Liturgikus sarok

Luther és az istentisztelet 17.

Hozzászólás a cikkhez

Luther fellépésekor már vagy száz éve érződtek a változások. Vallástörténeti szempontból ez elsősorban az ember Istenhez való személyes kapcsolatának a kérdését és – az addig megszokottól eltérő – Isten-szemléletet jelentette, valamint a kegyességi formákat, szokásokat is érintette. Amikor a liturgiáról, annak megújulásáról beszélünk, nem szabad elfelejtenünk – ez minden kornak, így a mi időnknek is tapasztalata –, hogy az emberi szokások sokszor mindennél erősebb meghatározó erővel bírnak. A kérdés így hangzik: mi a fontosabb? A bibliai igazságok, teológiai meglátások (tiszta tanítás) vagy pedig a szokások? Minek a rabjai vagyunk? Tudunk-e igazítani a szokásainkon, ha a Szentírás fényében változik a meglátásunk, felismerünk egy számunkra addig rejtett igazságot, vagy ha változik a fontossági sorrend? Mi diktál Isten népének az életében, mi a meghatározó az istentiszteleti gyakorlatban?

A Luther által elindított reformok egyértelműen változásokat hoztak a népi kegyesség terén. Gondoljuk csak végig, hogy a reformáció előtt az egyszerű emberek számára nem a hallott, ésszel (is) felfogott ige, hanem a szertartások, a látványos ünnepek, a tárgyak szimbolikus üzenete, az épületek festményei, szobrai, berendezési tárgyai adták a vallásos gondolkodást formáló információt. Az emberek és a közösségek kifejezésformái is ilyen elemekből táplálkoztak – nemcsak az egyházi életben, hanem a vallásos gondolkodásmód által meghatározott mindennapokban is: a munkában, a családban, a szórakozásban.

Új ünnepek sora alakult ki a reformációt közvetlenül megelőző évszázadokban (mint például a fokhagymaünnep vagy az új must ünnepe – liturgikus kísérettel). A lutheri újítás egyben valamiféle „elszegényedést” jelenthetett sokak számára, hiszen a reformátor megszüntette a nem bibliai tartalmú vagy hátterű ünnepeket. Luther olyan korba született bele, amelyben már folyamatban volt a változás, munkássága nyomán azonban felgyorsult, és egyértelművé lett. Írásaival, prédikációival tisztázta a reformáció véleményét a népszokásokról és az egyházi szokásokról. Nem kora humanistáinak népies álláspontját képviselte, hanem a szokásokat is a Szentírás mércéjén mérlegelte és ítélte meg. Luther a keresztény ember szabadságából adódó nagyvonalúsággal kezelte a szokásokat. Mérlegelte, hogy mi az, ami segíti a hívő keresztény ember életét, és mi az, ami akadályozza, netán fenyegeti azt.

Azokon a területeken, amelyek esetében hiányzott az egyértelmű rend, és a szokások összekuszálódtak – ilyen volt például a keresztelés és az esküvő szertartása –, Luther tisztázó segítséget, konzekvens iránymutatást adott. (A néhány hete bemutatott Keresztelési könyvecske is ezt a célt szolgálta.) Luther, aki figyelt és hallgatott a nép hangjára, akit érdekelt az emberek véleménye, nemcsak igehirdetéseiben, de asztali beszélgetéseiben is reagált bizonyos szokásokra, kegyességi gyakorlatokra. Kritikus – néha kemény – hangját azonban nem a lenézés vagy a bántás motiválta, hanem a biblikus tanítás lelkülete.

Luther rendkívül élesen figyelt arra, hogy milyen népies szokások, gyakorlatok szűrődtek be a liturgikus szertartásokba. S míg a világi szokások kérdését tekintve türelmesebb volt, az istentiszteleti életet érintő népi kegyességi gyakorlatok esetében igencsak határozottan lépett fel. Főleg akkor, ha a legfontosabbakról: az igéről és a szentségről volt szó. Ez utóbbival kapcsolatban különösen sok veszélyt látott, és sok tévtanítással kellett megküzdenie.

Az Esketési könyvecske 1529-ben látott napvilágot. Ennek bevezetőjében jelzi, hogy tekintettel van a helyi szokásokra, hiszen a házasság „világi ügylet” („ein weltlich geschefft”), de segítséget ad a házasság megáldásának rendjéhez. Másutt figyelmezteti is szolgatársait, hogy ne avatkozzanak bele a világi szokásokba. (Talán jó tudni azt is, hogy Luther az évek során jelentős változáson ment keresztül. Élete vége felé a szokások kérdéseiben is egyre keményebben – néha egészen elutasítóan – nyilvánult meg.)

Luther számára – mint az a kátékból, prédikációiból és egyéb írásaiból is kitűnik – nagyon fontos volt a Tízparancsolat aktuális magyarázata. Az egyházba beszűrődő szokásokkal kapcsolatosan a legtöbb esetben az első parancsolat témakörét vette elő: „Ne legyen más istened…” (2Móz 20,3) A babonás szokások, a megváltoztathatatlan népi kegyességi gyakorlatok ebbe a témakörbe tartoztak a reformátor szemében. Luther a biblikus, tiszta tanítást védve egyszerre kritizálja a római egyház Szentírástól távolodó gyakorlatait és a rajongók szokásait.

Elgondolkodtató mindez 2005-ben. A világ megváltozott, nagyon átalakult. Eltűntek régi szokások, s újak léptek a helyükbe. Van, aki az egyháztól várja azt, ami tradicionális, nemegyszer összekeverve (egyenlővé téve) a polgári és a bibliai értékeket. Van, aki pedig azt szeretné, hogy a világ mai szokássémáinak megfelelően alakuljon az egyház élete, azon belül a liturgia is. Luther arra tanít, hogy mindent a Krisztusra mutató Szentírás mérlegén kell megvizsgálnunk. Elsősorban önmagunkat.

Hafenscher Károly (ifj.)

::Nyomtatható változat::