Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Evangélikus értelmiségi konferenciát tartottak február 19-én az Evangélikus Hittudományi Egyetemen az országos egyház szervezésében. A találkozáson és együttgondolkodáson túl az volt a cél, hogy keretek közé szerveződjön az egyházban aktív evangélikus értelmiség, a különböző, már működő csoportok egymáshoz hangolják munkájukat, ezáltal hatékonyabbá váljanak, valamint hogy a magyar evangélikus értelmiség szellemi kapacitását és karizmáit jobban tudja egyháza javára fordítani és kamatoztatni.

Az utolsó sorban ültem a szombaton megrendezett találkozón az EHE új épületének tanácstermében. Nagyjából százan ültek előttem. A széksorok olyan ívet képeztek, hogy láttuk, vagy legalábbis sejtettük egymás arcát, ugyanakkor mindenki egy középpont felé nézett. Ez a térbeli elhelyezkedés is kifejezte a találkozó atmoszféráját. Az előadások izgalmas, aktuális témákat dolgoztak fel, felelős és árnyalt gondolkodásra serkentettek. Örültünk a találkozásnak, s ha másutt nem, az önkiszolgáló étteremben sorban állás közben mindenki beszélgetett vagy tucatnyi emberrel. A nap során volt két áhítat (igét hirdetett D. Szebik Imre püspök és e sorok írója), elhangzott egy rövid koncert (Finta Gergely orgonált), mindezen túl maga az épület és a terem gyönyörű, színes üvegablakával hozzájárult ahhoz, hogy lelki élményben is részünk legyen.

Mihályi Zoltán, a budahegyvidéki gyülekezet értelmiségi fórumának egyik vezetője – egyben a találkozó ötletgazdája, aki Hafenscher Károly országos irodaigazgatóval együtt sokat tett ennek a találkozónak a létrejöttéért – köszöntötte a megjelenteket, és megnyitotta a konferenciát. A délelőtti előadások időszerű kérdésekkel foglalkoztak: az egyház társadalomban elfoglalt helyével és szerepével, a felekezeti iskolák nevelési szolgálatával és a körülöttük kialakuló szellemi központokkal, valamint azzal, hogy miként tudnak segíteni egymásnak a lelkészek és a civilek az egyház ügyének előmozdításában.

Fasang Árpád nagykövet előadásában utalt arra az emlékezetes fórumra, amelyet egyházunk 1987-ben rendezett a budavári templomban. Ez volt az első olyan nyilvános összejövetel, amelyen széles körben, nyíltan beszéltek egyházunk életének közelmúltjáról, és olyan problémákat neveztek nevükön, amelyek elhárítása, illetve megoldása a jövőbeni megújulás kulcsa lehet. Az előadás ezután az európai társadalomra tekintett; megfogalmazta annak két meghatározó jegyét: a társadalom elöregedését és azt a korszellemet, amelyet az „édes élet” kifejezéssel lehet jellemezni. Ez a szellem és ez a gondolkodásmód az a kontextus, amelyben az európai kereszténység él. Hogyan működik az egyház, s benne a magyar keresztény ember akusztikai térreflexe, vagyis az a képessége, amelynek segítségével megtalálja a helynek és az alkalomnak megfelelő hangot és formát, hogy az általa helyesnek és lényegesnek tartott témákat el tudja mondani? Nem voltak hibátlanok a megnyilvánulásaink ebben a vonatkozásban az elmúlt hónapok során. Nagyon fontos, hogy tanuljunk ezekből az esetekből, és a most aktuális kérdésekben higgadtan és megfontoltan járjunk el. Az előadó a készülő ügynöktörvénnyel szemléltette azt, hogy milyen nagy jelentőségű az árnyalt és felelős gondolkodásmód, nehogy egyházunk a politika játékszerévé váljon, és esetleg olyan érdekeket szolgáljon, amelyek nem az egyház épülését és erősödését tartják szem előtt, hanem attól idegen vagy azzal ellentétes célokat.

