A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

A szerzö a frissen szerzett diplomájával

Egy kora őszi reggelen arra ébredtem, hogy valami fürgén, hangosan, csattogva kopog a szobámban. Amikor kinyitottam a szemem, olyan nehezen hihető látvány tárult elém, hogy egy pillanatig azt hittem, nyilván csak álmodom. Leírhatatlan képet vághattam attól, amit láttam: a legnagyobb természetességgel, otthonosan, lazán és könnyedén, mintha a megszokott környezetében lenne, egy mókus ballagott éppen kifelé a szobámból, miközben megdöbbenve néztem végig, ahogy hosszú, szaggatottan imbolygó, bundás farka eltűnik az ajtófélfa mögött. Majd miután tőlem megijedve összevissza rohangált a lakásban, fel-le ugrált az ablakpárkányra meg a bútorokra, felhúztam a szúnyoghálót a legnagyobb ablakon, így sikerült megtalálnia a kivezető utat. Az európai ember számára azonban nem csak az utcákon mindenütt szaladgáló mókusok látványa szokatlan az egyesült államokbeli Chicagóban, a Michigan-tó partján fekvő tízmilliós metropolisban.

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem számos tanulmányi ösztöndíja közül az egyik legsokrétűbb tapasztalatszerzési lehetőséget a Von Fuchs Alapítvány által finanszírozott tanulmányi program kínálja. Az alapítványt amerikai magyar evangélikusok hozták létre; az ösztöndíjprogram a ’90-es évek közepe óta működik.

Az ösztöndíjat minden tanévben megpályázhatja egy magyar evangélikus teológushallgató a Lutheran School of Theology at Chicago (LSTC) – magyarul (közelítő pontossággal): Chicagói Evangélikus Teológiai Egyetem – nevű intézmény Master of Arts (magiszteri) fokozatának teljesítésére. Olyan fakultásról van szó, ahol a mai modern protestáns teológiai kutatás legújabb irányzataival és azok leginkább naprakész eredményeivel lehet megismerkedni. Ebben az intézményben végezhettem el az elmúlt tanévet a fentebb említett ösztöndíjjal. (Az LSTC nevében található school – iskola – olyan általánosan használt megnevezés, amely gyakorlatilag bármely iskolatípus intézménynevében alkalmazható. A teológiai fakultások – illetve egyetemek – esetében a leggyakrabban használt, hagyományos név a „szemináriumot” jelentő seminary.)

Életemben először nyílt lehetőségem hosszabb időt eltölteni az Egyesült Államok egyik legnagyobb városában. A legelső élmény, amely mély benyomást tett rám az egyetemen, a nemzetköziségnek az az urbánus atmoszférája volt, amely egyébként Amerika minden nagyvárosára jellemző. A földgolyó szinte minden tájáról a legkülönfélébb kultúrákból érkezett evangélikusokkal találkozhattam: Indiából, Dél-Koreából, Japánból, Indonéziából, Tajvanról, Burmából, Tanzániából, Etiópiából, Venezuelából, Guyanából, Brazíliából és még számtalan más egzotikus országból érkeztek egyetemi hallgatók evangélikus teológiát tanulni.

Az amerikai egyetemisták számára természetes ebben a közegben élni, európaiként azonban gyökeresen új élmény a multikulturalizmusnak ezekkel a közvetlen jelenségeivel szembesülni. A kultúrák békés egymás mellett élése olyan életvezetési jelszó az amerikaiak számára, amely a gyakorlatban megvalósítva a hétköznapi élet szerves részévé teszi azt a tapasztalatot, hogy a világ evangélikussága kultúrák feletti közösség és az evangélikus egyház kulturális kötöttségektől független, egyetemes világegyház.

A magyar felsőoktatási rendszerből érkező hallgató teljesen más világban találja magát egy amerikai egyetemen, mint amit hazájában megszokott. Az amerikai egyetemisták életstílusa persze sok mindenben hasonló európai hallgatótársaikéhoz, néhány szempontból azonban alapvetően más viszonyok és feltételek között végzik tanulmányaikat. Az állami finanszírozású felsőoktatás – eltekintve néhány nehezen megszerezhető ösztöndíjtól – gyakorlatilag ismeretlen, hatalmas összegeket kell tandíjra fordítani. Emellett azonban sok helyen van lehetőség munkát vállalni az egyetemen: például az ebédlő konyháján, a könyvtárban, a számítógépteremben vagy a karbantartóknál. Számomra a konyhai munkalehetőség remek keresetkiegészítést jelentett az ösztöndíj mellett, és az ingyenes étkezés miatt plusz előnyökkel is járt.

