A vasárnap igéje

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAP - Ézs 42,18-21

Hozzászólás a cikkhez

"Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek" - amikor Jézus (Mt 15,14-ben) ezekkel a szavakkal ostorozza népe vallási vezetőit, feltehetően a mára kijelölt ézsaiási prófécia visszhangzik lelkében. Süketek prédikálnak süketeknek - folytatja a próféta. Mert Isten az ószövetségi korban sem közvetlenül szólt népéhez, hanem elhívott szolgáira bízta éppen aktuális igéjét, amelyet az ő nevében kellett elmondaniuk. A próféta szomorúan állapítja meg: az elhívott szolgák süketek, mert nem hallják Isten szavát. Pedig Isten szól hozzájuk! De süket a nép is, mert nem ismeri fel, hogy az elhívott szolgák csak a magukét mondják, és beszédük már régen nem Isten szava. Pedig Isten szól! Nem is akármit mond: a maga igazságát nyilatkoztatja ki. Igaz voltáról ad "nagy és felséges tanítást".

Ha tovább olvassuk a kijelölt szakaszt, látjuk, hogy ez nem elvont filozófia, hanem azoknak az eseményeknek az elemzése, amelyeket a nép a közelmúltban élt át, és amelyek sorsát a jelenben is meghatározzák. Súlyos mondatok ezek: "Ezért lett ez a nép kirabolt és kifosztott; csapdába és verembe estek mindnyájan, és börtönbe vannak zárva. (...) Ki engedte meg, hogy kifosszák Jákóbot, és kirabolják Izráelt? Vajon nem az Úr, aki ellen vétkeztünk? Nem akartak útjain járni, és nem hallgattak tanítására. Ezért ontotta rá heves haragját és a háború tombolását. Lángolt körülötte, de nem értette, égette őt, de nem szívlelte meg. De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az Úr, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!" (Ézs 42,22.24-43,3)

A "nagy és felséges tanítás" summája, hogy Isten igazsága jóval több az igazságosságnál. Magába foglalja az igazságosságot, de túl is csordul rajta. Isten igazságosan bánik népével. Nem tesz vele kivételt: ha bűnbe esett, megbünteti. De ki is menekíti a büntetésből, más szóval megváltja. Nem engedi, hogy az igazságos büntetés övéi pusztulását eredményezze, hanem javukra fordítja az ítéletet. Ez Isten igazsága! Luther így fogalmaz: Isten előbb véghezviszi lényegétől idegen művét - opus alienum Dei -, amikor övéit igazságos büntetéssel sújtja, hogy utána sajátos művét - opus proprium Dei - is véghezvigye, amikor javukra fordítva a büntetést, megváltja őket. A büntetés nem a megsemmisítés, hanem a bűntől való megtisztítás eszköze. Így aztán az is igazságos, amikor a büntetés kiállása után a bűntől megtisztult néppel Isten újra jót tesz, sorsukat a korábbinál is jobbra fordítja. Mert Isten igaz, és ez azt is jelenti, hogy mindig igaz módon viszonyul övéihez. Nemcsak igazságosan bánik velük, hanem hű marad hozzájuk, hiszen az eredeti nyelvben az igaz egyben hűségest is jelent.

A próféta szemére veti kora elhívott prédikátorainak, hogy mindezt nekik is tudniuk kellene, de nem tudják, mert bár Isten szól hozzájuk, tanítja őket, mégsem hallják a szavát, nem értik a tanítását. Ehelyett azzal hitegették a népet, hogy Isten nem fogja őket megbüntetni, mert az övéit akkor sem büntetheti meg, ha bűnösek. Templomát akkor sem engedi lerombolni, ha népe bűnbarlanggá tette. Amikor pedig a babiloni támadás, majd nyomában a hetven év fogság bekövetkezett, azzal vádolták Istent, hogy hűtlen lett népéhez, és a pusztulására tör. Félreértették és félremagyarázták a múlt eseményeit és az adott helyzetet.

A próféta figyelmeztető szava nem csak a kortárs igehirdetőket és igehallgatókat rótta meg vakságukért és süketségükért. Ma bennünket szólít meg. Mindnyájunkat. Igehirdetőket és igehallgatókat. Biztos, hogy mi már értjük, amit a próféta kortársai nem értettek? Pedig még nagyobb és még felségesebb tanítást kaptunk, mint ők! Hiszen miénk a megfeszített és föltámadt Jézus Krisztus keresztjének kinyilatkoztatása! Isten a büntetés, a megsemmisítés, a halál eszközét, a keresztet húsvétkor a megváltásnak, a bűn és a halál fölötti végső diadalnak az eszközévé magasztalta. Ezért mi már érthetjük a titkot: Isten igazságosan bánik velünk, amikor bűneink miatt mindannyiunkat halálba visz, de igaz és hűséges is hozzánk, mert halálunkat a bűntől és annak minden következményétől való megszabadulásunk eszközévé változtatja, amikor kivezet a halálból arra az örök életre, amelyben többé árnyéka sincs a bűnnek, a szenvedésnek, az elmúlásnak.

De mi nemcsak láthatunk és hallhatunk, hanem a Szentlélek ajándékát is megkaphatjuk, hogy a keresztre felnézve felismerjük megváltásunk jelét, meghalljuk az örök evangéliumot: "...úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta..." (Jn 3,16), és szívünkbe áradjon az a Szeretet, aki - bár "életünkben szüntelen / Halál lesi léptünk" (EÉ 499,1) - az el nem múló élet bizonyossága lesz bennünk.

Véghelyi Antal

::Nyomtatható változat::