A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Nem tudom, hány éves lehetett a fiúcska. Már csak a hátát láttam, ahogy elsétált az üzenőfal mellől, és azt az egyszerű, de annál többet jelentő ábrát, amelyet a táblára rajzolt: egy félkörívet, rajta három kereszttel… Krisztus követésének irigylésre méltó természetességéről – vagy ha úgy tetszik, a gyermeki tisztánlátásról – árulkodott ez a néhány vonal ott a papíron, amelyre a közérdekkel kapcsolatos gondolataikat írhatták-rajzolhatták fel a Tamás-mise résztvevői…

A Városmisszió Budapest 2007 elnevezésű katolikus programsorozathoz kapcsolódóan az evangélikusok is kiléptek a templomfalak nyújtotta védettségből, és a szabad ég alatt, a Deák téri evangélikus templom mögött elterülő Városháza parkban – ott, ahol egy időben a liberális sátor állt (!) – rendezték meg szeptember 16. verőfényes vasárnap délutánján a keresők istentiszteletének ezen alkalmát. A helyszínnek köszönhetően talán új embereket is elérhetett az üzenet – hiszen a Tamás-mise igazi megszólítottjai az Isten közelségét egyelőre még csak keresők (lennének). E sorok írója nagyon remélte, hogy „az utca embere” nem retten meg, nem hőköl vissza, fordul el és siet tova, hanem megáll, és belehallgat-belenéz a programba; mert bizony ő maga – be kell, hogy vallja – valami furcsa idegenkedést érezve többnyire elkerüli-kikerüli az aluljárókban és a tereken fel-felbukkanó, ki tudja, melyik egyházhoz vagy szektához tartozó dicsőítő, bizonyságtevő csoportokat.

Az igehirdetés alapjául szolgáló, János evangéliumából való üzenet (3,16), illetve a mostani Tamás-mise kulcsszavának választott „közérdek” fogalom összefüggéseit Balicza Iván budavári igazgató lelkész fejtette ki a jelenlevőknek. Igehirdetése kiindulópontjául az a gondolat szolgált, hogy – bár sokan nem így vélekednek – a hit nem magán-, hanem igenis közügy! Mint mondta, egyikünk sem önálló, elszigetelt személy; életünket másokkal való közösségben éljük. Hatással vagyunk másokra – és itt azzal az egyszerű szemléltető példával élt a lelkipásztor, hogy ha egy dominó eldől, akkor a többit is felborítja –, bűneinkkel, önzésünkkel, szeretetlenségünkkel másoknak is kárt okozunk. Ha azonban élő kapcsolatunk van Jézussal, akkor boldog, elégedett, teljes az életünk, és Krisztus szeretete rajtunk keresztül másokhoz is eljut. „Ne vágd el azt a szálat, amelyik az Istennel köt össze téged, mert nemcsak magadért hiszel, hanem a többiekért is” – kötötte prédikációja végén a hallgatóság lelkére Balicza Iván.

Míg egy hagyományos templomi istentiszteleten mindenki nagyon ügyel, hogy meg ne törje az áhítatos csendet, addig a városi forgatagtól alig pár méterre megtartott „misén” – érdekes módon – szinte fel sem tűnt a szomszédos telken munkálkodó markológép zaja. Az egyébként is kötetlenebb, ugyanakkor mégis jól felépített liturgiájú Tamás-misén most még a szokottnál is felszabadultabb formában lehettek együtt a résztvevők, ami természetesen nem jelentette azt, hogy az ott lévők döntő többsége ne tudta volna, mi illik, és mi nem.

A szabadtéri környezetben nyilvánvalóan nem lehetett mindent az eddigi forgatókönyv szerint megrendezni (személyes áldást most is kérhettek az arra vágyók, de például a gyertyagyújtás kimaradt a kínálatból), az új helyszín ugyanakkor új dolgokat is lehetővé tett. A résztvevők nem csak a már említett üzenőfalon mutathatták meg kreativitásukat, és örökíthették meg tetszőleges módon, hogy mit jelent számukra a közérdek. A „köznek” szóló üzeneteiket sárga léggömbökre is ráírhatták vagy ezekhez tűzhették, hogy azután a lufikat egyszerre bocsássák útjukra.

Az úrvacsorával záruló istentisztelet végén a szervezők az alkalom perselypénzét ezúttal nem saját munkájuk vagy más egyházi intézmények, kezdeményezések támogatására gyűjtötték, hanem egy világi civil szervezet, nevezetesen a Hulladék Munkaszövetség javára ajánlották fel.

Vitális Judit

::Nyomtatható változat::