Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Az évről évre megrendezett Sziget Fesztiválra a civil szervezetek között rendre kivonulnak a történelmi egyházak is. A Közös Pont sátrat a katolikus, a református és az evangélikus egyház működteti. A három történelmi felekezet azért hozta létre 2000-ben ezt a szervezetet, hogy képviseljék az egyházakat a Szigeten. Azóta azonban már nemcsak itt dolgoznak, hanem más nyári fesztiválokon is.

A poros hétköznapi délutánon néhányan rajzolgatnak a kitett asztaloknál, Közös Pont feliratú pólót viselő fiatalok beszélgetnek a betévedő szigetlakókkal. A sátor bejáratánál felfűzött, nagy fagyöngyök lógnak, rajtuk mindenféle üzenet, kézjegy. Buday Gergely (képünkön) a sátrak mögött épp harangtornyot ácsol; őt mint az Ökumenikus Ifjúsági Iroda (ÖKI) vezetőjét e misszió hátteréről kérdeztem.

– A Sziget felfogható úgy is, mint egy város, de ennek a településnek egyelőre nincsen temploma. Az ÖKI a Közös Pont szervezési hátterét adja. Kora tavasz óta készülünk a Szigetre: szerződéseket kötünk, sátrakat szerzünk, pályázatokat írunk. A szervezési rész a miénk, a szellemi megalapozás a hatok feladata. A három lelkészből és három világiból létrejött stáb a három történelmi felekezetet képviseli. Év közben is komoly munkát folytatunk: képzéseket tartunk a fesztiválokra készülő segítő fiataloknak, közösséget építünk. Fontos, hogy a résztvevők számíthassanak egymásra. Közel száz munkatársunk van, akik napi három-négy órás váltásban dolgoznak. Őket stafétáknak hívjuk.

A katolikusok és a reformátusok törekednek arra, hogy ne teológusok, hanem gyülekezeti tagok dolgozzanak velünk. Evangélikus részről főleg teológushallgatók jönnek, ami azért is jó, mert a leendő lelkészek kiléphetnek megszokott közegükből, és megtapasztalhatják, hogy az egész világ a gyülekezet. Természetesen vannak velünk lelkészek és papok is, de ők értünk vannak itt. Ha akad egy-két nehezebb beszélgetésünk, segítenek feldolgozni a tapasztaltakat. A stafétáknak tartanak egy felvezető és levezető beszélgetést, amikor elmondhatják egymásnak, hogy mi volt számukra nehéz, illetve mi okozott örömet a munkájuk során.

Minden évben előre kidolgozott tematikát követünk. A legnépszerűbb eddig a hét főbűn és az erények taglalása volt. Az érdeklődők rajzoltak valamit a témával kapcsolatban, és közben jókat beszélgettünk. De lehet agyagozni, gyurmázni is a sátorban. Az alkotás csak eszköz arra, hogy megkezdődjön valamiféle kommunikáció. Erre kiváló lehetőség még az esti teaház – ekkor vannak a legtöbben–, ahol egy csésze tea és ingyen zsíros kenyér mellett lehet beszélgetni. Általában miután bekukkantanak hozzánk az emberek, és megkérdezik, hogy kik vagyunk, mit csinálunk, kétféleképpen reagálnak. Az egyik valahogy így hangzik: „Jaj, ne! Már megint keresztények! A nagyapám is az volt.” Innentől már lehet kérdezni. A másik reagálási lehetőség: „De jó, hogy itt vagytok!” A fesztivál hangulata, barátságossága, felszabadultsága segít abban, hogy sokan betérjenek beszélgetni. Ha hétköznap az utcán állítanánk fel a sátrunkat, nem sokan állnának meg. Valamelyik évben az egyik katolikus pap papi ingben dolgozott, és többen bejöttek, hogy gyónni szeretnének.

Esténként áhítatokat tartunk. Ez megint olyan látványosság, amiért meg szoktak állni. Mész az utcán, négyfelől dübörög a zene, iszod a sörödet, benézel egy sátorba, és ott épp prédikál valaki. Létezik egy Kereszttűz nevű programunk is, amelynek a keretében provokatív kérdéseket feszegetünk. Mai témánk például a halál utáni élet kérdése. Meghívtunk egy srácot, aki négy percig a klinikai halál állapotában volt, illetve egy pszichiátert. Fergeteges beszélgetés kerekedett. Az idei kérdések, amelyekkel meg szeretnénk szólítani a betévedőket, a következők: „Ki vagy?” „Szabad vagy-e?” „Vannak-e céljaid?” Esténként olyan filmeket vetítünk, amelyek szintén kérdéseket vetnek fel. Szombaton például jön egy apáca habitusban, és nagy közös zenélést tervezünk, amelybe bárki bekapcsolódhat csörgőkkel, dobokkal.

Meg szokták kérdezni tőlünk, hogy vannak-e nagy megtérések. Nincsenek. Nem is ez a cél. Egyszerűen csak jelen szeretnénk lenni, meg szeretnénk mutatni magunkat. Az egyháznak ki kell lépnie a meszelt templomfalak közül, és jelen kell lennie a világban. A cél természetesen az, hogy elmondjuk az örömhírt, de nem mindig adódik erre alkalom, erőszakosak pedig nem akarunk lenni. Tulajdonképpen „preevangélizációt” végzünk annak érdekében, hogy lebontsuk a keresztényekkel szembeni előítéleteket. Persze sok olyan beszélgetés is adódik, amikor nagyon őszintén és nyíltan elmondjuk, hogy mit hiszünk, vallunk, gondolunk egzisztenciális kérdésekről. Ez számunkra is megerősítő, hiszen gondolkodnunk kell a feltett kérdéseken, és meg kell fogalmaznunk a válaszunkat is – mondta végül Buday Gergely.

Lejegyezte: Jánosi Vali

::Nyomtatható változat::