Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Fiatalok csoportbeszélgetésen

"Mit fognak most csinálni, hogy Mesterházyék hazajöttek?" – kérdezte tőlem egyik ismerősöm aznap, amikor Piliscsabára, az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) szervezésében július 3–6 között megrendezett külmissziói konferenciára indultam. Először félreértettem őt: azt gondoltam, hogy az Indiából háromévi szolgálat után visszatért Andrea és Balázs sorsáért aggódik. Megnyugtattam: a házaspárnak lesz szolgálati helye egyházunkban. Ám hamar kiderült, hogy ő a konferenciáról kérdezett. Merthogy kételkedett, mondván: lehet-e a külmisszióról beszélgetni úgy, hogy jelenleg egyetlen munkatársunk sem szolgál messzi tájakon? Bizony lehet! A háromnapos együttlét éppen erről győzött meg minden résztvevőt.

A konferencia célja ugyanis nem az volt csupán, hogy beszámolók hangozzanak el a hároméves indiai szolgálatról és e sorok írójának kazahsztáni útjáról. Sokkal inkább az a szándék vezérelte az előadókat, hogy a résztvevő ifjakban és idősekben felébresszék a külmisszió ügye iránti felelősséget.

"Hogy el ne vesszen!" – így hangzott a konferencia összefoglaló címe. Jézusnak a Nikodémussal folytatott beszélgetéséből való ez a kiemelés. Ez a néhány szó kifejezi a misszió lényegét: Jézus azért jött, azért adta életét, hogy a világon egyetlen ember se vesszen el az üdvösség számára. Tanítványainak sincs más dolguk, küldetésük, mint hogy erről beszéljenek. De „ránehezedik-e” a szívünkre, hogy Jézus nélkül ez a világ elveszett?

A nyitó igehirdetésben egy magyar zenészről hallhattunk. Kazahsztánban járt missziói tanulmányúton, és társaival együtt betévedt a régi főváros, Alma-Ata egyik nyomornegyedébe. Hamar melléjük szegődtek a kíváncsiskodó muszlim gyerekek, és néhány perc múlva elindult valami beszélgetésféle is, már ha a kézzel-lábbal való mutogatást annak lehet nevezni. A magyarok nem tudtak oroszul, a kicsik pedig alig néhány szót angolul. A zenész elővett a zsebéből egy cipőfűzőt. Itthon ennek segítségével szokott Jézusról beszélni a környékbeli gyerekeknek. Most azonban ott, a muszlim gyerekek körében hatástalan maradt a bemutató. Magyarázat nélkül a kicsik nem érthették a mozdulatokat. Csak zavartan nevetgéltek, velük együtt a zenész is. De aztán lehervadt ajkáról a mosoly, és szeme hirtelen könnybe lábadt. „Nem beszélhettem nekik Krisztusról” – magyarázta később, szállásukra visszamenet a társainak. Rászakadt a bevégezetlen küldetés terhe.

A konferencián elhangzott reggeli és esti evangélizációs igehirdetések is ezt a kérdést szegezték a résztvevő fiataloknak és időseknek: bánkódnak-e a világ kárhozatra ítélt volta miatt, és komolyan veszik-e küldetésüket, hogy szólniuk kell arról a Jézusról, aki eljött, hogy megkeresse az elveszetteket?

Ferenczy Andrea lelkésznő Sámuel történetén keresztül mutatta be, hogy miként ismer meg, keres és küld bennünket Urunk a szolgálatra. Korányi András teológiai tanár pedig esténként arról szólt, hogy Isten milyen csodálatos módon tartja meg övéit a hitben a keresztség, az igehirdetés és az úrvacsora által. A Protestáns Missziói Intézet munkatársának, Ferenczy Enikőnek az előadásai, majd a délutáni vendégek – Mesterházy Andrea és Balázs, valamint Wanis Seeman libanoni teológiai professzor – beszámolói mind a misszió iránti felelősségükre ébresztették rá a hallgatóság ifjú és idősebb tagjait.

A tavalyi évhez hasonlóan a felnőttek konferenciájával párhuzamosan kezdődött a gyermekek missziói hete. Ők az idén több napot tölthettek együtt, mint tavaly, hiszen az ő táboruk egészen a hét végéig tartott. Megismerhették az eddig végzett külmissziói szolgálatokat, és arról is hallhattak, hogy miként kapcsolódhatnának be az egyesület életébe, mivel támogathatják a munkáját, hiszen Indiával Mesterházyék hazatérésével sem szakadt meg a kapcsolat. A konferenciát megelőző napokban érkezett levél Kodaikanalból. Mint megtudhattuk belőle, a cunami után gyűjtött adományból megkezdődhetett a nagapattinami kórház rendelőintézetének helyreállítása; ezenkívül az EKME támogatásával tanul tovább két indiai diáklány.

Felnőttek és gyermekek egyaránt támogathatják imádsággal a kazahok közti lelki ébredést, könyöröghetnek egy kanadai misszionáriuscsaládért, amelynek tagjai a régióban szolgálnak. Istennek hatalmában áll, hogy valakit éppen egy konferencián szólítson meg, és juttasson arra az elhatározásra, hogy idegenben szolgáljon… Tudjuk azt is, hogy ha az ő rendelése szerint egy kapu bezárul, bármikor kinyílhat egy másik. És Piliscsabán is kiderült valami, amit eladdig senki sem tudhatott; ha úgy tetszik, Isten meglepetést készített: Bálint Zoltán vízmérnök, aki korábban családjával együtt misszionáriusként szolgált Zimbabwében, majd Pápua Új-Guineában, július 3-án (éppen a konferencia első napján!) indult Afrikába, hogy – többéves ENSZ-megbízatása alapján – vízhálózatot építsen ki Szomáliában. Felesége, Beáta augusztusban követi…

B. Pintér Márta

Regionális hozzárendelés: Evangélikus Külmissziói Egyesület

::Nyomtatható változat::