EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 24 - Szórványegyház küzdőtéren

Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Szórványegyház küzdőtéren

A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben – egymástól függetlenül – tavasszal két egyházmegye vezetőségében is megfogalmazódott az az igény, hogy fesztivál jellegű találkozót szervezzenek az egyházmegye területén élő evangélikusok számára. Néhány héttel a vasi alkalom után ezúttal Veszprém megyéből is hasonló hírről tudósíthatunk, ugyanis az elmúlt vasárnap Pápán rendezték meg a Veszprém megyei evangélikusok első találkozóját.

Az eredetileg egy általános iskolába meghirdetett alkalom helyszínét – az előzetes jelentkezéseket látva – meg kellett változtatni. Több mint hatszázan regisztráltatták magukat a rendezvényen, ezért előrelátó döntés volt a városi sportcsarnokba helyezni át a találkozót.

A délelőtti program istentisztelettel kezdődött, amelynek igehirdetője Ittzés János püspök volt. A liturgiában az egyházmegye lelkészei is részt vettek, valamint a malomsoki és a marcaltői gyülekezeti énekkar tette színesebbé az alkalmat. Orgonakíséret helyett a gyülekezeti énekeket a nagyvázsonyi Várnai Zseni Általános Iskola és Zeneiskola fúvósai, valamint a várpalotai evangélikus fiatalok fúvószenekara kísérte. A délelőtti program része volt még Prőhle Gergely előadása; egyházunk országos felügyelője evangélikus hitvallásosságunk, bizonyságtételünk és áldozatkészségünk kérdéseiről beszélt.

Polgárdi Sándor somlószőlősi lelkészt, espereshelyettest, a rendezvény fő szervezőjét még az ebédszünetben is nehéz volt utolérni. Lapunknak az előkészületekkel kapcsolatos kérdésére elmondta, hogy egyházmegyéjükben az elmúlt évi tisztújításkor új vezetőség állt fel. Egyik első kezdeményezésük az volt, hogy az elnökség – a gazdasági bizottság tagjaival együtt – meglátogatta a megye gyülekezeteit. Az egyházmegyében a népszámlálási adatok alapján tizenkilencezren vallották magát evangélikusnak. A huszonhét anyagyülekezetben a huszonhét lelkész összesen hetvenhat településen van jelen. Az a tény, hogy szórványban, egymástól távol élnek az evangélikusok, arra az elhatározásra késztette őket, hogy még a nyár elején találkozót szervezzenek; ennek keretében egy vasárnap erejéig együtt lehetnek a megyéjükben élő lutheránusok. E napon a legtöbb gyülekezetben nem tartanak istentiszteleteket. A pápai találkozóra összesen hatvanhárom településről hatszázharmincan jöttek el. Az összejövetel mottója „Közösség a Krisztussal” (lásd 1Jn 1,3) volt.

Délután a szervezők igyekeztek minden korosztály és a különféle érdeklődési körű résztvevők számára valamilyen meglepetéssel szolgálni. Ami a zenés programokat illeti, elsőként a kemenesmagasi citerazenekar, majd a csikvándi nyugdíjasok énekkara, végül a Kossuth-díjas Kaláka együttes lépett a színpadra. A résztvevők továbbá rövid előadást is hallhattak Leadre és a vidékfejlesztés 2007–2013 címmel – a nap programjait támogató – Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által kiírt, egyházközségek számára kínált pályázati lehetőségekről. Ezenkívül a találkozón hirdették ki a Veszprémi Egyházmegye levelező hittanversenyének eredményét is, illetve bemutatkoztak az egyházmegye területén lévő oktatási intézmények: a pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, a várpalotai Evangélikus Keresztyén Óvoda és a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ.

A nap programjának záró részében – a már kissé megfogyatkozott gyülekezet előtt – fórumbeszélgetésre került sor, amelyen az egyházkerület és az egyházmegye elnökségének tagjai válaszoltak az egyházunk lelki és anyagi életét firtató kérdésekre.

A késő délutánba hajló találkozó után Ördög Endre esperes a jövővel kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy pillanatnyi benyomása alapján mindenképpen van jövőjük az ilyen jellegű együttléteknek. Természetesen minél hamarabb ki kell értékelni a találkozóval kapcsolatos pozitívumokat és negatívumokat egyaránt.

Rétegalkalmak mindenütt vannak, például presbiteri, illetve családi csendesnapok, ifjúsági táborok, és így tovább. De az ilyen, minden rétegre kiterjedő, nagy seregszemleszerű találkozó is fontos lehet.

Amint az esperes fogalmazott, látta a jelenlévők arcán az egymásra találás örömét. A nagy közösség megélése a találkozó egyik kiemelkedően pozitív hozadéka, amely szükségessé teszi a folytatást. A jövő kérdése az, hogy évente vagy ritkábban legyenek megszervezve ezek az összejövetelek.

Arra a kérdésre, hogy mennyiben próbálnak nyitni azok felé, akik ezen a vasárnapon nem voltak a saját gyülekezetükben sem istentiszteleten, Ördög Endre elmondta: úgy kell szervezni a programot, hogy felkeltse azok érdeklődését is, akik a gyülekezetek perifériáján élnek. Például vonzó lehet számukra egy színvonalas zenei esemény. És aki egy ilyen rendezvényre eljön, „kiteszi magát” annak, hogy megérinti őt Isten igéjének üzenete.

M. Gy.

Regionális hozzárendelés: Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Munkamánia
Választási lehetőség
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Tudnivalók az 5. országos találkozóról
„Bort, ami felvidítja az ember szívét…”
Doktoranduszként egy társgyülekezet élén
Gyülekezetépítő evangélizációs nap
„Barátságos egyházkerület”
Szórványegyház küzdőtéren
Szentgotthárdi gyülekezeti nap
Keresztutak
Ünnepi megemlékezés az ónodi országgyűlésről
Mercurius Veridicus
Rákóczi intelmei az ezredforduló magyarjaihoz
Nagy Lajos király „hazatérése”
Evangélikusok
Gondolatok a konfirmációról
e-világ
Heti étrendjavaslat nyárra
Nyári napforduló a Stonehenge-ben
Keresztény szemmel
Amikor saját anyád szembeköp
Egy rádiós istentisztelet margójára
A hét témája
„Élő és ható és élesebb…”
Evangélikus egyházi napok Kölnben
Fotó 1.
Fotó 2.
Légy résen!
Külföldi résztvevőket kérdeztünk…
Magyarok a Kirchentagon I.
Magyarok a Kirchentagon II.
Fotó 3.
Fotó 4.
Fotó 5.
evél&levél
A templomajtó is nyitva volt az ambrózfalvi gyermeknapon
Köszönet a vaktábornak szánt adományért
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Negyedik alkalommal rendezik meg a református zenei fesztivált
Beszédes zene – zenés beszéd
Thália evangéliumi temploma
Költőnő született
Kódexkiállítás
Lezajlott a szókincsvadászat
Reményik Sándor: A kereszt fogantatása
A vasárnap igéje
Különleges ismertetőjel
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Szószóró
Egy mosoly ereje
Összébb hangolt ifjúsági munka
Ige+hirdető
Istentől ihletett
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2007 24 Szórványegyház küzdőtéren

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster