Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges. Péld 30,8 (1Tim 6,7–8; Jn 11,1/2/63.17–27/41–45/; 2Tim 1,7–10; Zsolt 78,56–72) Krisztus követői keresztény értékek hordozói a világban. Ma mindkét ige ennek az értékrendnek egy tagjára irányítja figyelmünket: az elégedett életre. Most különösen azért lett izgató ez a kérdés, mert nagyon szemléletessé lett szegénység és gazdagság nagy különbsége. Keresztény hitünk szüntelen lelkiismeret-vizsgálatra késztet. Gazdagságban a „pénz szerelmének” kísértését kell legyőznünk, a kapzsiság veszedelmével kell megküzdenünk. Szegénységben pedig az isteni mértéket kell megtalálnunk: „adj annyit, amennyi szükséges”. Hitért kell könyörögnünk, hogy a „szükségest” elégnek lássuk!

Ne aggódjatok, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? A ti mennyei Atyátok tudja, hogy szükségetek van minderre. Mt 6,31–32 (1Kir 19,5.8; Róm 6,18–23; Mt 19,13–15) Hitünknek ez a meggyőződés ad biztonságot és erőt! Lehet, hogy Jézus követése közben mindennapi életlehetőségeink megrövidülnek. Nem tudunk aprólékosan mindenre figyelni. Akik Jézus követésének igáját vették magukra, azok Isten uralmát, Isten Úr voltát ismerik el elsőnek, és azért fáradoznak. Hatalmának beteljesedését várják és tartják szemük előtt. Az ígéret fényében nagyobb érték a jövő, amelyet Jézusban megnyertünk, mint a földi kincs, hírnév, siker. Jézus a jövő felé mutat: Isten uralma és igazsága „jó befektetés”, a többi ráadásként adatik meg.

Szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az Úr akaratát. Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre. Kol 1,9.11 (Zsolt 28,8; ApCsel 21,8–14; Mt 19,16–26) Az előző napokon Jézus követéséről és értékrendjének megéléséről kaptunk üzenetet, most összefoglalásképpen azt kapjuk: „…tökéletesen ismerjétek meg az Úr akaratát.” Sajnos az igének mi is elég feledékeny hallgatói vagyunk, ezért kell a magunk számára is – de ahogy az apostol teszi, másokért is – szüntelenül kérnünk. Az Úr akaratának ismerete nem egyszerűen megtanulható tudás, hanem olyan hit és bizodalom, mely az életfolytatásunkra, életvitelünkre is kihat.

Aki tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak. Jak 4,17 (1Sám 10,7; Mk 5,21–24.35–43; Mt 19,27–30) A keresztény embernek is vannak mulasztásos bűnei. Ezeket akkor követjük el, amikor önző módon a magunk ügyeivel vagyunk elfoglalva. Imádságaink gyakorta „földhözragadottak”. Betegség, nyomorúság, erőnk fogyatkozása, sikertelenségek, szabadulás vágya: ezek kerülnek elő, de azután másra – a mások életére, gondjára – már nem jut idő. Jakab nyomatékosan hívja fel a figyelmet erre, mert ő a bűnt nem elméletben látja, hanem a segítő cselekedet elmaradásában. Jobban kell figyelnünk embertársaink szeretetére, hogy elkerüljük ezt a mulasztást.

A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. Róm 12,12 (Ézs 25,8b; Fil 1,19–26; Mt 20,1–16) Minden ténykedésünkben döntő, hogy szeretetben menjen végbe. Életünk fő feladata, hogy az Úrnak szolgáljunk. Ez érvényes egymás között, a testvérekkel, illetve a kívülállókkal való kapcsolatra is: amit teszünk, azt úgy tegyük, mintha Urunknak tennénk. Ez a szolgálat szövi mind erősebbé a Krisztushoz tartozásunkat, erősít a reménységben. Próbák idején segít a kitartásban, hogy a reménység ki ne aludjon, és serkent az imádkozásra.

Hat napon át dolgozz, de a hetedik napon pihenj! 2Móz 34,21 (Mk 2,27; Jn 18,3–9; Mt 20,17–28) Isten a törvényadáskor erős hangsúlyt tett a hetedik napra. A fenti mondat mindkét része egyformán hangsúlyos. Az első a munka istentiszteletté emelését mutatja: nem úgy kell néznünk a munkára, mint szükséges rosszra. A pihenés célja pedig – amit sokszor elfelejtünk –, hogy legyen időnk Isten számára. A becsületesen végzett munkával és a hetedik napon való pihenéssel is Istent tiszteljük. A kettő együtt legyen igazán Úrnak való szolgálat.

Pál írja: Ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen! Gal 1,8 (Zsolt 106,3; Lk 10,17–20; Mt 20,29–34) Pál apostol megindultan figyelmezteti a Galáciában élő híveket. Félti hitüket. A mai Krisztus-követőket is fenyegeti a „más evangélium” hirdetése. Többek között az egyház szétszakadozottságának egyik oka, hogy a történelem során számtalanszor jöttek olyanok, akik különböző feltételekhez kötötték hitüket, s nem egyedül Krisztusról, bűnbocsánatról, megváltásról prédikáltak. Azonban nincs más evangélium, csak a Krisztusról szóló, nincs más követelmény, csak a benne való hit. Minden más elszakít tőle, aki pedig egyedül utunk, igazságunk és életünk. Az evangélium hitelessége nem a hirdető személyétől, hanem igaz tartalmától függ.

Tóth-Szöllős Mihály

::Nyomtatható változat::