Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Szeretem a sportot. Négyévente mindig lázba hoz az olimpia, és hangosan buzdítom honfitársaimat. Idén már a gyerekeim is „csehlacikásat” játszottak a fürdõkádban, és a parkettán csúszva hátúsztak.

Gyerekkoromban ritkán láttam az utcán mozgássérülteket. Kamaszként gondolkodni kezdtem: vajon miért? Most, hogy már pár éve gyakorlom a babakocsis közlekedést: tudom.

Tehát ott tartottam, hogy az egész család olimpiázott, egyszer hajnalban is felkeltem egy ezüstérem kedvéért. Aztán jött a paralimpia.

Gondoltam, figyelemmel követem ezt is, nézek pár izgalmas döntõt, olvasok a neten az eredményekrõl. Elhûlve tapasztaltam, hogy a királyi tévé valamikor kora délután foglalkozott fél órácskát a témával, majd pedig legközelebb éjfél körül. Persze nem érheti szó a ház elejét, a híradóban biztos bemondták, hogy nyertünk egy aranyat világcsúccsal, aztán kész. Mert ugyan kit érdekelnek a paralimpiások?!

Tehát ott tartottam, hogy a járdaszegélyek magasak, az üzletek elõtt lépcsõk… Nekünk semmi az a pár lépcsõfok, a tolókocsisoknak viszont leküzdhetetlen akadály.

És vajon tudjuk-e, kik utaztak el Pekingbe a paralimpiára? A sajtó annyira hallgat róla, hogy egyesek talán azt sem tudják, már tizenharmadik alkalommal rendezték meg a játékokat. Pedig ha jobban belegondolunk, ezek a „más” emberek naponta legyõzik sérült testüket, és hatalmas akaraterõvel olyan eredményeket érnek el, amelyek egészségeseknek is dicsõségére válnának. Mi, egészségesek „hálából” lépcsõket építünk nekik, amelyeken elakadhatnak, és meg sem említjük õket a fontosabb híreink között.

Szomorú látni, ahogy eltorzult világunk csak a „tökéletesre” figyel. Ami külsõleg sérült, az már selejt.

Megváltozik-e egyszer a magyar szemlélet, elõfordulhat-e valamikor, hogy ugyanúgy soroljuk a paralimpikonok nevét, mint egészséges társaikét? Megvalósul-e valami az akadálymentesítésbõl, hogy ne gátakat, hanem hidakat építsünk a mozgásukban korlátozottaknak?

Tehát ott tartottam, hogy bízom benne, mások is szeretik a sportot, szeretik az embereket. És így talán elõbb-utóbb felnövünk a kerekes székesekhez…

Ma-Ma-Szek

::Nyomtatható változat::