A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Öröm volt számomra, hogy részt vehettem a hannoveri egyházi napokon. Életemben elõször láthattam ilyen nagyszabású egyházi bemutatkozást, illetve "szellemi kirakodóvásárt". Mindenesetre ritkán fordul elõ a köreinkben, hogy egyszerre 330 ezer keresztény ünnepel egy 560 ezres város utcáin. Valószínûleg kevés magyar kereszténynek volt része abban az élményben, hogy minden jó szándéka ellenére sem tud bejutni egy templomi istentiszteletre, mert mindenhol ezt hallja: "Megtelt!" Megtelt - mármint az egész tér és a környezõ utcák is, az istentiszteletre érkezett emberekkel. "Szíveskedjenek másik istentiszteleti helyet keresni..."

A hangulatot, a beszédek hangnemét jól illusztrálja a katolikus alsó-szászországi miniszterelnök, Christian Wulff köszöntõje: "Kedves testvérek" - kezdte, majd a felhõtlen égre tekintve, "két vitorlázó békegalambra" mutatva így folytatta: "Ezt senki sem tudja elõre megszervezni..."

Zsidó-keresztény párbeszéd

A párbeszéd komolyan vett fogalom Németországban. A Kirchentag hosszú évek óta helyet ad a zsidó-keresztény eszmecserének is. Az idei eszmefuttatások a kánon, a Messiás utáni vágyakozás témáját és a Szentháromság tanát járták körül. Tudvalévõ, hogy Auschwitz óta a keresztény teológia folyamatos "földrengéssorozatot" szenved el. Napjaink "utórezgései" során a keresztény alapdogmák újragondolására irányuló kísérleteknek lehetünk tanúi. Az volt a benyomásom, hogy egyes - német - keresztény teológusok egyre lágyabbak, s egyre inkább hajlanak arra, hogy feladják a solus Christusról és a trinitásról szóló klasszikus tantételeket is. Irigylésre méltónak találtam Michel Bollag rabbinak (Zürichi Tanítóház) a zsidó tóraszeretetrõl mondott vallomását: "A zsidók nemcsak olvassák a Tórát, hanem tanulják is. Szinte személynek tekintik. Ha új tekercset kap a zsinagóga, köszöntik azt. Szinte szerelmi kapcsolatot ápolnak a törvénnyel: ünnepeiken táncolnak vele, sõt meg is csókolják, s ha már széttöredezik, nem dobják el, hanem eltemetik, mint egy személyt. Számukra olyan a 613 parancsolat, mint egy kastély 613 koszos ablakkal: minél többet megtartasz a parancsolatok közül, annál több ablakot megtisztítasz, s annál nagyobb világosság árad majd rád a Messiás eljövetelekor. Mert a Messiás ragyogó fény is lesz. Ha bûnben élsz, akkor magad zárod el Istentõl, s a sötétségben maradsz." A keresztény felfogás eltér ettõl az értelmezéstõl, de hiszünk abban, hogy az Ige testté lett, itt lakozott közöttünk, s Isten iránti szeretetünket azzal fejezhetjük ki, ha Jézus parancsait megtartjuk. Nyilván nem azért, hogy üdvösséget nyerjünk, hanem azért, mert már találkoztunk az Üdvösséggel. Minderre a Szentlélek tesz képessé bennünket. Ez a tanunk. De szeretjük-e Bibliánkat? S engedünk-e Jézusnak, "csókoljuk-e a Fiút"?

Szabadtéri evangélizációk

A pályaudvar közelében egy evangélizáló ifjúsági csoportra bukkantam. Dinamikus dalokra erõteljes táncokat mutattak be, majd rövid bizonyságtételek következtek. Az egyik huszonhét éves fiatal szavai megdöbbentettek. Ezt mondta: "Mohamedán családban születtem. Amikor barátaim egy Bibliát akartak a kezembe adni, nem mertem megérinteni. Féltem tõle. A vallásom tiltotta ezt. Mégis vonzott Isten szeretete és ereje. Amikor kinyitottam a könyvet, hatalmas erõ járta át az életemet. Megértettem, hogy ebben van az igazság. Átadtam az életem Jézusnak. Azóta vele járok. A barátnõm és a családom elõször elfordult tõlem. Rövidesen megbetegedett a család nagy kincse, a lovunk. Imádkoztam érte, s Isten meggyógyította. Ez olyan jel volt a szeretteimnek, hogy sokan megtértek közülük. Átéltük Isten erejét életünkben. Õ, aki engem meg tudott változtatni többszöri börtönbe zárás és drogozás ellenére, téged is meg tud érinteni..."

Szociológiai tanulmányt érdemelne az a tény, hogy miként reagált a hallgatóság az igehirdetõk felhívásaira. A direkt megtérésre való felhívásra senki sem válaszolt. A fizikai gyógyulásért való imádságot már többen elfogadták, azonban amikor a magánnyal és depresszióval küzdõk kaptak lehetõséget beszélgetésre és imasegítségre, akkor tömegek válaszoltak a felhívásra.

Mi az egyház?

A nagy témák keretében került sor sok ezer hallgató jelenlétében az egyházról szóló pódiumbeszélgetésekre. Elsõ körben Karl Lehmann mainzi kardinális és Eberhard Jüngel tübingeni rendszeres teológus beszélgetett. Jüngel igen egyenes, de humorral fûszerezett megnyilvánulásai többször tapsvihart váltottak ki az érdeklõdõ közönség soraiból. A kardinális hasonló bölcsességgel, habár érezhetõen diplomatikusan nyilvánult meg. A téma igen kényes volt: az egyház definíciói és az úrvacsora kérdése. Meddig mehet el az egyház a sokszínûség felvállalásában úgy, hogy közben megõrizze egységét is? Jüngel kifejezte, hogy a lutheránus oldal kész az eukharisztikus közösségre. Katolikus részrõl elhangzott, hogy addig errõl nem lehet szó, amíg a két egyháztest külön él, s nyilvánvalóan különbözõ struktúráiban is. Az úrvacsora a már megnyert egység kifejezése. Jüngel szerint az eukharisztia az egység elõmozdításának eszközeként is értelmezhetõ lenne. Az új német pápával kapcsolatban is tapasztalhatók voltak bizonyos látásbeli különbségek. Lehmann azon reménységének adott hangot, hogy XVI. Benedek elõdjénél nagyobb teológiai felelõsséggel jár el a párbeszédek dolgában, utalva II. János Pál római zsinagógabeli látogatására.

Egy különös szobor

Az új Városháza elõtt T. Pintér Károllyal egy szoborra bukkantunk. A különös alak a fején imádságra kulcsolja a kezét, szájában pedig egy gyümölcsöt tart. Károly szerint ez lehetne akár alma is. "Nos, István, errõl írhatnál egy szobormeditációt" - kaptam a feladatot az Evangélikus Élet fõszerkesztõjétõl. Erre nem vállalkozom, de úgy gondolom, a szobor olyan, mint mi vagyunk: a kezünket a fejünkön még (már?) imára kulcsoljuk, de a szánk tele van a paradicsomi gyümölccsel.

Tatai István református lelkész

::Nyomtatható változat::