A vasárnap igéje

KARÁCSONY UTÁNI VASÁRNAP – Ef 2,13–18

Hozzászólás a cikkhez

Bizonyos eseményeket határkõnek tekintünk az életünkben. Így beszélünk: ez a balesetem vagy betegségem elõtti, illetve utáni idõszakban történt; ez a házasságkötésem elõtti években; ez gyermekem születése elõtt vagy nyugdíjba vonulásom idején. Sokszor taglaljuk, milyen volt az életünk a rendszerváltás elõtt vagy után, a különbözõ kormányok alatt és így tovább. Minden kornak és generációnak megvan a maga sajátos viszonyítási alapja.

A keresztény ember életében milyen fontos határkövek létezhetnek? És Isten népének, az egyháznak az életében? A karácsony utáni vasárnap igéje ezen gondolkodtat el bennünket. Pál apostol szavaiban is egy határkõ áll, amelynek ugyan csak az egyik oldalán álló tények kerülnek most elénk, de érdemes elolvasni az szakaszt megelõzõ verseket is (11–12.) is, hogy teljes képet kapjunk.

A szakaszban két szó köré csoportosulnak az események: mi volt egykor, és mi van most. Az ellentét nemcsak a mondatok tartalmában, hanem már az egyes igeverseken belüli szavakban is jelen van, például: távol – közel, békesség – ellenségeskedés, eltörölte – teremtette… Ezek a fogalmak egymástól szembetûnõen elváló szakaszokat jelölnek a hívõ ember életében. Ennek a két idõszaknak a határkövét pedig a Krisztushoz való tartozás vagy – a másik oldalról nézve – a Krisztus nélküli élet adja.

Ne higgyük, hogy ez az elhatárolás csupán Pál apostol korát, az elsõ évtizedek vagy évszázadok keresztényeit, keresztény közösségeit érintette. A mai gyülekezetekre éppen úgy alkalmazható és érthetõ az ige, mint az akkori helyzetre. Miért is? Mert ez a fajta határ a mi életünkben is megvan. Valamikor mi is „letettük a voksunkat” az egyik vagy a másik oldal mellett, akár tudatosan készülve erre, akár váratlan történések következményeképpen. A döntés pedig attól fogva életünk minden pillanatát meghatározza, hiszen mint minden emberi döntésnek, ennek is következményei vannak. Következményei és hatása az Istennel és az emberekkel való viszonyunkra.

A karácsony ünnepe utáni vasárnap központi gondolata: Krisztus az egyedüli, aki minden válaszfalat lerombolt. Mit ért ezen Pál apostol? A bibliamagyarázók több választ is kínálnak a kérdésre; közülük egyet emelek ki: a fal átvitt értelemben az Isten és ember, valamint az ember és ember közötti elválasztó akadályt jelenti.

A jászolban fekvõ gyermek egyértelmû és látható jele az Isten és ember közötti fal lerombolásának. A szívében karácsony üzenetével élõ keresztény embernek pedig az a feladata, hogy elvigye az örömhírt: a válaszfal lebontatott Isten és ember, ennek következményeként pedig ember és ember között. A jászolhoz a szegény, tudatlan pásztor és a mûvelt bölcs, a gazdag király is odatérdelhetett.

Vajon hány olyan embert tudnánk felsorolni, aki mellé nem szívesen vagy egyáltalán nem térdelnénk oda a betlehemi jászolnál? Úgy gondolom, mindenkinek eszébe jutna legalább egyvalaki. Ez mindannyiunk számára elgondolkodtató. Tóth Árpád így ír errõl Lélektõl lélekig címû versében: „Ó, csillag, mit sírsz! / Messzebb te se vagy, / Mint egymástól itt a földi szívek! / A Sziriusz van tõlem távolabb / Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg? // Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem! / Ó, jaj, az út lélektõl lélekig! / Küldözzük a szem csüggedt sugarát, / S köztünk a roppant, jeges ûr lakik!”

Pál apostol annak a felismerésére akar elvezetni ma mindnyájunkat, hogy a karácsonyi csoda következtében minden hívõ embernek békessége lehet: Krisztusban és Krisztus által. Hiszen Jézusban éppen az a csoda történt meg, hogy a távoliakból is közeliek lettek; emberek közel kerülhetnek egymáshoz, mert Isten közel került az emberhez. Nem magától lett ez így, hanem azért, mert a testté lett Ige kitöltötte az elválasztó ûrt. Nemcsak a közelieket és a távoliakat békítette ki egymással, ledöntve a közöttük levõ válaszfalakat, hanem Jézusban õ maga jött közel az Isten közelségétõl elszokott emberhez. Eljött hozzánk, hogy nekünk is lehessen „menetelünk” õhozzá, és kétirányú közeledés jöjjön létre.

Igénk kitágítja a karácsonyi perspektívát: a jászolbölcsõtõl, a betlehemi hangulattól eljutunk a jézusi mû világméretû hatásához és ezen keresztül ahhoz, ahogyan bennünket is megérint. A karácsonykor meghirdetett békesség és jóakarat itt már nemcsak jókívánság, hanem megvalósult, beteljesült állapot. Krisztusban valami különleges és új élhetõ át itt és most: Istenközelség és testvérközelség. Adja Isten, hogy ezek a közelségek ne csupán a karácsonyi ünnepkörben, hanem az év minden napján átélhetõek legyenek!

Imádkozzunk! Urunk, Istenünk! Hála és köszönet neked azért, hogy közel jöttél és közénk jöttél szent Fiadban. Add, hogy a benne kapott békesség a tõlünk távol levõ embereket hozzánk is közelebb hozza. Ámen.

Gyõri Veronika Ágnes

::Nyomtatható változat::