Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

„Mikor az ifjabb kollégák – a volt püspöki káplánok – a búcsúzáskor az ezüstkoszorút megrendelték, későn tudtam meg, és megijedtem. Éreztem, hogy nem ilyen emléktárgy kell Gyurátznak, akinek Krisztus töviskoszorúja lebegett a szeme előtt” – kezdte avatóbeszédét Payr Sándor 1932-ben a pápai evangélikus templom előtt található Gyurátz Ferenc-mellszobor előtt. Hogy miféle ezüstkoszorúról beszélt? Gyurátz Ferenc nyugdíjba vonulásakor segédlelkészeitől egy ezüstkoszorút kapott, melynek ezüst babérlevelein az ajándékozók neve volt feltüntetve, szám szerint ötven.

Gyurátz Ferenc különleges tehetségű ember volt. Nagy teológiai tudása mellett sokakat ámulatba ejtett történelmi tájékozottsága, fuvolajátéka, nyelvtudása. Melegszívű lelkész és tanító volt. Nagy tudásával hamar felhívta magára tanárai figyelmét. A későbbiek során hitoktatóként, lelkészként, tanárként, esperesként, püspökként sokszor részesült a kívülállók és a kollégák elismerésében is.

Élete végén is mindeneken átütő hite és sokféle érdeklődése adott erőt számára a napok megéléséhez. Utolsó naplóbejegyzése ez volt: „Az öregséggel járó gyöngélkedést, fáradtságot, a mind gyakoribb betegeskedés hatását azonban nem tagadhatom, és sokszor fakad ajkamon a fohász: ťElég immár, Uram…!Ť ” Három nap múlva halt meg vérmérgezésben, amelyet egy metszegetés közben szerzett sérülés okozott. Temetésén nemcsak az egyház népe gyászolta, és vallotta meg a feltámadásba vetett hitét, hanem a városban is megállt az élet, bezártak a boltok.

Ma is több minden őrzi a nevét Pápán. Ez nemcsak tiszteletadás a nyolcvan éve elhunyt püspök előtt, hanem szellemiségének hordozója, karakteres, Isten szolgálatában álló alakjának megőrzője a mai és az utókor számára.

Koczor György

::Nyomtatható változat::