Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Biztos vagyok benne, hogy ezt teszi, amikor nézi, hogy mit csinálunk mi, emberek, a „teremtés koronái” itt, a Földön.

Sír, ha látja a sok gyűlölködést, gyilkolást, szeretetlenséget és bánatkönynyet. Elég lenne egyetlen híradót végignéznie, azonban – mivel ő az Isten – ennél sokkal többet lát. Tanúja a pusztuló növényvilágnak, a szennyezett tengereknek és vizeknek, a kiirtott vagy éppen menekülő állatfajoknak. Mindannak, amire ő azt mondta, hogy „ez jó”.

Mindent lát az Isten, és ez nem volt másként egykor Ninive esetében sem. „…feljutott hozzám gonoszságának híre!” – mondta Jónás prófétának, amikor tudatta vele parancsát (Jón 1,2). A mai kort ismerve borzongva gondolok bele, milyen fertő lehetett, és micsoda kriminológiai esetek történhettek abban a tizenkétezres városban, ha maga a teremtő Úristen akarta elpusztítani az általa teremtetteket.

Ám másfelől irigykedve próbálom elképzelni azt a Ninivét, ahol minden lakos – függetlenül kortól, nemtől és foglalkozástól – félretette kicsinyes pénzéhségét, bűnös irigységét, gonosz ügyleteit, és az Úrhoz imádkozott. Mint amikor a sötétség után mindent világossággal tölt el az előbukkanó nap fénye.

Látta Isten Ninivét, ahogyan minket is lát. Türelmes és kegyelmes, hiszen még mindig „felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak” (Mt 5,45). Még mindig kapunk tőle időt és esélyt. Még mindig nem késő büszkeségünket félretéve odamenni szeretteinkhez, szomszédainkhoz, kollégáinkhoz, és azt mondani: „Bocsáss meg!”, vagy hogy „Nem haragszom!”, vagy hogy „Nem kell a tied.”

Minél többször cselekszünk így, Isten annál kevesebbszer fog sírni.

Boda Zsuzsa

::Nyomtatható változat::