Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Nagyszerű előadók, lelkes „közönség”, Bálint József karnagynak köszönhetően pedig sok-sok közös éneklés jellemezte a Piliscsabán július 6–9. között lezajlott missziói konferenciát. Az előadások vezérfonalát az Istenhez és az emberekhez való közelségünk, illetve távolságunk kérdésköre adta.

Bár Isten nincs messze egyikünktől sem, vajon mégis egyforma távolságban vagyunk-e tőle? – tette fel a kérdést nyitóáhítatában Ittzés János püspök. Mint mondotta, a válaszért hajlamosak vagyunk megkerülni az egész világot, pedig csak meg kellene fordulnunk, vagy ki kellene nyújtanunk a kezünket. Hiszen Jézus Krisztusban távolságot legyőző irgalom és szeretet van, és akkor is kíséri utunkat, amikor mi azt hisszük, hogy nincs mellettünk.

Hogy milyen távol kerülünk Istentől, az csak rajtunk múlik. Bakay Péter a tékozló fiú példájával szemléltetve arra mutatott rá, hogy valójában mi megyünk messzire, mi távolodunk el Istentől, és Jézus segítsége nélkül könnyen el is veszíthetjük tájékozódási képességünket. A békéscsabai hitoktató önvizsgálatra szólította fel a jelenlévőket, hogy ezáltal segítse elő az általános érvényű felismerést: mindenki beteg, mindenkinek szüksége van orvosra.

Krisztus szeretete az, ami összekapcsolja az embereket egymással és Istennel. Ennek fontosságát hangsúlyozta reggeli áhítatában a finn rádiómisszió vezetője. Juha Auvinen beszélt az Etiópiában és Indiában végzett munkájukról, arról, hogy milyen nagy ereje van a szónak, a nyelvnek, bár nem ez az alap, hanem a már említett Krisztusi szeretet. Szólt arról is, hogy az említett országokban sokan még a megaláztatást és a kiközösítést is vállalják hitükért, tudván azt, hogy cserébe örök életet nyerhetnek.

Ahogyan azt a résztvevők Brebovszkyné Pintér Mártától, az Evangélikus Külmissziói Egyesület elnökétől megtudhatták, hasonló bátorság kell a keresztény hit megéléséhez Kazahsztánban is. A hagyományosan iszlám többségű országban mégis egyre nagyobb számban vannak, akik korábbi életformájukat feladva, esetenként vagyonukat is feláldozva hirdetik Isten országát.

Azt már Szenczy Sándor lelkipásztor, a Baptista Szeretetszolgálat karizmatikus vezetője mesélte el, hogy amikor majdnem feladta a szeretetszolgálat ügyét, akkor Isten figyelmeztette arra, hogy kicsiny hitű. Hogy nem elég „kilépni a csónakból”, de a hitet meg kell tartani, mert csak szemünket Jézuson tartva leszünk képesek „a vízen járni”. Így azonban még a lehetetlen is lehetségessé válik.

Jenei Ottó református lelkipásztor és Cseh Sándor missziói munkás Kárpátaljáról érkezett Piliscabára. Ők is bizonyságtevő szolgálatukkal állítottak példát a fiatalok elé, bepillantást engedve a kárpátaljai cigánytáborokban folyó munkákba.

Kulturális táplálékkal két nagyszerű előadóművész látta el a konferencia résztvevőit. Banka Gabriella Babits Jónás könyve című művét adta elő, míg Horváth Kálmán, a Duna Televízió munkatársa Reményik-verseket olvasott fel. Mindkét előadás egyszerre volt megrázó és szívet melengető, hiszen az Isten iránti elkötelezettséget nem csak a művek, de a műveket interpretáló előadók is sugározták.

Szeverényi János Hogyan tovább, egyház? című záró előadása az istentisztelet fontosságát hangsúlyozta több szempontból. „A gyülekezeti istentisztelet missziós, evangelizációs alkalom, és a már megtértek, a szolgálók, a »rendes tagok« ünnepi közössége egyszerre. (…) Közösségeink csak akkor maradnak fenn, ha Isten igéje által megújulnak, ha kialakul egy új, hitvalló kereszténység, ha közönségből átalakulunk testvéri közösséggé” – summázta az országos missziói lelkész.

Czakó Krisztina

::Nyomtatható változat::