Mihályi Zoltánné és Frenkl Róbert az iskolákban folyó munkáról számolt be. Megállapították, hogy harcot jelent a mi nevelési koncepciónkat érvényesíteni a mai kontextusban. Autonóm, egyedül Istentől függő embereket nevelnek iskoláink. Nincs könnyű dolga annak, aki ilyen célt tűz ki maga elé. Az előadók képek és adatok segítségével mutatták be az oktatási intézmények falain belül folyó és azon túlmutató tevékenységet. Ismertettek olyan kezdeményezéseket, amelyek azt szolgálják, hogy iskoláink egyben szellemi és missziói központok is legyenek.

Szabó Lajos előadásában sürgette a civil és a Luther-kabátos értelmiség egymásra találását, eleven dialógusát, mert ez nélkülözhetetlen mind a vasárnapi igehirdetések színvonalának megtartása, illetve emelése, mind pedig az egyház templomfalakon kívüli megszólalása szempontjából. Összecsiszolódási folyamatról beszélt, amely a civil értelmiség részéről a vállaltan aktív egyháziasságot igényli, a lelkész részéről pedig a saját, szükségszerűen integratív szerepének megélését. Ahhoz, hogy mindkettő megvalósuljon, szükséges az eleven dialógusok során történő összecsiszolódás. Szükséges továbbá ez a párbeszéd ahhoz is, hogy elkerüljünk egy, ma egyre gyakrabban az utunkba kerülő csapdát, mely azzal fenyeget, hogy az egyház és a gyülekezet lelki és szellemi központ helyett szolgáltatóhellyé degradálódik, amelyet a puszta funkcionalizmus jellemez. A lelkész sem lesz szellemi partner, hanem csak az egyházi funkciók ellátója. Ez reális veszély; elkerülése és kivédése érdekében mindent meg kell tennünk. Szükség van az evangélikus értelmiség visszajelzéseire, inspiratív jelenlétére és tényleges segítségére, mert ugyanazt a valóságot vagy értéket egészen más szemszögből nézi, és a teljes képhez mindkettő hozzátartozik. Pozitív példaként emelte ki az előadó Prőhle Gergely írását az Evangélikus Élet 2005. febr. 13-i számában mint olyan irányt, amelyet jó lenne az egyházunkhoz tartozó, felelősséget vállaló értelmiségnek követnie.

A délután a tapasztalatcsere ideje volt. Novotny Zoltán, a Protestáns Újságírók Szövetségének (Prúsz) elnöke beszélt a helyes PR-tevékenység jelentőségéről. Az egyháznak kommunikálnia kell; szükséges, hogy a templomfalakon kívül is hallassa hangját. A PR-tevékenységhez szakemberekre és pénzre van szükség. Az egyház – hangoztatta – mi vagyunk; nemcsak a papság, nemcsak az egyház hivatalos vezetői, hanem minden megkeresztelt ember, civilek és lelkipásztorok egyaránt; a felelősség nem hárítható át egyik térfélre sem.

Végül kerekasztal-beszélgetés formájában szót kaptak a különféle keresztény értelmiségi egyesületek vezetői. Blanckenstein Miklós a római katolikus, Zsengellér József a református, Reuss András és Mihályi Zoltán pedig az evangélikus értelmiségi köröket, míg Kőszegi Ábel az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemet képviselte. Beszélgetésüket Hafenscher Károly vezette.

A konferencia végén a résztvevők elhatározták, hogy létrehozzák az evangélikus értelmiség saját szervezetét, amely az értelmiségieknek az egyház életében való minél aktívabb szerepvállalását segíthetné.

Bár nem volt hibátlan vagy százszázalékosan sikeres, a találkozón egymás elfogadásának és támogatásának légköre uralkodott. Erre nemcsak egyszerűen szükség van a mai magyar társadalomban, de nem tűrhetjük meg a hiányát vagy az ellentétét sem, mert így a létünket veszélyeztetnénk. Érezhető volt – ha nem is gyönyörűen kikristályosodó tervek formájában – a tenni akarás. Ez reménnyel és bátorsággal tölthet el mindenkit, aki számára fontos a Magyarországi Evangélikus Egyház léte. Szeretnénk továbbadni a konferencia ki nem mondott, de átérzett mottóját: gondolkodni és cselekedni érdemes.

Szabóné Mátrai Marianna

Regionális hozzárendelés: Evangélikus Hittudományi Egyetem

::Nyomtatható változat::