Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

A kérdés azért jutott az eszembe, mert kezembe került az első Bibliám. Az első, amelyet olyan forró szeretettel forgattam, amelyből először olvastam Isten kiválasztott népéről, Jézus Krisztus csodáiról és tanításáról, kereszthaláláról és megváltásáról – és mindezt csak néhány évvel ezelőtt. Ajándék, ha az ember felnőtt fejjel lesz kereszténnyé, és első Szentírását már viszonylag érett gondolkodással olvashatja.

Ezt a Bibliát azért cseréltem újra, mert első buzgóságomban színes tollakkal aláhúzogattam a leglényegesebbnek vélt mondatokat, nagyon sok bejegyzést írtam bele, és egy idő után zavart a „csúnya” külseje. Azt gondoltam, hogy ez illetlenség, vagy éppen képmutatásnak tűnhet. Ma már nem vennék újat csak ezért. Annál is kevésbé, mert most, hogy beleolvasgattam a bejegyzésekbe, csodálatos gondolatokat találtam. Valószínűleg egy-egy igehirdetéskor írtam bele (mindig viszek a templomba Írást, hogy kövessem az igehirdetési szakaszt, szerintem mindenkinek így kellene tennie), vagy bibliakörök, ifjúsági órák alkalmain, vagy az otthoni csendességben.

Az újszülöttnek minden vicc új – szokták mondogatni. Egy új(jászületett) kereszténynek Isten minden melengető szava, Jézus minden megismert jellemvonása, az apostolok bátorítása olyan sokat jelent! Mint a szivacs gyűjti, szívja magába az új látást. És mindazok számára, akik a világból jönnek – ahol még Isten nevét sem lehetett kiejteni –, a Biblia minden olvasott és megértett szava magát a szívükbe bevéső újdonság.

Ilyeneket olvastam a kézírásos bejegyzések között, például Káin és Ábel történeténél: „Ölni lehet szavakkal is vagy más módon. Ne ölj hát! … Hol van a te testvéred? Ezt kérdezi ma is Isten tőlünk. Ne szakítsd el magadtól az embereket, felelősséged van velük. Szeresd Istent, akkor eltalálsz az emberekhez is!” Emlékszem, hogy ezek a gondolatok számomra teljesen újak voltak. A legtöbb bejegyzést a Hegyi beszédnél, és a Jelenések könyvének lapjain találtam. A kedvenc és kimeríthetetlen mélységű-szépségű részeknél.

Isten – minden bizonnyal – nagyon szereti a rongyosra olvasott Bibliákat, az ilyen Bibliák tulajdonosait. Mert ők azok, akik valóban éhezik és szomjúhozzák az igazságot, amelyet Jézus önmagával azonosított. Ők azok, akik arra az útra akarnak lépni, amelyet Jézus önmagával azonosított, és soha nem akarnak letérni róla. Ők azok, akik tudják, az Élet csakis nagybetűsen értendő helyesen, ekkor jelenti az örök és boldog, a mennyei dimenziókban ránk váró létet.

Jaj azoknak, akik Bibliájukat hagyják a polcukon porosodni, és nem használják szinte kézikönyvként. Akik nem veszik magukhoz, mint a kenyeret, naponként. Szerintem Isten ma nem a pénzünk, hanem az időnk tizedét kéri tőlünk. Mostanság nehezebbnek tűnik abból rá szánni, mint a vagyonunkból.

Ahhoz kell a Szentírás, hogy tudjuk napról napra, mit kell tennünk irgalmasságban, békességszerzésben, megbocsátásban és szeretésben e szétesni látszó világban megállva.

Minderről prédikált nekem – minden igehirdetésnél erőteljesebben – az első Bibliám.

Szegfű Katalin

::Nyomtatható változat::