Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2007
- 24
- A templomajtó is nyitva volt az ambrózfalvi gyermeknapon
evél&levél
Hozzászólás a cikkhez
A templomajtó is nyitva volt az ambrózfalvi gyermeknapon
Ambrózfalván közösen rendezték meg a gyermeknapot az iskolások és a hittanosok, de a helyiek mellett részt vettek rajta a környező települések (Pitvaros, Csanádalberti) hittanos gyermekei is. Volt focibajnokság, tűzoltó-bemutató, kézműves-foglalkozás, sőt a délelőtt folyamán olyan akadályverseny is, amelynek tartalmi részében bibliai tárgyú, illetőleg hittanórán tanult ismeretekre alapozott villámkérdésekkel kellett megbirkózniuk az apróságoknak. Étkezésről szülők és szponzorok gondoskodtak, akik minden gyermeket édességgel jutalmaztak.
A templom ajtaja egész idő alatt nyitva volt. Ebéd után a résztvevők itt gyülekeztek össze közös énektanulásra, majd a hittanosok tanévzáró ifjúsági istentisztelet keretében adtak hálát az elmúlt tanévért.
A szalonnasütéssel zárult gyermeknapot Mészáros András, az Ambrózfalvi Általános Iskola tanítója és Csonka Zsuzsanna lelkész közösen szervezte, de köszönet illet minden – az előkészítésben, lebonyolításban részt vállaló – szülőt és pedagógust is.
Hodák Györgyné óvónő
::Nyomtatható változat::
|