Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2005
- 41
- Mostoha- vagy édestestvér-e Izrael?
EvÉlet - Lelki segély
Hozzászólás a cikkhez
Mostoha- vagy édestestvér-e Izrael?
„Mi köti össze a kereszténységet Izraellel? Remélem, nem bánja a lelkésznő, hogyha ezzel a kérdéssel fordulok Önhöz levélben, bár manapság ez a téma szinte tabunak számít. Szomorúan tapasztalom, hogy a keresztények többsége rosszul viszonyul a zsidósághoz, vagyis nem ismeri el a választott néppel való szellemi kapcsolatot. Vajon miért távolodtak el ennyire egymástól a testvérek? Úgy gondolom, hogy ebben a tudatlanság és az antiszemitizmus egyaránt szerepet játszik. Nem lehet, hogy éppen ez az egyik oka áldatlan állapotunknak?”
Kedves Virág! Számomra nem létezik tabutéma! Lelkigondozói ars poeticám így hangzik: „Beszélgessünk az ige fáklyafényénél!” Igen, beszéljünk az Úristenről és az emberről; teremtett világunk rejtelmeiről éppen úgy, mint bűneinkről és dicsőséges perceinkről vagy dédelgetett álmainkról – de mindig a Szentírással a kezünkben! Mert aki hallgatja, befogadja és megtartja az élet beszédét, az célba ér.
Hogy mi köti össze a kereszténységet Izraellel? Izgalmas téma! És ebben is az ige a kalauzunk. A kereszténység gyökerei egészen a judaizmusig és a zsidó népig nyúlnak vissza. Már maga a messiási gondolat is teljességgel zsidó eredetű. A Messiás helyettes engesztelő áldozata ugyanúgy a zsidó áldozati rendszerben gyökerezik, mint ahogyan az úrvacsora a pészach (páska) tradíciójában. Mivel az Újszövetség gyakorlatilag a héber nyelvű szent iratokra épül, teljes mélységében nem lehet megérteni az Ószövetség ismerete nélkül. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a próféták és az apostolok szinte egytől-egyig Izrael fiai voltak. Pál is, akinek a szolgálatán keresztül eljutott az evangélium a pogány népekhez. És végül egyértelmű, hogy a mi Urunk, Jézus is zsidó volt, és semmi sem utal arra az Írásokban, hogy valaha is megszűnt volna zsidónak lenni.
Valójában az első keresztények nagy problémája az volt, hogy egy pogány származású hívő lehet-e keresztény anélkül, hogy be ne térne a judaizmusba. És hol vagyunk ma ettől, amikor megkérdezzük, hogy érdemes-e egyáltalában zsidó gyökereink után kutakodnunk, és nem értjük, hogy miért is kellene szívünk egész szeretetével a zsidóság, Izrael gyermekei felé fordulnunk! „Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.” (Róm 11,17–18)
Óriási tévedés, ha azt gondoljuk, hogy Pál szavai mára érvényüket veszítették. Isten ugyanis nem vetette el Izraelt, nem szegi meg a választott népnek tett ígéreteit. Izrael elesése üdvösség lett a pogány népek számára, de Isten mégis maradéktalanul megvalósítja üdvtervét. Megvalósítja egyházát a kihívottak közösségét tekintve, de megvalósítja választott népére nézve is, akik teljes számban megtérnek és üdvözülnek majd (vö. Róm 11,1–11 és 25–32).
Kedves levélíró testvérem sajnos nem minden alap nélkül véli úgy, hogy a keresztények tájékozatlanságuk miatt nincsenek tisztában azzal, hogy hitük szellemi gyökerei a judaizmusban vannak. Tagadhatatlan, hogy erről kevés tanítás hangzik el, és hogy kultúránkat évszázadok óta átjárja a zsidóellenesség. Nem politikai tényezőkre gondolok. Ez teológiai kérdés. Az egyháztörténet tudósít bennünket arról, hogy amikor Nagy Konstantin államvallássá nyilvánította a kereszténységet a negyedik században, egyúttal egy törvényt is foganatosított. Ez a törvény megtiltotta a zsidóknak, hogy Jeruzsálemben éljenek. Az egyház pedig nekilátott, hogy kidolgozza az úgynevezett „helyettesítő teológiát”. Ennek a teológiai tételnek az volt a lényege, hogy mindaz az örökség, amelyet Isten a zsidóknak ígért, átszállt a keresztény egyházra.
A korai egyház álláspontja szerint egyedül a zsidókat terheli a felelősség Jézus haláláért. Ez a nézet aztán a középkoron, majd az újkoron átívelve a modern korban is tartotta magát bizonyos körökben, és gyilkos ösztönök alapfilozófiájává lett. Ha valakinek, akkor éppen nekünk, Krisztus-követőknek pontosan tudnunk kell, hogy Urunk keresztre feszítése nem emberi döntés alapján ment végbe. Az ő halálos ítéletének a bűn volt az oka – az emberiség minden bűne. Izrael fiaié és a pogányoké egyaránt. És Jézus Krisztus önként vállalta azt a büntetést, amelyet mi érdemeltünk volna.
Teljes szívvel remélem, hogy a kereszténység belátja, hogy mennyi hálával, törődéssel és szeretettel tartozik Izrael gyermekeinek, akik közül Isten Fia test szerint származik. Sőt nem kevesebbel tartozunk nekik, mint az evangélium hiteles hirdetésével! Hiszen Jézus nélkül egyetlen népnek sincsen reménysége. „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6)
Áldáskívánással:
Szőkéné Bakay Beatrix
::Nyomtatható változat::
|