EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 45 - A lelkipásztor nem hagyhatja el a nyáját

Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A lelkipásztor nem hagyhatja el a nyáját

„A lelkész nem hagyhatja el nyáját véglegesen, nem disszidálhat, mert az hivatásának feladását jelenti még a diktatúrákban is” – mondta az MTI-nek adott interjújában Glatz Ferenc, az MTA Történettudományi Intézetének (TTI) igazgatója a totalitárius rendszerekről október 29-én tartott konferencia után.

A református egyház zsinatának lelkészi elnöke, Bölcskei Gusztáv kezdeményezte azt a konferenciát, amelyet az MTA TTI támogatott, így kerülhetett sor az egyházi és a világi tudományos kutatók közös előadására, amely a nyilas rémuralom és a kommunista diktatúra egyházi vonatkozásait tárgyalta.

Glatz Ferenc hangsúlyozta: meglátása szerint nincs kétféle tudomány, ami a kutatások tárgyát illeti, hiszen a szakemberek ugyanazt az időszakot kutatják, eltérés csak a módszerekben lehet. A professzor szerint a teológia és a történetírás értékítélete összeegyeztethető, a világi kutatók számára pedig ennek a konferenciának többek között az volt a hozadéka, hogy az olyan etikai alapfogalmakat, mint például a bűnösség és a felelősség, a történészek ezentúl bátrabban használják. A belügyminisztériumi papi ügynökjelentésekről szólva megállapította, hogy ártatlanok, súlytalanok voltak, amelyek nem veszélyeztették az egyházak létét, tehát a kollaboráció nem állt azon a fokon, mint az egykori Csehszlovákiában vagy az NDK-ban.

MTI


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
A legrövidebb út
Legyőzni a csüggedést
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Szimpátiaszavazástól lelkésziktatásig
Tamástalanság Bakonytamásiban
Százhetven éve áll a templom a központban
Életfák Baranyában
Keresztutak
Koszorúzás a sírkertben
Letették a Reformáció park alapkövét
Templomában emlékeztek Reményik Sándorra
Hatvanévesen – a célban
GAW-ünnep Wittenbergben
Hálaadás a reformálásért és a renoválásért
A lelkipásztor nem hagyhatja el a nyáját
Ordassról a kaszinóban
Primoz Trubar, a szláv reformátor
Evangélikusok
„Mondó tüzek voltunk itt mi mégis!”
Sághy Jenő lelkész emlékezete
e-világ
A hegymászó
Keresztény szemmel
Magánügy-e a vallás?
A hét témája
Magyarok? Szentek?
Magyar szentek lapja
Amit a szentté avatásról tudni kell
evél&levél
Vanyarc – ahol mindenki énekelt
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
A Rát Mátyás-díj 2007. évi kitüntetettje: Alexa Károly
Novotny Zoltán laudációja
Dr. Boleratzky Lóránd kitüntetése
Ifj. dr. Fabiny Tibor laudációja
Boleratzky Lóránd életének formálóiról
Isten közelében
Déli harangszó Bokodról
A vasárnap igéje
Ítéletnap – az örök élet reménységével
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Szószóró
A világ dallama zúg a fülünkbe
Ige+hirdető
A perikópa
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2007 45 A lelkipásztor nem hagyhatja el a nyáját

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster