Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Nem túl vaskos, de olvasásra érdemes, tartalmas könyvet tartok a kezemben, és örömmel nyugtázom: megérkezett hát a harmadik kötet is, hasonló szándékkal és hasonló tartalommal, mint az előzők. A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület kiadásában nemégiben megjelent mű a Hívására indultunk – Aranydiplomás evangélikus lelkészek vallomásai címet viseli. Ilyen témájú kiadvány először két évvel ezelőtt látott napvilágot. A műfaj – lelkészek vallomásai sorsukról, szolgálatukról – akkor még újnak számított. E kötetnek pedig már vártuk a megjelenését.

A 2003-as, Krisztus meghalt és feltámadott értünk című első kötet Madocsai Miklós összeállításában, a 103. zsoltár bevezető soraival és a legjellemzőbb zsoltáros mondattal – „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” – került az olvasók kezébe. Különös értéke, hogy egy összetartó, tehetséges évfolyam tagjai a szerzői, továbbá hogy az írások közben a tartalomhoz illő versek, idézetek frissítik fel az olvasót. Sőt a szerzők megszólaltattak olyanokat is, akikkel együtt indultak ugyan, de másfelé folytatták útjukat, és szerepelnek olyanok is, akik földi életük végére értek. Levélrészletek és Szita István művészi illusztrációi emelik a kiadvány színvonalát, és ha a közölt fényképek nem is mind sikerültek, mégis sugárzik róluk kedves szolgatársaink tekintete, és élettelivé teszik a kiadványt. Megjelenésekor lelkesen írtam erről az úttörő publikációról, és őszinte örömmel vettem, amikor a következő évfolyam beszámolójának ismertetésére is felkértek.

A 2004-ben megjelent kötet címe egy határozott krisztusi felszólítás: Legeltesd az én juhaimat! Ez Jézus szavára emlékeztet, amelyet Péterhez intézett kiküldésekor (Jn 21,17). Az évfolyam vallomásait dr. Karner Ágoston és Sárkányné Horváth Erzsébet szerkesztette kötetbe. A könyvhöz Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora írt szép ajánlást, illetve tekintette át azt a korszakot, amelyben a lelkészek szolgáltak. Pályafutásuk során sok nehézséggel birkóztak; nem volt könnyű ellátniuk a tiszta igehirdetés, a lelkipásztori erősítés, a vigasztalás feladatát. Mégis: a problémamentesnek éppen nem mondható korszak is Isten találékony szeretetéről és hűségéről beszél, a nehézségek, az egyes emberek életpályájának göröngyösebb szakaszai ellenére is. A kötet érdekes keresztmetszetet ad egyházunk életéről; különösen tanulságos a végén olvasható – egy kerekasztal-beszélgetés alkalmával felvetődött – kérdések sora. Ezeket nemcsak a résztvevőknek, hanem minden egyháztagunknak ismernie kellene.

A harmadik, friss kötetet a megjelenést követő második nap már kezembe is vehettem egy kedves volt munkatársam ajándékaként. Hamar elolvastam, és azóta újra meg újra belelapozok. Egy úgynevezett „társult” évfolyam tagjainak írásai ezek, Keveházi László és Missura Tibor szerkesztésében. Az ízléses küllemű könyv borítója a halált legyőző Bárány szimbólumával hitvallás jellegű, a felirata szintén. A latin szöveg magyarul így hangzik: „Győzött a mi Bárányunk, és mi őt követjük.”

A szerzők talán az utolsó évfolyam tagjai, akik még az egykori lelki ébredés hátterével érkeztek. Tíz együtt szolgált kolléga írta a törzsszöveget. Megszólalt három külföldre szakadt társ is, mindhárom elment már a minden halandók útján. Szóhoz jutottak azok is, akik csupán egy hosszabb-rövidebb időszakban szolgáltak egyházunkban, és olyanok is, akiknek az életútja másfelé kanyarodott, más pályán folytatódott. Nagyon jónak tartom, hogy a Bevezetés és az Utószó a két szerkesztő tollából ugyanazt a mondanivalót sugallja, illetve ugyanazon az alaphangon fogalmazza meg a könyv tartalmát: a hálaadás hangján. Hálát adnak a felkészülésért, a szolgálati évek szépségeiért és örömeiért, a nehéz, embert próbáló szakaszok ellenére is. Meghirdetik a további feladatot: együtt, egymásért lehet imádkozni, hálát adni és könyörögni az elődökért és utódokért (5. kk., 223. lap).

A sok érdekes írásban az olvasó eddig ismeretlen anyaggal is találkozhat. Tanulságosak a részletek. Két irodalmi igényű írást is találtam: Szelényi Zoltánné és Magyar László vallomását. Mindkettő megérdemelné a szélesebb körű olvasóközönség figyelmét is.

Egy korábban már felvetett gondolatommal zárom soraimat: majd ha – két év múlva – az ötödik kötet is megjelent, a sorozatot mint vizsgaanyagot fel lehetne venni a lelkészképzésben kötelezően elolvasandó művek listájára, a valódi közelmúltat bemutató hazai egyháztörténeti munkaként. Nem becsülöm le az irattárak anyagát, az elmúlt évtizedek LMK-jegyzőkönyveit, sajtónk közléseit – azt, ami az Evangélikus Életben, a Lelkipásztorban, az Evangélikus naptár egyes köteteiben megjelent –, de mindezt papírszagúnak, sőt életidegennek tartom. E kötetek viszont az élet illatát lehelik. Egyháztörténet ez alulnézetből? Nem! Az egyház napszámosai valósághű vallomásainak sora. Ily korban éltünk mi! És ezekben az évtizedekben kíséreltük meg az igét hirdetni, Krisztus juhait pásztorolni, hívására indulni és megmaradni ott, ahová ő rendelt. „…neked szolgálni gyönyörűség…” – imádkozzuk ezt a mondatot is lelkészeinkért, az evangélium örömének hirdetőiért Evangélikus énekeskönyvünk imádságos részében (733. o.). Ezt érezteti meg sorozatunk mindhárom darabja, amelyeket ajándékba kapott lelkészi karunk és egyházunk egész népe. Köszönjük!

*

Hívására indultunk – Aranydiplomás evangélikus lelkészek vallomásai, 1950–1955, 1951–1956. Szerkesztette Keveházi László és Missura Tibor. A Fébé Kht. kiadása, Budapest, 2005. Ármegjelölés nélkül.

Hafenscher Károly (id.)

::Nyomtatható változat::