Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Az idén sajátosan, érdekesen kapcsolódtak a pünkösdi ünnepkörhöz az egyházi szervezeti élet legfontosabb eseményei: a pünkösd ünnepét megelőző héten az Országos Presbitérium, az ünnepeket követően pedig az Országos Közgyűlés ülésezett. Így azután kínálta magát az örökzöld vitatéma: a spirituális egyházmodell - az egyház Krisztus teste; "...ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük" (Mt 18,20) - és a szociológiai megközelítés szembeállítása. Ez utóbbi - elfogadva a spirituális tartalmat, elkötelezettséget - abból indul ki, hogy az egyházszervezetet is emberek csinálják, emberek dolgoznak benne, ezért szükség van szabályokra, melyek az együttélés rendjét meghatározzák.

Reménységünk szerint a Szentlélek munkálkodik, ezért is kezdődik minden alkalom imádsággal: egyfelől belátva emberi mivoltunkból adódó korlátainkat, másfelől bízva a kegyelemben. Nem volt ez másképpen az első pünkösd korában sem. És az akkori tanítványok együttlétéről tudósító szentírási helyek tanulmányozása segít feloldani a spirituális és társadalmi tényezők mesterséges szembeállításából adódó feszültséget. Mert a tanítványok a Mester fizikai eltávolítása után is együtt voltak. Közösséget alkottak. Nem széledtek szét a szélrózsa minden irányába, hogy azután Péter vagy János vagy valaki más pünkösdöt követően próbálja meg összetoborozni őket, beszámolva arról, hogy valami történt, valami elkezdődött. Együtt voltak. Együtt élték át a csodát, együtt tette őket a Szentlélek hitehagyott, kétségbeesett, a jövőt félve közelítő csapatból élő, erős, dinamikus, hatékony közösséggé. A csoda előtt és utána még inkább érvényesült egy természetes hierarchia, strukturálódás a közösségben; kialakult a szereposztás, megindult a gyülekezeti élet.

Ma is közösségeiben, gyülekezeteiben él az egyház, és ma is fontosak - a hitbeli közösség mellett - az együttélés szabályai. Valójában a testületi alkalmakon ezek is vizsgáznak: fény derül arra, mennyiben segítik elő a lényeget, a működést, és mennyiben jelentenek bürokratikus gátat a hatékonyabb tevékenység számára.

Érdekes volt a pünkösdi szervezeti alkalmakat ebből a szempontból is tanulmányozni. A közgyűlés plenáris vitájában nem került elő, nem kapott reflexiót, hogy szóba hoztam az egypüspökös, szuperintendensekre alapozott rendszer bevezetésének lehetőségét, de a folyosón többen is megállítottak, helyeselve a felvetést, vagyis azt, hogy az elaprózódott egyházmegyei szervezetet, illetve a kerületeket idővel váltsa fel a régiókra épített rendszer. A hét régió élén a püspöki jogkörökkel felruházott szuperintendensek állnának, az egy püspök pedig országos szinten látná el a vezetői, főpásztori teendőket, irányítaná az országos adminisztrációt, építené a kapcsolatokat a testvéregyházakkal, a külfölddel, az állammal.

Az Országos Presbitérium ülésének a legnagyobb érdeklődéssel várt napirendi pontja kétségkívül a középiskolai igazgatói pályázatokról való döntés volt. Jóleső érzéssel nyugtázhatta a testület, hogy azokon a helyeken, ahol hat évvel ezelőtt kisebb-nagyobb viharok kísérték az igazgatóválasztást - Aszód, Bonyhád, Nyíregyháza -, most jelentős támogatással kaptak újra bizalmat az eddigi igazgatók: Roncz Béla, Ónodi Szabolcs, Tar Jánosné. Ez természetesen elsősorban az igazgatók értékes munkájának az elismerését jelenti, de benne van az Országos Presbitérium bizalma, támogatása is.

