EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 31 - Égi áldás

A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Égi áldás

Az utolsó előtti nap délutánján egyszer csak leszakadt az ég, és az addig szikkadt talajt percek alatt bokáig érő vízmennyiség borította el. „Ez most nem hiányzott” – kémleltük aggodalmasan az eget, kicsit szemrehányóan is tekintve a „főrendező” felé. Pedig pont ez volt, ami hiányzott!

Történt ugyanis, hogy a nagyszínpad és az információs épület közötti területen a vihar elvonultával több sátor közel tizenöt centiméteres vízben állt. Hogy egyáltalán meg lehessen közelíteni a bejáratukat, illetve át lehessen költöztetni ezeket az ideiglenes lakásokat, el kellett merni a vizet a környékről. Hamar került is néhány vödör, lapát és seprű, az árvízkárosult tulajdonosok pedig átélhették, mit jelent kanállal meregetni a tengert.

Az arra járók eleinte döbbenten álltak meg a nem mindennapos látvány hatására, és kis idő múlva beindult a katasztrófaturizmus is: a terjedő hír kezdetben több fényképezőgépet csalt a helyszínre, mint vizet meregető vödröt.

A helyzet furcsaságát csak fokozta, amikor a vizet a csatornalyukba lapátoló, hajléktalanná vált csömöri ifjak munkadalba kezdtek. Az ifjúsági énekfüzet „Hála hű kegyelmedért…” kezdetű dala adta a meregetés ritmusát. Ezen felbuzdulva az egyik együtt érző táborlakó behangolta gitárját, és „Majd én kísérek!” felkiáltással a húrok közé csapott. Ettől kezdve valami megváltozott.

A víz egyre apadt, az addig csak nézelődőkből alakult kórus létszáma viszont egyre növekedett, míg hipp-hopp véget ért a segélyakció: a sátrakat át lehetett költöztetni egy szárazabb területre. De ekkor ez már szinte másodlagos volt. A gitár mellé lett dob és hegedű is; sorra vették az Új ének dalait. Az addig egymás számára ismeretlenek felszabadult vidámsággal énekeltek arról az Istenről, aki ezt a nagy esőt a táborozók nyakába engedte zúdulni, és arról a Jézusról, akinek nevében a szélrózsa minden irányából összegyűltek Szolnokra.

Azt hiszem, ott és akkor sokan megtapasztalták: fontosak a profi zenészek, kellenek a félórás beállást igénylő drága hangszerek és a nagy teljesítményű hangosító berendezések, de sokszor mégis többet ér egy szál gitár és két összecsattanó tenyér – mása annak az isteni tenyérnek, amelyről bizton tudjuk: „Tenyerembe véstelek”.

Boda Zsuzsa


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
Mindig személyesen neked szól!
Élő víz
Élni
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Kettős lelkészszentelés Budaörsön
Mindennapi tenyerünk
Változó világban...
Keresztutak
Valahogy kevés a pad...
Evangélikusok
Nagy Tibor (1914-2006)
Párbeszédben a hit és a művészet
e-világ
Innál velünk egy jó feketét?
A hét témája
Tíz év, hat találkozó
Szegedről Szolnokra 2keréken
A Szélrózsa Mártái
Szélrózsa-szirmok
Szélrózsa-szirmok
Forrongó beszélgetés a politikáról
A Hold fényétől Nap-égés?
Egyszerűen szex
Légy bátor!
Bermudában komolyzenét
Hatan hat szólamban
Istenről, életről dallal vallani
Moziélmények
Könnyűszerrel komolyan
A Szélrózsa minden irányából...
Cserkészek bemutatkozása
Szélrózsából Tavirózsa
Mit hoztam magammal az áhítatokról?
Égi áldás
Csendsétán
Milyennek kellene lennie egyházunknak?
Akik a vérüket adták...
Zöld sziget a Tiszaligetben
Szélrózsa - egy másfél éves fiúcska szemével
Egy csendes sátor a Szélrózsa forgatagában
Az ember "énje"
Isten "énje"
Közlemények, nyilatkozatok
Jeligés vers- és novellaíró pályázat
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Evangélizáció Kapolcson
A vasárnap igéje
Zsold és ajándék
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 31 Égi áldás

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster