Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A már friss diplomával rendelkező lelkészjelöltek pályájuk igazi kezdete, a szolgálati út nagy „Start”-ja az ordináció. Hokker Zsolt és Homoki Pál lelkésszé szentelésének 2004. július 10-én a budavári gyülekezet adott helyet, ahol D. Szebik Imre, az Északi Egyházkerület püspöke, Dr. Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektor-helyettese, Káposzta Lajos soltvadkerti lelkész, püspökhelyettes, valamint Varsányi Vilma óbudai lelkésznő végezte az ünnepi liturgiát.

Pali családjának számos tagja sok nemzedékre visszamenően aktív szolgálatot vállalt az evangélikus egyházban. Felmenői között volt már több kántor, felügyelő, gondnok, pénztáros, harangozó, azonban lelkész nem. Most azonban Pali személyében megtörtént családjában az első lelkész ordinációja. A Szarvasról származó édesanya kántori szolgálatának „jó íze” Palit már három éves korában az orgonapadhoz szólította, amitől kedvet kapva előbb az énekléshez, majd Johann Gyula egyetemi lelkész ösztönzésére a trombitához terelte. Személyes barátságuk, testvéri kapcsolatuk erősítette meg abban, hogy az egyházban végzett lelkészi szolgálatot válassza. Énekes-zenei múltja a Lutheránia énekkarban 9 évre nyúlik vissza, ahol hűséges és jól képzett tenorként szerepel. Megbecsülésének jele volt az énekkar istentiszteleti szolgálata, ahol egy Bach-korált adtak elő.

Pali életében elsőként a tordasi gyülekezet, majd Rőzse István budafoki lelkész említhető. Igehirdetései és élete már gyermekkorában megragadták. Teológiai tanulmányainak elkezdésében jelentős szerepe volt a Teológus Otthonban tapasztalt közösségi élet, atmoszféra, lelkiség megtapasztalása, valamint a családi életben jelen lévő természetes egyházi szolgálat örömének megélése. Pali számára a teológiai tudományok sorából kiemelkedő rendszeres teológia (dogmatika, etika) a prédikáció hangvételében és a mindennapi gondolkodásban kap jelentős szerepet. Az igehirdetés azonban nem csupán az előkészületek és alapos teológiai háttértudás miatt vált kedvessé a gyakorló évnek helyet biztosító soltvadkerti gyülekezetben, hanem mert itt tapasztalta meg az evangélium mint üzenet átadásának fontosságát. Ehhez kapcsolódik az énekes liturgia szeretete, melyet már hallgató korában megkedvelt a liturgikus énekszeminárium foglalkozásain. A kazuális szolgálatok (keresztelés, esketés, temetés), a szeretetvendégség megrendezése és a közösségi alkalmak új felfedezésnek számítottak a hatodév során. A kölcsönös szereteten, tiszteleten és megbecsülésen, az egymásra találás örömén kívül Káposzta Lajos mentor két nagy felismeréshez juttatta el Palit: „Egy lelkész végezheti a szolgálatát rosszul, de felkészületlen soha nem lehet. A másik: mindig van hova fejlődni. Ezt akár minden szószéki szolgálat után el lehet mondani.” Pali ezekkel az intelmekkel a szívében és gondolatában kezdi meg szolgálatát Miskolcon, aki a szó teljes értelmében szolgálatra szánja oda magát.

Zsoltnak, bár anyai dédnagyapja lelkész volt, 14 éves koráig semmiféle kapcsolata nem volt az egyházzal. Akkor egy egyházmegyei csendesnapon frissen keresztelt és konfirmált (szülői biztatásra és kérésre) ifjúként a lelkészavatás meghívóján is feltüntetett ige (Jel 3,20) jó földbe hullott magként, mélyen szívébe vésődve formálta életét.

A későbbiekben meghatározó személyek szegélyezték azt az utat, amelyen Zsolt eddig eljutott. Varga György ny. pápai esperes, akire ma is szívesen emlékszik, majd a fiatal generációból Lampért Gábor, a jelenlegi siófoki lelkész. Az egyetemi éveket az egyháztörténet szeretete, a kelenföldi gyülekezetben, Szeverényi János mellett végzett munka és „szíve csücske”: a börtönszolgálat szegélyezték. Ez utóbbi Roszík Gábor evangélikus börtönlelkész vezetésével és szakmai irányításával hat éven keresztül nemcsak a fogva tartottakhoz szólt, hanem azok családtagjaihoz. Zsolt ezt a missziói vonalat, amennyiben lehetősége és ideje lesz, szívesen továbbvinné. Az igehirdetés és hittantanítás fontos szerepet kapott a hatodév során, mely az óbudai gyülekezetben, Varsányi Vilma mentor felügyeletével és kísérésével történt, akivel segédlelkészként továbbra is együtt fog dolgozni. A lelkésznő személye, hitbeli meggyőződése, a szolgálatokra való felkészültsége, a gyülekezeti élet irányítása példa lett Zsolt számára. A kelenföldi évek és az óbudai gyakorlati év egymást kiegészítve határozzák meg Zsoltnak a mindennapi gyülekezeti életben elengedhetetlen teológiai látását, hitbeli meggyőződését, lelkészi karakterét. Gyülekezeten kívüli munkájában felesége, Deli Eszter segít sokat, aki festőművészként egy más, lelkészeknek talán nagyobb kihívást jelentő közegben van jelen. Azonban itt is ugyanaz a feladatuk: hirdetni Isten tettét és szeretetét minden ember számára; szóval, tettel, élettel, vagyis valóságosan. Óbudai segédlelkészi évének kezdetén lelkészi jelmondatává az „igeszerű igeszolgálat” lett.

1. Szebik Imre az ünnepi istentiszteleten a 2Tim 1,7 és a Jel 3,20 alapján elhangzott igehirdetésében arról szólt, hogy Jézus önmagát kínálja, és jelen van azon az úton, amelyen a fiatal lelkészek most indulnak el. Olyan világban élünk, amelyet az erőszak, a kiszámíthatatlanság, a gazdag emberek mohósága kísér, de Isten Szentlelkének ereje mindig velünk van. Szolgálatban, igehirdetésben, kapcsolatainkban. Ő ad erőt és kitartást.

Isten áldása legyen veletek új szolgálati helyeteken: Palinak Miskolcon, Zsoltnak pedig Óbudán!

Horváth-Hegyi Olivér

::Nyomtatható változat::