EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 51 - HETI ÚTRAVALÓ

Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

HETI ÚTRAVALÓ

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az õ dicsõségét. (Jn 1,14)

A karácsony utáni héten, egyben az óév utolsó és az új év elsõ napjaiban az Útmutató reggeli és heti igéi az emberi idõszámítás középpontjává lett Úr Krisztus isteni dicsõségét hirdetik, hogy „vallást tegyenek mindenféle népek az Úristennek, és õt dicsérjék” (GyLK 732). A békességet szerzõ Isten cselekvése állásfoglalásra késztet. Anna prófétanõ Jézus születéséért „hálát adott az Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását”. Simeon pedig templomi bemutatásakor Jézust „karjába vette, áldotta az Istent”, és énekelt: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet…” (Lk 2,38.28–30) „A kegyes Simeon szeretné, ha belátnánk: Megváltóra szorulunk. Ha szilárdan hisszük, hogy a Gyermek Istentõl jött Megváltónak, se bûn, se halál nem rettent többé” – tanít Luther. Az élet igéjének szemtanúi bizonyságot tesznek róla, s hirdetik „az örök életet”, hogy közösségünk legyen „az Atyával és az õ Fiával, a Jézus Krisztussal” (1Jn 1,2.3). Az Úr „Isten szeretet”, de a szeretet nem isten! „Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, õ pedig Istenben…” Éves számadásunk fõ kérdése ez: „…ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket”? (Lásd 1Jn 4,15–16!) Segítõ kérdés és válasz: „Ki a Fiú?” Fia Dávidnak s Istennek – „A te trónusod örökké megáll, ó, Isten (…), te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el.” (Zsid 1,8.12) Óév estéje hálaadásra és bûnbánatra hív a kegyelem fogyó idejében. „Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy.” (Zsolt 103,8) „…Isten velünk, ki lehet ellenünk?” Pál szerint a választottakat semmi sem szakíthatja el „Isten szeretetétõl, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban” (Róm 8,31.39)! Ez év utolsó napján a Fiú vigyázásra int: „…legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok!” (Lk 12,40) Újév Jézus névadásának ünnepe; õ a világ reménysége, ezért „amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek õáltala” (Kol 3,17)! „A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette a mennyet és a földet.” (Zsolt 124,8; LK) Jézus idén is amnesztiát hirdet, szabadulást bûnbõl, betegségbõl, büntetésbõl: „Az Úr Lelke van énrajtam (…), hogy evangéliumot hirdessek (…), és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lk 4,18.19) „Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni” (Jak 4,15) – ez a mi 2009. évi programunk? Józsué életprogramját a sikemi országgyûlésen mondta el: „…én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” (Józs 24,15) A Nílusból kimentett gyermeket a fáraó leánya „a fiává fogadta, és elnevezte Mózesnek, mert azt mondta: A vízbõl húztam ki.” (2Móz 2,10) Minket Isten egyszülött Fia által üdvözített, mert „ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges” (Lk 18,27; a 2008. év igéje)! „Jézus legyen jelszavunk, / Midõn egy új évbe lépünk…” (EÉ 182,1) Kedves Olvasó! Bízd újra életed Krisztusra 2009- ben, és számolj vele!

Garai András


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Új nap – új kegyelem
Élő víz
János harmadik levele – a vendégszeretet
HETI ÚTRAVALÓ
Egy „vita” margójára
Ugyanolyan nap, mint a többi?
A betlehemi csillag
HETI ÚTRAVALÓ
A Jelenések könyve – a remény
Egyházunk egy-két hete
Karácsony elõtti születésnap
Bödögei hálaadás
Orgonajubileum Mosonmagyaróváron
Keresztutak
Egy tányér pörkölt
Eredmények a református választásokon
Ima Betlehemért
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem…”
Bibliavetélkedõ börtönökben
Fogságban – rácsok nélkül
Líceumi tanárt is jutalmaztak
Evangélikusok
Miért hiszek? – hatvanadszor
Testvér északról
„…az övéi nem fogadták be õt”
A pedagógus tanévben méri az idõt
Példa a hûségre
Újabb egyházzenészünk szerzett doktori címet
e-világ
Fenntarthatóság a gyülekezetben és a családban
Keresztény szemmel
Válság vagy váltság
A csúnya cica
Kis betyárok a fenyõerdõben
Jel
A hét témája
Ordass Lajos evangélikus püspök, az egyházi iskolák védelmezõje
Isten fátyla
Szereted-e?
Emelje fel a lábát!
evél&levél
Emlékezz meg az útról…
Paks–Gyula: 2 : 2
Köszöntés
Közlemények, nyilatkozatok
Evangélikus pályázati szabályrendelet
Tisztelt Olvasóink és Elõfizetõink!
A közelmúlt krónikája
Licisták sportsikere
Hány kilométer János evangéliuma?
Utak a gyülekezetek elõtt
E heti Luther-idézet
Luther Idézet
Kultúrkörök
Középpontban a gyermekbiblia
A gyõri evangélikus Öregtemplom
Az Óbudai Evangélikus Egyházközség
Karácsonyi kuglóf
Csillagászati motívumok az Evangélikus énekeskönyvben
„Fakadóban lévõ szép oltovány ágok”
Nagyváradi advent
Protestáns harangbongás
Bujdosók moldvai karácsonya
A prédikáló lepedõk
Kegyelem alkalmas és alkalmatlan idõben
„…szeretnélek megismerni”
A vasárnap igéje
Ingerült zavarodottságból nyugodt örömre
Csendes éj?
Árvízveszély!
A mégis szeretet
Az egyesítés csak egyvalakiben mehet végbe
Fair play
Kész az út – járjunk rajta!
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
ÉnekKincsTár
Jer, tárjunk ajtót még ma mind!
Mennybõl jövök most hozzátok
Szép Hajnalcsillag, setét égre írlak
Jézus legyen jelszavunk
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2008 51 HETI ÚTRAVALÓ

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster