EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 14 - A legtöbb...

Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

A legtöbb...

Nagyon megrázott a passiótörténet – nagycsütörtökön az orosházi fiatalok előadásában és nagypénteken a felolvasott igéken keresztül is. Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, hogy mélyen megrendítettek a látottak, hallottak. Egy-egy jelenetre talán hetek múlva is emlékezni fogunk.

Volt egy rész, amely azóta is újra és újra eszembe jut: Jézus megcsúfolásának a jelenete. A Szentírásban azt olvassuk, hogy Jézust a laktanyába vitték, ahol körbevették a katonák, bíborköpenyt adtak rá, töviskoszorút tettek a fejére, és nádszálat adtak a kezébe, majd köpdösték és gyalázták.

Az egyik katona mondatai – a fiatalok előadásában – nagyon szíven ütöttek. Így hangzottak: „Itt a palástod! Köpeny ugyan, de megteszi! Itt a koronád! Tövis ugyan, de megteszi! Itt a jogarod! Nádszál ugyan, de megteszi!”

Gúnyosak ezek a mondatok, de fájdalmas igazságot hirdetnek. Jézus az, akit palást, korona és jogar illetne meg, hiszen ő az Isten Fia, a mennyei Király, aki messze fölötte van minden kicsinyes, botladozó, földi uralkodónak! Palást, korona és jogar illetné meg, azaz hatalmának és istenségének elismerése. Ehelyett azonban csak köpeny, tövis és nádszál jut neki, melyek szánalmas utánzatai a királyi jelképeknek. Tövist, köpenyt és nádszálat kap: ez bizonyára a fizikai fájdalomnál is hatalmasabb lelki sebeket okoz.

Úgy érzem, sokszor mi is ennek a katonának a mozdulatával lépünk oda Jézushoz. Hiszen mi is tudjuk jól, mi illeti meg. Mi is, akik pedig nem akarjuk őt gúnyolni, hanem igyekszünk hűséges követői lenni; akik őszintén törekszünk arra, hogy megéljük hitünket a mindennapokban, és buzgólkodunk az imádságban és az igeolvasásban – mégis sokszor adunk neki köpenyt, tövist és nádszálat. Talán nem szándékosan. Talán észre se vesszük. Talán a szánk csukva marad, és csak a szívünk legyint – Uram, nem ez illet ugyan téged, de ez is megteszi.

Jézus Krisztus az én Uram, Királyom. És ha ezt tiszta szívvel vallom, akkor a legjobbat kell elévinnem. Nem elég az utánzat, nem elég valami hasonló, amelyet sokféleképpen lehet értelmezni. Nem mondhatom azt:

Itt az életem. Csak a vasárnapok és ünnepnapok ugyan, de neked ez is megteszi.

Itt a szívem. Csak egy része ugyan, de neked ez is megteszi.

Itt vannak az imádságaim. Csak az a néhány perc ugyan, amikor nem kell rohannom, de neked ez is megteszi.

Itt az igeolvasásom. Csak akkor ugyan, ha nem vagyok túl fáradt, de neked ez is megteszi.

Itt a családom. Csak néhány tagja ugyan, de neked ez is megteszi.

Itt vagyok, Uram, keresztfád előtt. Bűnösen, szennyesen. Nem én vagyok a legszebb ajándék, amely téged, a királyt megillet. De megteszi.

És számomra ez nagypéntek fájdalmában az evangélium. Hogy a keresztet, a gúnyt és szenvedést vállaló Krisztus értem teszi mindezt. Értem, aki nem vagyok tökéletes, akinek bűnei újabb és újabb sebet ejtenek meggyötört testén, és akire ő teljes joggal legyinthetne, mondván, hogy nem a legjobb, de talán megteszi. Nagypéntek örömhíre, hogy ő mégsem legyint!

Sőt ha valóban átadom neki az életemet – nemcsak a vasárnapokat, hanem minden pillanatot –, akkor ez a legtöbb, amit neki adhatok.

Ha átadom szívem minden indulatát – örömöket, keserűséget, tisztátalanságot – akkor ez a legtöbb, amit neki adhatok.

Ha imádságaim nem csupán néhány percre korlátozódnak, hanem állandó fohászban, bűnvallásban, hálaadásban élek, akkor ez a legtöbb, amit neki adhatok.

Ha nem teszem félre igéjét a reggeli igeolvasás után, hanem annak fényébe helyezem napjaim minden óráját, akkor ez a legtöbb, amit neki adhatok.

És ha családtagjaimmal együtt tudok színe elé lépni úgy, hogy a tőle még távol lévőket is irgalmas szeretetébe ajánljuk, akkor ez a legtöbb, amit neki adhatok.

Hulej Enikő


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
Innen is lehet érteni az egészet...
Élő víz
A legtöbb...
Mindig ható passió
Heti útravaló
A futás a lényeg
Keresztutak
Egyházak közös fellépése
Három egyház közösen fordult az Alkotmánybírósághoz a költségvetési törvény miatt
A magyar állam megsértette a Vatikánnal kötött szerződést
Új házak a parttól száz méterre
Evangélikusok
Hetven éve az Evangélikus Élet olvasója
Evangélikus templom a borosüveg címkéjén
e-világ
Biblia a számítógépben
Keresztény szemmel
Húsvét után
Egyházunió az erdélyiekkel?
A Nagy Könyv
A hét témája
Jeruzsálemi zarándoklat
Kubai körmenetek
Önkéntesek a kereszten
II. János Pál jelenlétében olvasták fel húsvéti üzenetét
Vatikáni kupolamászó
"II. János Pál-csúcs"
Békét ígért a jeruzsálemi latin pátriárka
Nyárias húsvétot ünnepelnek az idén az ortodoxok
Westminster érseke a nácik fajegészségügyi politikájához hasonlította az abortuszt
A skót anglikánok elfogadják a meleg papokat
Hit és ész kongresszus
Terri Schiavo "kérdéses állapota"
Barka, nyúl, tojás
evél&levél
EvÉlettel takaróztak
Egy interjú utóélete
Borotvaélen
Adalékok Sztálin temetéséhez
A közelmúlt krónikája
Örömhír mindenkinek!
A vallási szélsőségek áldozatairól
Emlékezés a meggyilkolt érsekre
Biblia a belső szobában
A lángoló hegy lelke
Egy felejthetetlen nagypéntek – 1945
Száztíz éves a matricula
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Protestáns Tavasz
A kopt művészet kincsei közelről
Ünnepi bemutató az Evangélium Színházban
Két híres könyv új fordításban
A vasárnap igéje
Hallók és hallgatók: most van itt az óra!
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2005 14 A legtöbb...

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster