ÉnekKincsTár

Hozzászólás a cikkhez

Az Ének­Kincs­Tár ro­vat 2008 hús­vét­ján in­dult. Egy éven ke­resz­tül az is­ten­tisz­te­let köz­pon­ti éne­ké­ről, egy-egy ün­nep gra­du­ál­éne­ké­ről ol­vas­hat­tak ezen a he­lyen. Hat­van cikk után mai írá­sunk zár­ja a so­ro­za­tot.

Az el­ső ének, ame­lyet eb­ben a ro­vat­ban ele­mez­tünk, Lu­ther hús­vé­ti di­csé­re­te, a – Krisz­tus fel­tá­madt (EÉ 213) alap­ján ké­szült – Jé­zus, Meg­vál­tónk sír­ba szállt (EÉ 215) volt. A so­ro­zat mél­tó be­fe­je­zé­se­ként a hús­vé­ti is­ten­tisz­te­let má­sik köz­pon­ti éne­két, a re­for­má­ció ko­rá­nak ki­emel­ke­dő kom­po­zí­ci­ó­ját vesszük szem­ügy­re: Di­cső­ség né­ked, Is­te­nünk! (EÉ 216). A Li­tur­gi­kus könyv he­ti ének­nek is ajánl­ja ezt hús­vét nyol­ca­dá­ban.

Az ének szö­ve­gét Mic­ha­el We­iße (1488–1534), a Cseh Test­vé­rek lel­ké­sze ír­ta, aki 1531-ben je­len­tet­te meg nagy je­len­tő­sé­gű né­met nyel­vű éne­kes­köny­vét. A Ge­lobt sei Gott im höchs­ten Th­ron (EG 103) itt olyan dal­lam­mal je­lent meg, amely már a 15. szá­zad ele­jén is­mert volt, hu­szi­ta köz­ve­tí­tés­sel ke­rült a cseh nyel­vű éne­kes­köny­vek­be, és Er­stan­den ist der hei­lig Ch­rist szö­veg­gel ma is hasz­ná­la­tos (EG 105).

Az ének 1609-ben ke­rült be evan­gé­li­kus éne­kes­könyv­be, de nem ez­zel a dal­lam­mal, ha­nem Mel­chi­or Vul­pi­us (1570–1615) we­ima­ri kán­tor kom­po­zí­ci­ó­já­val; Vul­pi­us nem csu­pán a dal­la­mot sze­rez­te, ha­nem a négy­szó­la­mú ko­rál­le­té­tet is. (Ez a fel­dol­go­zás a Kar­éne­kes­könyv I. kö­te­té­nek 88. da­rab­ja.)

A vers min­tá­ja a Sur­re­xit Ch­ris­tus ho­die kö­zép­ko­ri kan­ció, me­lyet Weiße je­len­tő­sen ki­bő­vít. Köl­te­mé­nye húsz vers­sza­kos, há­rom rész­re osz­lik. Az el­ső két stró­fa is­ten­di­csé­ret, az utol­só há­rom imád­ság Krisz­tus­hoz. A kö­zép­ső ti­zen­öt vers­szak a hús­vé­ti tör­té­ne­tet – a te­me­tést, a fel­tá­ma­dást, az asszo­nyok ta­lál­ko­zá­sát az an­gyal­lal, az asszo­nyok és a ta­nít­vá­nyok re­a­gá­lá­sát – bont­ja ki a négy evan­gé­li­um, de fő­leg Mt 28,1–6 alap­ján. Az éne­kes­köny­vünk­ben – Túr­me­zei Er­zsé­bet for­dí­tá­sá­ban – meg­je­le­nő hat stró­fa is vi­lá­go­san mu­tat­ja ezt a hár­mas ta­go­lást (1-3-2). Ez a ver­zió a fel­tá­ma­dás hir­de­té­sé­re, az an­gyal ál­tal el­mon­dott öröm­hír­re össz­pon­to­sít.

Vul­pi­us dal­la­ma és har­mo­ni­zá­ci­ó­ja nagy­ban hoz­zá­já­rul az ének ked­velt­sé­gé­hez. A len­dü­le­tes hár­mas lük­te­tés már a há­rom­so­ros stró­fá­ban is meg­je­le­nik, de a pon­to­zott rit­mu­so­kat tar­tal­ma­zó Hal­le­lu­ja ref­rén­re még in­kább ki­tel­je­se­dik. Egy­ér­tel­mű, hogy a dal­lam a 17–18. szá­zad for­du­ló­ján di­va­tos itá­li­ai bal­let­to ka­rak­te­risz­ti­ká­ját kö­ve­ti. A re­ne­szánsz mo­da­li­tás­sal szem­ben vi­lá­gos dúr hang­nem, egy­sze­rű har­mó­ni­ák: mind e mű­faj jel­lem­zői. A fő­leg ská­la­me­ne­tek­ből ál­ló dal­lam C-dúr­ban kez­dő­dik, és a má­so­dik sor G-dúr zár­la­ta után ide is ér­ke­zik vissza. A hal­le­lu­ja – amely meg­fe­lel a bal­let­to fa-la-la-la ref­rén­jé­nek – ugyan­eze­ket a fő­han­go­kat (c” – g’ – c’) jár­ja vé­gig. Íme egy tánc a kor leg­mo­der­nebb esz­kö­ze­i­vel a Fel­tá­ma­dott di­cső­í­té­sé­re!

Se­gít­sen hoz­zá ben­nün­ket a hús­vé­ti, egész va­lón­kat át­já­ró öröm meg­élé­sé­hez a kö­zös ének­lés: „Di­cső­ség né­ked, Is­te­nünk! / Fi­ad­dal együtt di­csé­rünk. / Ele­get ő tett mi­ér­tünk. / Hal­le­lu­ja! // Har­mad­nap, hús­vét haj­na­lán / A kő még sír­ján sö­tét­lett, / De ő mint élő ki­lé­pett. / Hal­le­lu­ja! // Az an­gyal szólt: Ne fél­je­tek! / Szí­ve­tek Jé­zus­hoz vá­gyik. / Üres a sír­ja, nincs már itt! / Hal­le­lu­ja!… /

Az Ének­Kincs­Tár ol­va­só­i­nak fi­gyel­mét, a ro­vat cikk­író­i­nak – Aba­ffy Nó­ra, Bar­ta-Gom­bos Ari­kán, Ben­ce Gá­bor, Fe­ke­te Ani­kó, Fin­ta Ger­gely, Ha­fen­scher Ká­roly, H. Hu­bert Gab­ri­el­la, Jo­hann Gyu­la, Wag­ner Szi­lárd, W. Kincz­ler Zsu­zsan­na – mun­ká­ját kö­szö­ni a ro­vat­ve­ze­tő:

Ecse­di Zsu­zsa

::Nyomtatható változat::