Más viszonylatban, de hasonló mondható el a testületnek arról a tavalyi döntéséről is, hogy - eredménytelennek nyilvánítva a fasori igazgatóválasztást - egy évre a korábbi igazgatót, Tárnok Dezsőt bízta meg az iskola vezetésével. Az iskola elmúlt évi konszolidált működése mellett sajátos módon az idei pályázati folyamat is megerősítette a tavalyi döntés helyességét. A négy pályázó - ketten belülről, ketten kívülről pályáztak - anyagát minden szinten (tantestület, igazgatótanács, Oktatási Bizottság) az előírások szerint, objektíven értékelték, a tavalyi, el nem fogadható hangulatkeltéshez képest alig vegyült disszonáns hang a folyamatba. Az egyházi elnökség is őszinte elismeréssel köszönte meg az igazgató hétéves munkáját, amely stabilizálta az 1989-ben újraindult nagy hírű, nagy múltú iskolát, de tartva magát elmúlt évi koncepciójához, ígéretéhez, azt javasolta az Országos Presbitériumnak, hogy Ódor Lászlót nevezze ki a következő hat évre igazgatónak, azaz a változás mellett foglalt állást. Az Országos Presbitérium titkos szavazásának az eredménye azt jelezte, hogy a testület magáévá tette az elnökség álláspontját. A Deák téri igazgatóválasztás - itt Kézdy Edit vette át a stafétabotot Schulek Mátyástól - a körültekintő, felelős váltásra, a jó előkészítésre is példa.

Az Országos Közgyűlésen nem a püspöki és felügyelői jelentésben felvetett kérdések, nem az egyházi élet egészére kiterjedő munkaági jelentések kapták a legnagyobb figyelmet, hanem - immár nem először - az a javaslat, amely az új egyházi esztendőben, adventtől engedélyezné az új liturgia használatát is a gyülekezeteknek - és talán tegyük hozzá azt is, hogy a lelkészeknek. Az alternatív lehetőséget felkínálni egyfelől demokratikus, másfelől szakszerű. Az új liturgia ellenzői mégis szerették volna megakadályozni a javaslat elfogadását. Érdekes és feltétlenül tisztességes volt, hogy véleményüket vállalva azzal is érveltek, hogy egyházunkban még erős az autokrata püspöki vezetés, nincs valódi demokrácia, így félő, ha van is alternatív lehetőség, mégsem lesz igazán szabad a választás, mert "felülről" az új liturgiát fogják erőltetni.

Magam úgy vélem, ha van hiány a demokratikus stílusban, akkor az rajtunk múlik, de a hétköznapokban inkább a másik irányban térnek el olykor a dolgok a normálistól: a szabadosság, a felelőtlenség fenyeget. De végül is tetszett, hogy a szándékukat érvényesíteni akarók parlamentáris technikával is megkísérelték megakadályozni a javaslat elfogadását. Elhangzott, hogy kevés idő volt egy ilyen nagy horderejű változás tanulmányozásához, ezért a közgyűlés vegye le a napirendjéről a témát. Így ügyrendi úton értek volna célt. Vita után azonban a közgyűlés az eredeti napirendet fogadta el. Amikor pedig a testület a tárgyalás során a témához ért, a szükséges számú közgyűlési tag kérésére titkos szavazás döntött az ügyben. Csaknem kétharmados többség helyeselte az új liturgia alternatív használatának a lehetőségét. Mind a vita, mind a döntés körülményei éppenséggel az egészséges egyházi életről tanúskodtak. Az pedig különösen, hogy a szavazás után az "ellentábor" kifejtette, hogy nincs már gond, ők főként azt kifogásolták, hogy eddig nem volt közgyűlési döntés az új liturgia bevezetése mögött. Ebben is hasonlít az egyházi élet a társadalomhoz. A diktatúra évtizedei után érthető, hogy szorosan vett szakmai kérdések - ilyen a liturgia ügye is - is demokratikus testületek szavazása révén dőlnek el. Bizalommal, türelemmel kell lennünk egymás iránt.

Érdekesen kapcsolódott a pünkösdi időszakhoz az az Evangélikus Életben megjelent írás - Platthy Iván nyugalmazott államtitkár dolgozata -, amelyben a szerző állam és egyház kapcsolatának a rendszerváltást követő alakulását, illetve a folyamat mai állását tekintette át. Most erről csak annyit, hogy - megint csak az első pünkösdre, az első gyülekezetre is gondolva - az említett cikk lehetőséget nyújt a szembesülésre. Mit várunk a Szentlélek Úristentől? Összhangban van-e ez a várakozásunk az egyház és állam nem csak tőlünk függő viszonyával?! Van-e olyan programunk a következő évekre, évtizedekre, amely egészséges medret teremt a missziónak, a diakóniának, amely a maga eszközeivel "kikényszeríti" a Szentlélek válaszát? Van-e mondanivalónk a helyi közösségekben a fiatalok számára is? Jó lenne a közgyűlési vitát, az államtitkári cikk gondolatainak vitáját pünkösd után együtt folytatni - erre is szolgál az egyházi sajtó.

Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő

::Nyomtatható változat::