A vasárnap igéje

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 19. VASÁRNAP – Ef 4,20–28

Hozzászólás a cikkhez

„Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint… [õk] erkölcsi érzékükben eltompulva, gátlástalanul mindenféle tisztátalan tevékenységre vetemedtek nyereségvágyukban” (Ef 4,17.19) – írja Pál apostol közvetlenül a kijelölt rész elõtt. Ezután mondja: „Ti azonban nem így tanultátok a Krisztust…” (Ef 4,20) A folytatásból nyilvánvaló, hogy a gyülekezetben voltak, akik – mintha a Krisztust így tanulták volna – állandóan hazudoztak, és munka helyett lopásból éltek.

Ne idealizáljuk az apostoli kor egyházi életét! Már akkor is voltak, akik úgy gondolták, hogy hitüknek nem kell befolyással lennie hétköznapi életükre. Félreértették, sõt szándékosan félremagyarázták Pál tanítását arról, hogy amíg földi testben élnek, a hívõk sem lehetnek érintetlenek a bûntõl. Félreértették az apostol panaszát a Római levél 7. fejezetében: „Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszat tudom cselekedni. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belsõ ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bûn tagjaimban lévõ törvényével. (…) Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bûn törvényének.” (Róm 7,21–25) Úgy gondolták, hogy ha az apostol is bevallja, hogy testével változatlanul a bûn törvényének szolgál, akkor õk miért ne élhetnének tovább régi bûneikben: miért ne hazudozhatnának és lophatnának?

Nem értették Pál mondanivalójának lényegét: éppen azért, mert a test nem képes Isten törvényének alávetni magát, és csak a bûn törvényének képes szolgálni, õ testét – képletesen szólva – szüntelenül keresztre feszíti (Gal 2,20), hogy ne a test, hanem a lélek törvénye szerint éljen: hiszen a lélek és az elme már ebben az életben is képes megújulni és Isten törvényét szolgálni a Szentlélek uralma és vezetése alatt. Erre emlékezteti õket az apostol, amikor így ír: „Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Ef 4,22–24)

A „régi élet szerinti óember” levetése azonban nem olyan egyszerû, mint egy télikabáté. Ezt Pál is tudja. A Galata levélben ezért beszél az ó ember keresztre feszítésérõl. Mert az óember levetése egyet jelent annak szüntelen megöldöklésével.

A keresztre feszítés jó kép, mert a folyamatos agóniát fejezi ki. A keresztre feszített ember nem azonnal hal meg. Így az óemberünk sem hal meg egészen addig, amíg a fizikai testünk életben van. De addig is agóniára: haldoklásra kényszeríthetõ a Krisztusban való hit erejével, a Szentlélek által. És ami ugyanilyen fontos: cselekvésképtelenné tehetõ. Ezt is jól fejezi ki a megfeszítés képe. A keresztre feszített kezét szögek rögzítik: bármilyen soká húzódik még haldoklása, többé semmit sem tud tenni.

Így érti Pál, hogy a szüntelen agóniára kényszerített, keresztre feszített óemberünk többé nem képes cselekedeteinket irányítani, bár ösztönzését – amíg élünk – szüntelenül érezni fogjuk. Viszont a Szentlélek – megújult lelkünk és elménk fölötti uralmát kifejtve – lehetõvé teszi, hogy az új ember, aki nem más, mint a hit által bennünk élõ Krisztus, irányítsa cselekvésünket, sõt õ maga cselekedjék. Az így véghezvitt cselekedeteink éppen azért fognak Isten elõtt igaznak bizonyulni, mert Isten az egyetlen Igaznak, Krisztusnak a cselekedeteire ismer bennük, bár kegyelembõl mégis nekünk tulajdonítja õket.

Pál apostol így tanította Krisztust a gyülekezeteknek. Ezt a tanítást elevenítette fel Luther a 16. században. Ez a tanítás a mi lelki örökségünk is. A kérdés csak az, hogy egyéni életünk és egyházi közéletünk ezt a tanítást tükrözi-e.

Hazugság, nyereségvágy, lopás – e három bûnben látja Pál a világ szerinti élet megnyilvánulását, s a Korinthusi levélben a házasságtöréssel és paráznasággal egészíti ki õket. Ha õszinte önvizsgálat után úgy találnánk, hogy mégsem vagyunk mindettõl mentesek, ma még megfogadhatjuk Pál apostol intelmét: „Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint. (…) Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.”

Véghelyi Antal

::Nyomtatható változat::