Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 39
- Megtérés: megújulás lélekben és elmében
A vasárnap igéje
SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 19. VASÁRNAP – Ef 4,20–28
Hozzászólás a cikkhez
Megtérés: megújulás lélekben és elmében
„Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében,
hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok
élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint…
[õk] erkölcsi érzékükben eltompulva, gátlástalanul
mindenféle tisztátalan tevékenységre vetemedtek
nyereségvágyukban” (Ef 4,17.19) – írja
Pál apostol közvetlenül a kijelölt rész
elõtt. Ezután mondja: „Ti azonban nem így
tanultátok a Krisztust…” (Ef 4,20) A folytatásból
nyilvánvaló, hogy a gyülekezetben
voltak, akik – mintha a Krisztust így
tanulták volna – állandóan hazudoztak,
és munka helyett lopásból éltek.
Ne idealizáljuk az apostoli kor egyházi
életét! Már akkor is voltak, akik úgy
gondolták, hogy hitüknek nem kell befolyással
lennie hétköznapi életükre.
Félreértették, sõt szándékosan félremagyarázták
Pál tanítását arról, hogy amíg
földi testben élnek, a hívõk sem lehetnek
érintetlenek a bûntõl. Félreértették az
apostol panaszát a Római levél 7. fejezetében:
„Azt a törvényt találom tehát magamban,
hogy – miközben a jót akarom tenni –
csak a rosszat tudom cselekedni. Mert gyönyörködöm
az Isten törvényében a belsõ ember szerint,
de tagjaimban egy másik törvényt látok,
amely harcol az értelmem törvénye ellen, és
foglyul ejt a bûn tagjaimban lévõ törvényével.
(…) Én magam tehát értelmemmel az Isten
törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban
a bûn törvényének.” (Róm 7,21–25) Úgy
gondolták, hogy ha az apostol is bevallja,
hogy testével változatlanul a bûn törvényének
szolgál, akkor õk miért ne élhetnének
tovább régi bûneikben: miért
ne hazudozhatnának és lophatnának?
Nem értették Pál mondanivalójának
lényegét: éppen azért, mert a test nem
képes Isten törvényének alávetni magát,
és csak a bûn törvényének képes szolgálni,
õ testét – képletesen szólva – szüntelenül
keresztre feszíti (Gal 2,20), hogy ne
a test, hanem a lélek törvénye szerint éljen:
hiszen a lélek és az elme már ebben
az életben is képes megújulni és Isten törvényét
szolgálni a Szentlélek uralma és
vezetése alatt. Erre emlékezteti õket az
apostol, amikor így ír: „Vessétek le a régi élet
szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok
miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben
és elmétekben, öltsétek fel az új embert,
aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban
és szentségben teremtetett.” (Ef 4,22–24)
A „régi élet szerinti óember” levetése
azonban nem olyan egyszerû, mint egy
télikabáté. Ezt Pál is tudja. A Galata levélben
ezért beszél az ó ember keresztre feszítésérõl.
Mert az óember levetése egyet jelent
annak szüntelen megöldöklésével.
A keresztre feszítés jó kép, mert a folyamatos
agóniát fejezi ki. A keresztre feszített
ember nem azonnal hal meg. Így
az óemberünk sem hal meg egészen addig,
amíg a fizikai testünk életben van.
De addig is agóniára: haldoklásra kényszeríthetõ
a Krisztusban való hit erejével,
a Szentlélek által. És ami ugyanilyen
fontos: cselekvésképtelenné tehetõ. Ezt
is jól fejezi ki a megfeszítés képe. A keresztre
feszített kezét szögek rögzítik:
bármilyen soká húzódik még haldoklása,
többé semmit sem tud tenni.
Így érti Pál, hogy a szüntelen agóniára
kényszerített, keresztre feszített óemberünk
többé nem képes cselekedeteinket
irányítani, bár ösztönzését – amíg
élünk – szüntelenül érezni fogjuk. Viszont
a Szentlélek – megújult lelkünk és
elménk fölötti uralmát kifejtve – lehetõvé
teszi, hogy az új ember, aki nem más,
mint a hit által bennünk élõ Krisztus, irányítsa
cselekvésünket, sõt õ maga cselekedjék.
Az így véghezvitt cselekedeteink
éppen azért fognak Isten elõtt igaznak
bizonyulni, mert Isten az egyetlen
Igaznak, Krisztusnak a cselekedeteire ismer
bennük, bár kegyelembõl mégis
nekünk tulajdonítja õket.
Pál apostol így tanította Krisztust a
gyülekezeteknek. Ezt a tanítást elevenítette
fel Luther a 16. században. Ez a tanítás
a mi lelki örökségünk is. A kérdés
csak az, hogy egyéni életünk és egyházi
közéletünk ezt a tanítást tükrözi-e.
Hazugság, nyereségvágy, lopás – e
három bûnben látja Pál a világ szerinti
élet megnyilvánulását, s a Korinthusi levélben
a házasságtöréssel és paráznasággal
egészíti ki õket. Ha õszinte önvizsgálat
után úgy találnánk, hogy mégsem
vagyunk mindettõl mentesek, ma még
megfogadhatjuk Pál apostol intelmét:
„Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében,
hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok
élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint.
(…) Vessétek le a régi élet szerint való óembert,
aki csalárd és gonosz kívánságok miatt
megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben,
öltsétek fel az új embert, aki Isten
tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben
teremtetett.”
Véghelyi Antal
::Nyomtatható változat::
|