nehézségek ma sem kerülik el az intézményt. Igyekszünk a kor kihívásának, a ma megkívánt színvonalnak megfelelni. Ez talán nem mindig sikerül, de a törvényesség, a tisztesség megőrzése minimális követelmény. Ezt vehetik üzenetnek mindazok, akik saját véleményüket „az igazságnak” tartják.

Frenkl Róbert

Regionális hozzárendelés: Budapest–Fasori Evangélikus Gimnázium

::Nyomtatható változat::