Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. Az Úr közel! Fil 4,4–5 (Zsolt 139,9–10; Lk 1/39–45/46–55/56/; Fil 4,4–7; Zsolt 130) Nem mindegy, hogy mi örömünk alapja. Ettől függ ugyanis örömünk mélysége, tartóssága, maradandósága is. Nem mindegy az sem, hogy mit nevezünk örömnek. Felszínes érzést vagy mélyen gyökerező lelkiállapotot. Karácsony hetének kezdetén ízlelgessük az evangéliumot, vagyis az örömhírt: az Úr közel. Ha megértjük, igazi örömünk lesz.

Jézus mondta: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Lk 10,21 (Zsolt 21,14; Jel 5,1–5; Lk 1,18–25) Mennyire a valóságtól elszakadva, saját gondolkodásmódunk szerint rendezzük be a világot… Nem ártana figyelnünk a gyökeresen más isteni világrendre. Arra, amelytől az emberiség eltért. Isten értékrendjében nem az emberi (szellemi vagy fizikai) teljesítmény, a bölcs (vagy annak látszó), nagy gondolatok a mérvadóak. Csak az a bizalom, amelyhez gyermeki hit kell. A szüleire önmagát a legnagyobb természetességgel rábízó gyermek az egyedül működőképes, sőt „örökélet-képes” életmodell.

Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba. Jn 3,19 (Zsolt 51,15; Jel 3,7–8.10–11/12/; Lk 1,26–38) A szürkületben, a sötétségben mindent el lehet rejteni. A legszörnyűbb tények is álcázhatók. De ha felvirrad a nap, vagy kigyúlnak a reflektorok, minden kiderül: a jó is, a rossz is. A világosság eljött a világba. Jézus a világ világossága. S ha még sokan igyekeznek is az árnyékba bújni, a még sötét területeket megkeresni, a világ a világosság felé tart. Eljött és eljön, hogy egyszer a teljes és örök világosság fényeskedjék nekünk.

Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten! Zak 8,23 (Mt 2,19–20; Jel 22,16–17.20–21; Lk 1,39–56) Egyedül nem megy. Ez az élet törvényszerűsége kicsiben és nagyban. De nem mindegy, hogy kivel, hogyan, hova, miért. Kivel tartunk, hogyan szövetkezünk, hova megyünk, miért fogunk össze. Urunk különös ajándéka az egyház. Nem a szervezet – az csak eszköz –, hanem a közösség. Amelyben együtt mehetünk, felé tarthatunk. Az aktuális feladat kettős: együtt járni azokkal, akikről tapasztaljuk, hogy velük az Isten, a többieknek pedig vonzó közösséget kínálni, hogy átélhessék – útközben, mindennap –, hogy velünk az Isten.

Íme, az én Uram, az Úr, megsegít engem; ki mer bűnösnek mondani? Ézs 50,9a (Lk 1,38; Róm 15,8–13; Lk 1,57–66) Nem az átvilágító hatóság, nem is emberi bíróság, sem pedig mások ítélete tesz igazzá, hanem Isten felemelő jósága, megsegítő szeretete. Ha így tudnánk másokra tekinteni, és így néznénk a saját életünket is, más lenne a társadalom, a közösség, az egyéni élet is. Fontos, hogy az értékes emberi elvárásoknak, az emberi mércének megfeleljünk, ám ez csupán belépőjegy az életbe. Az örök életbe való belépéshez több kell: az isteni igazolás. Jézus óta, Jézusért ez is a miénk lehet. Nem azért, mert megérdemeljük, hanem azért, mert Isten nemcsak ismeri, hanem gyakorolja is a bűnbocsánatot. Megsegít – rendezi dolgainkat. Csak ez számít.

Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. 1Jn 4,10 (Zsolt 8,6; Mt 1/1–17/18–21/22–25/; Róm 1,1–7; Lk 1,67–80) Van mit tisztázni a karácsony félreértései körül. Ahhoz, hogy az első karácsonynak köze legyen a mi 2004-es karácsonyunkhoz, végig kell gondolnunk, meg kell fontolnunk, hogy miért is beszélhetünk a szeretet ünnepéről. Isten szeretetét ünnepeljük ezekben a napokban. S ha valóban így van, akkor fog jutni – rajtunk keresztül – másoknak is.

Amikor a pásztorok meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak. Lk 2,17 (2Móz 23,1a; Mik 5,1–4a; Tit 3,4–7; Lk 2,1–14) A világ változott. Isten népének küldetése nem. Amikor mások bevásárlásról, karácsonyi ételekről, „értékes” ajándékokról, csillogó eseményekről beszélnek, nekünk a „kisgyermekről” kell és lehet szólnunk. Ő a mi reménységünk. Ő a mi igazi karácsonyi ajándékunk. Megtaláljuk-e az alkalmat, hogy róla beszéljünk? Nem nagy szavakkal, csupán csendesen örömteli tanúskodással: nekem ő a fontos, mert én is fontos voltam neki – hiszen ezért jött…

Hafenscher Károly (ifj.)

::Nyomtatható változat::