Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Vasárnap

Előírhatok nekik ezernyi törvényt, azt gondolják, nem tartozik rájuk. Hós 8, 12 (1Thessz 5,24; Lk 8,4–8/9–15/; Zsid 4,12–13; Zsolt 18,21–51) Mire jó a törvény? A 21. században lehet-e még alapnak venni? Kísértenek a szavak, amelyeket a próféta mondott: nem tartozik ránk! Nem vagyunk előbbre tehát az Ótestamentum népénél. Szeresd az Urat! Úgy általában még megy. De annak a parancsnak a teljesülése, hogy ne keressünk más isteneket, már hagy kívánnivalót maga után; Isten nevének őrzése és nem káromlása, ünnepének megszentelése szintúgy. Szeresd felebarátodat! Ez még kevésbé megy. A családok széthullása, korosztályok szembenállása, az élet védelme, a házasság, a családi közösség megőrzése, a kívánság legyőzése – ezekre már gyakran mondjuk: nem tartozik ránk! Hiányzik a megtartó erő. Az újszövetségi ige mutat utat: hű az, aki elhív titeket. Kérjük segítségét, ő megcselekszi.

Hétfő

Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: „Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” Mt 2,1–2 (Ézs 55,5; 5Móz 32,44–47; Lk 8,16–21) Úton járó, kereső emberek vagyunk. Hol van Jézus? A kereső ember legyen kérdező is. Kérdezd igéjében, keresd a gyülekezetet, lelkipásztorodat, hogy útbaigazítást találj! A testvéri segítség odairányít, a testvéri közösségben odatalálhatunk hozzá – mint ahogyan a bölcsek is odataláltak –, és a mi ajkunkról is felcsendülhet az imádat hangja.

Kedd

Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az Úr nevében! Ézs 50,10 (Lk 18,39; 2Móz 7,1–13; Lk 8,22–25) Rossz dolog sötétségben járni, tapogatózni, mindenbe beleütközni, felsebezni magunkat. A lelki sötétségben is megtörténik mindez. Sokan járnak tapogatózva, talán mi magunk is. De ragyog a fény! Eljött a világosság, és fénye ránk is ragyog. Még a vak is észrevette. Bízott Jézusban, könyörületet kért és kapott. A próféta hívása legyen kapaszkodó nekünk is. Bízzunk Urunkban, aki már keresztségünkben megígérte a fényt, és ma is világosságot ad, vezeti életünket.

Szerda

Eljön majd az idő – így szól az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, jog és igazság szerint jár el az országban. Jer 23,5 (Lk 19,38; Mk 6,1–6; Lk 8,26–39) Eljött az idő, megszületett az „igaz sarj”. Jeremiás is Jézust ígérte népének. Mi is őbenne látjuk a megígért királyt, már a tanítványok is így üdvözölték őt. Bölcsen uralkodik, nála van jog és igazság. Boldogok vagyunk, mert országának tagjai lehetünk, mert megszabadított minden bűntől, a haláltól és az ördög hatalmától. Mi is kiálthatjuk a tanítványokkal együtt: „Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izrael Királya!”

Csütörtök

Gyászukat örömre fordítom. Jer 31,13 (Lk 7,13–14; Lk 6,43–49; Lk 8, 40–56) Izrael népe a babiloni fogság keserű kenyerét eszi, gyászban van, reménytelenül tekint a jövőbe. Jeremiás arról jövendöl, hogy gyászuk örömre fordul. Tudjuk, meg is szabadultak a fogságból. Hiszen Isten nem gyönyörködik gyászunkban, bajainkban, próbáinkban. Minden nehéz helyzetünket jóra tudja fordítani. Úgy szerette az egész világot, hogy karácsony éjszakáján meghirdette: „…íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz…” Szomorúságunkban, bajainkban, gyászunkban, amikor veszteség ér, menekülhetünk hozzá. Akik vele járnak, megismerik örömszerzését, és megtalálják az üdvösség örömét is.

Péntek

Újra örömüket lelik az alázatosak az Úrban, vigadnak a szegény emberek Izrael Szentje előtt. Ézs 29,19 (Lk 6,20; Jn 12,34–36/37–42/; Lk 9,1–9) E héten egymás után szólnak az igék az örömről, ígérik a vigadozást. De hogyan valósul ez meg életünkben? Alázatosakról és szegényekről beszél a prófécia. Arra mutat, hogy az Úrban és a szent Isten előtt történik ez. Úgy történik, hogy Isten újjáteszi életünket, a megújult élet pedig új gondolkodást, új tájékozódást hoz. Az alázat és a szegénység arra mutat, hogy üresen, nem érdemeinkben bízva, hanem Urunkra hagyatkozva tudunk örülni minden ajándékának.

Szombat

A két tanítvány unszolta és kérte Jézust: „Maradj velünk, mert már esteledik, a nap is lehanyatlott már!” Bement hát, hogy velük maradjon. Lk 24,29 (1Kir 8,57b; Mt 13,31–35; Lk 9,10–17) „Velem vándorol utamon Jézus” – énekeljük. Jó, hogy utunkat, életünket összekötöttük vele. A vándorút nem szakadhat meg, ezért kérhetjük mi is: maradj velünk! Az emmausi tanítványok a marasztalásban kapták meg azt a bizonyosságot, hogy a feltámadottal találkoztak. Kérjük mi is Lőhe Vilmos imádságával: „Maradj velünk a nap alkonyán, az élet alkonyán, a világ alkonyán.” (EÉ 731. oldal)

Tóth-Szöllős Mihály

::Nyomtatható változat::