Egyetemi hallgatóként a legjelentősebb, életre szóló tapasztalatot az angolszász eredetű felsőoktatási tanulmányi rendszer és egyetemi kultúra megismerése jelentette. Az igazán lényeges eltérések érdekes módon nem abból fakadnak, hogy az angolszász felsőoktatás kétszintű rendszer, amely egy három- vagy négyéves bachelor (BA) és egy két éves master (MA) fokozatból tevődik össze (lásd keretes írásunkat). A fő különbségek abból adódnak, hogy az oktatást más alapokra építik, és eltérő szisztéma szerint szervezik meg. A magyar rendszer alappillérének is tekinthető szóbeli vizsgák – kollokvium, szigorlat – szerepe sokkal kevésbé hangsúlyos, továbbá a számonkérésnek ezt a módját leginkább csak a tanulmányok alapozó tantárgyai esetében alkalmazzák. A nálunk ismert – és sokszor rettegett – „vizsgaidőszak” fogalma az ottani diákok számára teljesen ismeretlen. Az egyes stúdiumokban nyújtott teljesítmény értékelésekor a fő kritérium nem az, hogy a diák az egyetemi tankönyvek és jegyzetek alapján mennyire sajátította el a tananyagot, és hogy miként képes ezt a lexikális tudást szóban reprodukálni. Az a fontos, hogy a hallgatók hogyan képesek egy adott terület tudás- és olvasmányanyagának az egyéni feldolgozására és a megszerzett ismereteknek a szemináriumi dolgozatokban testet öltő kreatív alkalmazására. Vagyis sokkal nagyobb hangsúly kerül a tanulás és az ismeretszerzés önálló formáinak kialakítására, nagyobb teret és szabadságot biztosítanak az egyéni kreativitás kibontakozásának, sőt elmondható, hogy ez a rendszer az erre való tudatos törekvést várja el hallgatóitól.

A magyar felsőoktatás két fő óratípusa, az előadás és a szeminárium sem válik el olyan élesen egymástól az amerikai oktatási rendszerben. Egy tanítási óra akár három óra hosszáig is tarthat – e tekintetben vannak eltérések az egyes egyetemek között –, és egyaránt magába foglalja a tanári előadást, a hallgatói referátumokat, a csoportos beszélgetést, a dolgozatok közös kiértékelését vagy az oktatás egyéb alternatív munkaformáit. Az egyéni kutatómunka szempontjából ez az oktatási rendszer a legkiválóbb feltételeket és a legelőnyösebb körülményeket biztosítja.

Természetesen ennek a nagyfokú szabadságnak is megvannak a hátulütői. Egyrészt nem minden hallgató alkalmas arra, hogy önállóan és szabadon végezzen kreatív munkát. Másrészt a számonkérés jelentősen eltérő jellege és felfogása miatt az elsajátítandó tananyag eleve nem lehet annyira alaposan kidolgozott és egymásra épülő tantárgyakban részletezett, mint a magyar felsőoktatásban. Így pedig – összegző szigorlatok híján – valójában a diákoknak nincs akkora lehetőségük arra, hogy rendszerezett és átfogó tudásbázisra tegyenek szert tanulmányaik egy-egy nagyobb részterületén, mint a hazai oktatási rendszerben.

Egy másik fontos terület, ahol az amerikai protestáns lelkészképzés a világ élvonalába tartozik, a jellegzetesen amerikai társadalmi jelenségegyüttessel, a multikulturalizmussal és a vallási pluralizmussal kapcsolatos. A különféle nemzetiségek és kultúrák békés egymás mellett élése együtt jár a különböző vallások egymás mellett élésével. Így az e társadalmi jelenségeknek a megértésére és kritikai értékelésére való törekvés szerves részét képezi a lelkészi szolgálatra való felkészítés koncepciójának, mert az amerikai társadalomban a vallásközi párbeszéd problémáinak és módszertanának beható ismerete nélkül a keresztény gyülekezeti és hitélet sem szervezhető meg a társadalmi és vallási csoportok által megkövetelt színvonalon. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az amerikai teológushallgatók nemcsak olyan kurzusokra járhatnak, ahol a nagy világvallások doktrínáiról megtanulhatják az elméleti tananyagot, hanem főként olyan integratív képzésben részesülnek, amelynek során egy adott vallásról annak a hitközösségnek a tagjai – muzulmán professzorok, buddhista szerzetesek, hindu papok stb. – tartanak egyetemi kurzusokat, előadásokat. Ezenkívül a kurzusok keretében közvetlen közelről ismerkednek meg a nem keresztény vallási és hitközösségek gyülekezeti életével, szertartásaival, spiritualitásával, tanításaival és hitrendszerével, hiszen egy akkora világvárosban, mint Chicago, a világ minden jelentősebb vallási csoportja megtalálható intézményesített formában, a különböző vallási csoportok tagjainak társadalmi érintkezése és együttélése pedig elkerülhetetlenül vezet a vallások közötti párbeszéd kihívásaihoz.

A Michigan-tótól néhány percnyi sétára lévő kis egyetem, az LSTC, az amerikai evangélikus lelkészképzés egyik fellegvára és a kortárs teológiai kutatómunka világszínvonalú, vezető műhelye. A magyar teológusok és lelkészjelöltek számára páratlan lehetőség ez az ösztöndíj, melynek segítségével bepillantást nyerhetnek az ottani gyülekezeti és istentiszteleti élet sokszínűségébe, és későbbi szolgálatuk szempontjából sok hasznos és gazdagító tapasztalatot szerezhetnek a miénktől gyökeresen eltérő lelkészképzési rendszerről. És bár az eltérő módszerek és megközelítések feltétlenül gyarapodást és épülést jelentenek, a legfontosabb tapasztalat mégis az, hogy a különböző utak ugyanonnan erednek és ugyanoda tartanak, s bárhol is legyünk a nagyvilágban, a kiindulópont és a végcél itt is, ott is ugyanazt a szolgálatot alapozza meg: Jézus Krisztus örömhírének, az evangéliumnak a hirdetését, a hitben való erősödést és az igazság cselekvését a világban.

Petri Gábor

::Nyomtatható változat::