EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 41 - Emléktábla-avatás Szenden

Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Emléktábla-avatás Szenden

A szendi hívek szeptember 10-én a gyülekezet egykori lelkészére, Piri Károlyra emlékeztek, aki száz évvel ezelőtt érkezett Szendre.

Piri Károly (1878–1947) kitartóan szolgálta Istent és hirdette az igét negyvenkét esztendőn keresztül, 1905-től 1947-ben bekövetkezett haláláig. Hűségesen kitartott Isten nyája mellett mind a két világháború alatt, egy percre sem hagyta el sem Urát, sem a gyülekezetet. Ajtaja mindig nyitva állt a gyülekezet tagjai előtt. Alázattal tanította a fiatalokat és az idősebbeket az Isten útján való járásra és a szolgálatra. 1907-ben elhunyt első felesége, Hujber Irma Stefánia, akitől három gyermeke született, majd Isten még három gyermekkel áldotta meg második felesége, Magyar Katalin által.

Az ünnepi istentiszteleten Bencze András esperes hirdette Isten igéjét. Az emléktábla leleplezése előtt egy idősebb testvérekből összeállt alkalmi énekkar énekelte az „Isten felséges adománya…” kezdetű régi énekünket, amelyet Piri Károly minden konfirmandusnak megtanított. Ezek a testvérek készíttették a táblát a jeles évfordulóra.

Elsőként a gyülekezet lelkésze, Bartucz István emlékezett elődjére. A megemlékezést a család nevében Magyar László lelkész folytatta, aki bemutatta Piri Károly életpályáját, és elmondta a lelkészhez fűződő személyes élményeit.

A gyülekezet nagy örömére szolgált, hogy Piri Károly hat unokája, kilenc dédunokája, tizenegy ükunokája és családtagjaik is jelen voltak az emléktábla-avatáson. Emelte az ünnep fényét, hogy az unokák között vannak, akik a lelkészi hivatást választották: Rostáné Piri Magda, illetve Szabóné Piri Zsuzsanna férjével, Szabó Vilmossal együtt. Az ünnepi istentisztelet után a temetőben folytatódott a megemlékezés, ahol Piri Magda emlékezett vissza nagyapjára, majd a rokonok és a szendi gyülekezet tagjai helyezték el koszorúikat és virágaikat a sírra.

A szendiek méltán büszkék a több mint négy évtizedig közöttük szolgáló lelkészre, aki mind a mai napig példaként állhat előttünk. Isten áldja meg emlékét, utódait és a szendi evangélikusokat! „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg…” (Jel 14,13)

O. M. Zs.


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
Visszaszámlálás
Élő víz
Isten céldátuma
Isten iskolájában
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Új törvénykönyvet fogadott el a zsinat
Százéves a fasori templom
Lelkésziktatás bordásfalak között
Szólt az Úr Jónás által Ninivéhez és Kissomlyóhoz
Luxushotel és kápolna
„Új éneket adott…”
Emléktábla-avatás Szenden
Építőkockák egy csendesnapról
Keresztutak
Tovább bővült az LVSZ
Kereszthez űző keresztek
Függetlenül, de továbbra is szervezetten…
Tamás-templom Szegeden
Jézus felszabadít
Evangélikusok
„A személyes kapcsolatokat kell erősítenünk…”
Megemlékezés Csepregi Zsuzsanna lelkész halálának tizedik évfordulóján
e-világ
Széles sávú internet
Keresztény szemmel
Jubileumok
A hét témája
900 kilométert átívelő barátság
Keresztapaprogram Déván
Közlemények, nyilatkozatok
Protestáns napok
A közelmúlt krónikája
Levelek a siralomházból
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Madarász Gyula kiállítása a Vármegye Galériában
A kommunikáló egyház
A vasárnap igéje
Lukács és Máté, miközben az evangéliumot írják, beszélgetnek
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Mostoha- vagy édestestvér-e Izrael?
Szószóró
Deák téri híradás
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2005 41 Emléktábla-avatás Szenden

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster