A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Két név: Kun Béla és Bónis Sámuel. Mi közös lehet ebben a két emberben? Mindketten politikusok és forradalmárok voltak. Míg azonban az előbbi egy rossz emlékezetű diktátor lett, aki 1919-ben százezer frankért el akarta adni a Szent Koronát, utóbbi egy megvesztegethetetlen képviselő volt, aki a világ minden kincséért sem adta el. Pedig Bónis Sámuelnek 1848 telén maga Ferenc József császár kínált fel – követei útján – félmillió aranyforintot. Hát ez a közös ebben a két emberben: sorsukat a Szent Korona köti össze.

Az időben visszafelé haladván először nézzük, milyen terveket szövögetett 1919-ben Kun Béla a mi közös uralkodói ékkövünkkel. Mert a Tanácsköztársaság első számú vezetője bizony ennek és nem többnek látta a Szent Koronát. Ekképpen is viszonyult hozzá: felesleges és ráadásul veszélyes tárgynak tartotta, amely az ő szemében éppen azt a világot jelképezte, amelyet megdöntött a proletárhatalom. Ezért gondolta azt, hogy a koronát el kell távolítani az országból. És mivel Kun Béla korábban kiskereskedő volt, az eltávolítás révén haszonra akart szert tenni, vagyis pénzt akart szerezni vele. Tárgyalásokat kezdett tehát egy müncheni ékszerésszel, akire a korona értékesítését akarta bízni. Kun Béla tervét azonban „leleplezte” a Berlinben megjelenő Vossische Zeitung 1919. július 21-i száma, amely címlapon hozta: „Kalapács alatt István koronája”.

Az írásból kiderült, hogy a kommunista kormány feje százezer frankért bocsátotta áruba nemzeti ereklyénket. A cikkben egyébként maga a müncheni ékszerész is megszólalt, és elismerte, hogy valóban felkérték a tranzakcióra. Az ékszerész amúgy sokallta az árat. Szerinte a foglalt kövek csekély értékűek, a koronát pedig nyersanyagként kívánta felhasználni. Az 1867. évi becslésre is hivatkozott, amikor is a korona nyersaranytartalmát harmincezer forintra taksálták az akkori szakértők. Az árverezés azonban elmaradt, a Tanácsköztársaság ugyanis még előtte megbukott. Csak ez a „körülmény” mentette meg a koronát attól, hogy Kun Béláék eladják…

És akkor most nézzük a másik embert, Bónis Sámuelt, akit 1848 nyarán választottak országgyűlési képviselőnek. Fél évvel később, vagyis decemberben az előrenyomuló császári hadak már Pest határában állomásoztak, s a független magyar kormány úgy döntött, hogy elhagyja a várost, és Debrecenbe költözik. Kossuth Lajos Bónis Sámuelt bízta meg azzal, hogy a cívisvárosba vigye a Szent Koronát.

Miután felmutatta Ürmény Ferenc koronaőrnek Kossuth megbízólevelét, a képviselő megkapta nemzeti ereklyénket és a koronázási ékszereket tartalmazó súlyos ládát. Hat honvédkatona kísérte a Lánchídhoz a nehéz rakományt szállító lovas kocsit. Csakhogy a zajló jég miatt a folyón lehetetlen volt csónakkal átevezni, a Lánchíd pedig még nem készült el, a hevenyészve lefektetett fapallókon addig csak gyalogos katonák járhattak.

A hídon áthaladó első lovas kocsi tehát nem mást szállított, mint a menekülő Szent Koronát. A kerekek nyomása alatt pattogott az átfagyott fapalló, a honvédek pedig a kocsi két oldalán nemzeti ereklyénk ládáját tartották, nehogy a folyóba billenjen. Nagyon lassan, szinte lépésben haladtak, de átértek a pesti oldalra, ahol a katonák a menekülők között egészen a vasúti indóházig védelmezték a kincseket. A honvédek felrakták a ládákat a Szolnok felé tartó vonatra, majd elköszöntek.

Ekkor különös dolog történt: odalépett Bónis Sámuelhez egy jól öltözött, ismeretlen férfi, és a nevén szólította. Aztán minden kertelés nélkül közölte: ha szép csöndben átrakja a ládát a Vác felé tartó vonatra, hogy ő azután át tudja adni az osztrák hadseregnek, akkor ezt a tettet Ferenc József császár félmillió aranyforinttal jutalmazza. (Összehasonlításképpen: ez a pénz mai áron több mint egymilliárd forintra becsülhető.)

Bónisnak azonban a helyén maradt a szíve, nem szédült meg az irdatlan összeg hallatán. Előhúzta a pisztolyát, az ismeretlenre fogta, és megfenyegette, hogy ha nem takarodik el azonnal, akkor keresztüllövi. A férfi elment, a Szent Korona pedig sértetlenül Debrecenbe ért.

Mi pedig emlékezzünk, és sose feledjük el ezt a két embert, Kun Bélát és Bónis Sámuelt, akiknek az élete a Szent Korona révén összekapcsolódott. Egyikük a korona fénye, másikuk az árnyéka lett.

Jezsó Ákos

::Nyomtatható változat::