Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Meddig tartott az 1956-os forradalom? Általában november 4-ét tekintik a forradalom végének, de mértékadó történészek gondolják úgy, hogy ekkor valójában a forradalomnak az év végéig tartó második szakasza kezdődött el. Az evangélikus egyházban november 4-én ért véget a forradalom: 1958. november 4-én, Káldy Zoltán püspök beiktatásának napján. Az „evangélikus ’56” pedig már valamikor július–augusztusban elkezdődött: az Egyházak Világtanácsának a galyatetői konferenciáján, a fóti és gyenesdiási lelkészértekezleteken, a nagybaráti találkozón. Az Evangélikus Országos Múzeum november 28-án megnyílt kiállítása ezt az korszakot szeretné bemutatni.

A kiállítás címe: Aranykor – árnyak közt arra a feszítő kettősségre utal, hogy a diktatúra legsötétebb napjai között élő országban az evangélikus egyház számára megadatott egy rövid, de intenzív virágzás Ordass Lajos második püspöksége idején.

A kiállítás dokumentumok, fotók, néhány korabeli tárgy segítségével próbálja meg közelebb hozni a látogatóhoz a kor hangulatát. A fényképek egy része 1956 egyik legvonzóbb arcát mutatja meg: az újrakezdés bizalma csillog teológusok és lelkészek tekintetében. A korszak állásukba visszatért, tapasztalt vezetőinek arcáról azt is leolvashatjuk, hogy az egyház előtt álló új lehetőségek kihasználása embert és hitet próbáló feladat volt. Az „evangélikus 1956-ot” elsősorban nem a küzdelmek jellemezték, hanem az egyház új lehetőségeinek hatékony kihasználása. Látunk olyan fotókat, dokumentumokat és emléktárgyakat is, amelyek az evangélizáció újjáéledését, az Evangélikus Teológiai Akadémia átalakulását vagy a korábban hallgatásra ítélt lelkészek egyházi munkába való visszatérését rögzítik.

Fontos része volt a korszaknak a nemzetközi kapcsolatok újjáéledése és fellendülése is. Talán az én korosztályom az utolsó, amelyik még érti, hogy miért volt olyan nagy jelentőségű, hogy néhány teológus részt vehetett egy, az NDK-ban rendezett konferencián. „Egzotikusabb” utak emlékeit is láthatjuk. A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) minneapolisi nagygyűléséről Ordass Lajos Luther-kabátját, hivatalos és amatőr fényképeket, illetve Le Havre és New York között közlekedő, a küldöttség tagjait szállító hajók képeit tekinthetjük meg. Láthatunk fotókat a hazánkban járt külföldi delegációk résztvevőiről is.

Az „aranykor árnyát” a nemzetközi kapcsolatokban egy Szabó József vezette magyar küldöttség kínai látogatása és a kínai egyházi vezetők viszontlátogatása jelentette. Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a kínai delegáció rendre feljelentette az Állami Egyházügyi Hivatalnál (ÁEH) a magyar evangélikusokat „nacionalizmusuk” miatt. A legbeszédesebb kép talán az, ahol a pekingi Tienannen téren egy nagygyűlésen láthatjuk a résztvevők között a magyar egyházi küldöttséget, a dísztribünön pedig Kádár Jánost. 1957–58 dokumentumai is azt a nagyon nehéz történeti helyzetet mutatják meg, amelyben egyházunk akkor élt: olvashatunk többek között az ÁEH elnökének szóló köszönőlevelet a teológiai akadémia békekonferenciáján való részvételéért vagy a másológépek nemzeti ünnepek előtti kötelező elzárásáról szóló körlevelet.

Hogy minek köszönhető, hogy az evangélikus egyház 1958 közepéig viszonylag nyugodtan végezhette szolgálatát, amikor az országban és a testvéregyházaknál már végbement a „visszarendeződés”? Ez a kis kiállítás nem tud, de nem is akar megnyugtató, tudományos, történészi választ adni a kérdésre. Elégedjünk meg a „tudománytalan” válasszal: az Úristen kegyelme engedte meg, hogy így legyen.

Dr. Kertész Botond

::Nyomtatható változat::