Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Vasárnap Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Úr. Zsolt 41,2 (1Thessz 5,14; Mt 5,13–16; Ef 5,8b–14; Zsolt 11) Isten a világ Ura, a mi életünk felett is ő uralkodik. Számon tart bennünket jóban és rosszban. Látja az ember szükségét, ínségét, és úgy gondoskodik rólunk, hogy egymásra bíz bennünket. Napjainkban sok természeti katasztrófa juttatja eszünkbe, hogy világszerte mennyi a rászoruló, a nincstelen ember. Felismerhetjük, milyen boldogság, ha segíthetünk. Az idősebb nemzedéknek arról is van bizonysága, hogy a bajba kerülteket Isten megmenti: háborúban, forradalomban, földrengés és árvíz idején kirendelte a segítséget. Megmentő Istenünk van – áldjuk őt!

Hétfő

Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt? Zsolt 42,3 (2Kor 3,18; Jak 2,14–26; ApCsel 22,22–30) Nincs nagyobb kín, mint szomjazni a kánikulában, keresni a hűsítő vizet. A szomjúság meggyötri a testet. De van a léleknek is szomjúsága! A zsoltárossal vallhatjuk: „Isten után szomjazik lelkem…” Ezt a szomjúságot pedig csak az élő Isten tudja kielégíteni. A zsoltáros keresi a helyet, ahol az élő Istent megtalálhatja. Mi már megtaláltuk: Jézus a mi élő, feltámadott Urunk, aki ismeri lelkünk szükségét, félelmeinket, bűnben való tévelygésünket. Hozzá bátran menekülhetünk: a közösségébe hív, és egyházában minden ígéretét teljesíti.

Kedd

Nem megy le többé napod, és holdad nem fogy el. Az Úr lesz örök világosságod. Ézs 60,20 (Mt 5,14a; 2Kor 6,11–18/7,1/; ApCsel 23,1–11) Egész életünkre jellemző a keresés. Nehéz lenne felsorolni, mi mindent keresünk szüntelen; leginkább a fényt és a világosságot. Pogány vallások ezért imádják istenként a napot és a holdat. De mi van akkor, ha lemegy a nap, elfogy a hold? Bizonytalanság, reménytelenség? A próféta Istenre irányítja tekintetünket, aki az örök világosság. Az idők teljességében elküldte Fiát, Jézust, aki a világ világosságaként jött el, és nekünk adja világosságát: „Ti vagytok a világ világossága.” Jézussal közösségben fényt kap az életünk, és ezt a fényt továbbsugározhatjuk társaink felé.

Szerda

Mert ahogyan a föld növényeket hajt, és a kert veteményeket sarjaszt, úgy sarjaszt majd igazságot az én Uram, az Úr is, és öröméneket minden nép hallatára. Ézs 61,11 (Róm 3,30; Jak 3,13–18; ApCsel 23,12–35) Isten ígérete megáll! Jézus azért jött közénk, hogy őbenne minden ígérete igenné és ámenné legyen. Szemléletesen mutatja meg ezt az igazságot a próféta. Ahogy a növény kihajt a földből, ahogy a mag kisarjad, úgy hajt ki, úgy valósul meg Isten igazsága, üdvösséges cselekedete. Így történt Jézus által. Megnyílt az út az üdvösségre: mindenki elnyerheti, aki hisz őbenne.

Csütörtök

Izráel hegyei, én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megművelnek és bevetnek titeket. Ez 36,9 (2Kor 9,10; Lk 11,33–36/37–41/; ApCsel 24,1–27) A babiloni fogságban élő nép kapta a fenti biztatást. Nekünk is ezt üzeni Isten a prófétai szóban. Egyházunk jelene, jövője sokakat hangol borúlátásra. Egyéni életünkben is gyakran elfog bennünket a kétségbeesés. Fogyatkozunk; a közömbösség, az elfordulás és a lelkesedés hiánya úrrá lesz még a hívőkön is. De Isten biztat minket: „…ágak sarjadnak, és gyümölcs terem népemnek…” – ígéri. Ad ébredést az Úr! Kérjük és engedjük, hogy „megműveljen és bevessen” minket, és hogy gyümölcsöző életünk legyen!

Péntek

Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen! Zsolt 118, 24 (Lk 11,2; Jn 18,19–24; ApCsel 25,1–12) Ez a zsoltár a templomba vonulás éneke volt. Fülünkbe csenghet régi énekünk: „Örül mi szívünk, mikor ezt halljuk, / a templomba megyünk, / Hol Úristennek szent igéjét halljuk.” Sok a panasz: csupa robot és rohanás az élet, kevés és gyorsan elmúlik a nyugalom, az öröm. Isten arra rendelte a hetedik napot, hogy megszenteljük, hogy vele töltsük. Tegyük ünneppé a vasárnapot egész családunk számára, azáltal, hogy találkozunk az Úrral vele igében, úrvacsorai közösségben, hogy együtt örülünk a gyülekezet közösségében!

Szombat

Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust. ApCsel 8,35 (Ez 24,27; Fil 2,12–18; ApCsel 25,13–27) Országút Jeruzsálemből Gázába. Egy főember utazik hazafelé; hozzá csatlakozik Fülöp apostol. Missziói alaphelyzet: hirdeti neki Jézust. Erre kaptunk mindnyájan elhívást: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…” – és ez mindig így kezdődik. Csak bátorság kell hozzá, az igéjében való tájékozottság, a félénkség legyőzése és nyitott szív. Hirdessük Jézust! Otthon, a családban, ismerősök, barátok között, úton-útfélen, szüntelenül megragadva az alkalmat!

Tóth-Szöllős Mihály

::Nyomtatható változat::