EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 34 - Nincs új a nap alatt

Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Nincs új a nap alatt

Sajátos módot találtak a turizmus fellendítésére a Japán északi részén fekvő Singo nevű falucskában. A „nagy ötlet” egy egyszerű fatábla – a következő felirattal: „Krisztus sírja a következő kereszteződésnél balra”.

Internetes beszámolók szerint évente több ezer olyan japán látogat el ide, aki hitelt ad az egyik helyi lakos szavának, miszerint ő Jézus testvérének a leszármazottja. Az illető egy rajzzal támasztja alá állítását, amely szerinte kétezer esztendős, és maga a Megváltó rajzolta. Az említett úr egy kimonót is őriz, amelyet állítólag Jézus viselt.

Joggal kérdezhetnénk: hogy kerül a csizma az asztalra, azaz Krisztus Japánba? A helyi legenda szerint Jézus huszonegy éves korában érkezett Singóba, megtanult japánul, majd visszatért Júdeába. Más források még messzebb mennek. Ezek szerint az „igazi” Jézus nem is halt meg a kereszten, hanem testvére „helyettesítette” őt, így visszatérhetett Japánba, ahol megszeretett és feleségül vett egy Mijukó nevű leányt, és boldogan élt egészen százhat éves korában bekövetkezett haláláig.

A hír olvastán az a bibliai jelenet jutott eszembe, amikor a sokaság a pusztába özönlött, hogy lássa Keresztelő Jánost, a korabeli „szenzációt”, aki teveszőr ruhát, dereka körül pedig bőrövet viselt, tápláléka sáska és erdei méz volt, a bűnök bocsánatát hirdette, és keresztelt a Jordánban (lásd Mt 3,4).

Napjainkban nincs megtérést, új életet sürgető próféta, Jézust befeketítő törekvés azonban annál több. Gondolhatunk itt a legutóbbi próbálkozásra, Dan Brown sikerkönyvére, A Da Vinci-kódra, valamint a belőle készített hollywoodi filmre.

Az említett mozit nem láttam, csupán a könyvet olvastam. Számomra nem jelentett többet egy krimielemekkel átszőtt fikciónál; Jézus Krisztusba, Isten Fiába vetett hitemet nem ingatta meg. De álmodozásra csábított. Azóta egy álmot dédelgetek arról, hogy eljön az idő, amikor az emberek többsége nem a szenzációra lesz éhes, és nem azt akarja mindenáron bizonyítva látni, hogy „Jézus is csak ember volt”, azaz olyan, mint közülünk bárki: evett, ivott, házasodott, gyermeke született, meghalt…

Álmomban ki-ki megérti, hogy ő mindenben hasonlatos volt hozzánk, kivéve a bűnt. Hiába élt itt emberként a földön, ő Isten Fia volt, aki kereszthalálával megbékéltetett minket Istennel, elhordozta bűneink büntetését, és megszabadított bennünket a halál hatalmából. Ezért nem keressük és nem is találhatjuk meg végső nyughelyét. Mert a feltámadásról és az örök életről feltett kérdéseinkre, kétségeinkre a választ üres sírjának bizonysága által lelhetjük meg.

GaZsu


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Kenyér
Krisztus csodája
Veled van Istened, az Úr
Heti útravaló
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Vágyódás Isten hajléka után
Zenei tábor Őrimagyarósdon
Hálaének az Úr kapuiban
Nagycsaládosok hete Szarvason a Középhalmi Misszióban
Keresztutak
Minőséggarancia Európának
Erősíteni a keresztény arculatot
Magyar reformátusok V. világtalálkozója
Felértékelődik az egyházak szerepe a határon túli magyarok ügyének képviseletében?
Példátlan konfliktus
Újabb irodát nyitott a MÖSZ Afganisztánban
Háború és békevágy
Hol fekszik a bibliai Kána?
Háború és patikamérleg
Három keresztény világszervezet közös felhívása a közel-keleti békéért
Mentőautókat küldött Libanonba XVI. Benedek
„Az egyházak ártsák bele magukat a politikába!”
A HEKS az erőszak ellen
Ima az iszlám világért
A tévés evangélizátor Izrael mellett
Az Izraeli Bibliatársulat segélyakciója
Veszélyben a SAT-7 keresztény tévéadó
Fekete mágia magyar áldozata Szlovákiában
Kövezés az evangélium hirdetéséért
Bankomat a templomban
Álláshirdetés helyett ima
Árpád-házi Erzsébet arcképe atízeurós érmén
Az „elfüstölt” Bibliától Krisztus szolgálatáig
Szentírás-csempészet a Kínai Népköztársaságba
XII. Pius pápa zsidókat és politikai üldözötteket bújtattatott
A gyújtó hangú prédikátor
A BasisB-projekt
A berlini metróban Ulrich Parzany-val reklámoz az egyház
Német vezető a YMCA élén
Latin-Amerika legjobb rövidhullámú adója a rádiós missziót végző HCJB
Evangélikus központ épül a Volga-parti Szaratovban
Sokakat érdeklő AMD-kongresszus
Nincs új a nap alatt
„Hogy mindnyájan egyek legyenek”
Evangélikusok
Hajrá, Fradi – avagy az alulmaradás képessége
Találkozás egy „emberrel az emberért”
Derűvel, optimizmussal, hittel
e-világ
Csillagok a Teleki-kastély felett
Biblia a világhálón és számítógépen
Keresztény szemmel
Rend – hit által
„Csordultig van poharam”
Kiút a félelemből
Rendhagyó ’56-os megemlékezés
A hét témája
Fény és árnyék a Szent Korona körül
Múlt és jövő
Protestáns Szent István?!
Testvérgyülekezetek Erdélyben
Budapest-Kelenföld–Sepsiszentgyörgy
Budapest-Deák tér–Apáca
Alberti, Irsa–Sepsiszentgyörgy
Debrecen–Nagyvárad
Kemenesalja–Hosszúfalu-Alszeg
Budapest-Kőbánya–Oltszakadát
Kondoros–Kiskapus
Mosonmagyaróvár–Csernátfalu
Nagytarcsa–Halmágy
Szeged–Arad
Budapest-Zugló–Csíkszereda
evél&levél
Válasz ifj. Cserháti Sándor „Csak a vízben tanulhatunk meg úszni – észrevételek Szeverényi János olvasói levelével kapcsolatban” című, az EvÉlet augusztus 13-i számában megjelent írására
A közelmúlt krónikája
A nyíregyházi evangélikusok ünnepei
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Jaj, ne! Már megint keresztények!
Biztosíték nélkül
Megújult Túrony temploma
Evangélikus bajor múzeum
Zsidó nyári fesztivál
Rácsos almás
A vasárnap igéje
Új szövetség – új viszony
Hogy megyek haza?
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Segítség, megtértem!
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
Szószóró
Könnyező történelem
Cantate
A háború békeénekei
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 34 Nincs új a nap alatt

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster