Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Só­lyom Lász­ló köz­tár­sa­sá­gi el­nök ja­nu­ár 29-én a Sán­dor-pa­lo­tá­ban fo­ga­dást adott a Szárny és te­her cí­mű kö­tet meg­je­le­né­se al­kal­má­ból a Böl­csek Ta­ná­csa, il­let­ve a mel­let­te mű­kö­dő ta­nács­adó tes­tü­let tag­jai szá­má­ra. A Bony­há­di Pe­tő­fi Sán­dor Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um mel­lett at­lé­ti­kai csar­nok van ké­szü­lő­ben. Nem, nem saj­tó­hi­ba, nem két kü­lön­bö­ző cikk rész­le­tei ke­ve­red­tek össze, az elő­ző mon­da­to­kat össze­kö­ti va­la­mi. Pon­to­sab­ban va­la­ki: Óno­di Sza­bolcs. A gim­ná­zi­um igaz­ga­tó­ja ugyan­is tag­ja az em­lí­tett ta­nács­adó tes­tü­let­nek, köz­re­mű­kö­dött a ta­nács ja­vas­la­ta­it tar­tal­ma­zó kö­tet mun­ká­la­ta­i­ban. Köz­ben per­sze sa­ját in­téz­mé­nyé­ben sem állt meg az élet: egy ré­gi ter­vük mos­tan­ság va­ló­sul meg.

A Böl­csek Ta­ná­csa egy­éves ko­moly mun­ka ered­mé­nye­ként tet­te le az asz­tal­ra azt a szak­mai anya­got, mely két kér­dést tár­gyal: az ok­ta­tást és a kor­rup­ci­ót. „Szé­les tá­mo­ga­tott­sá­got él­ve­ző, szak­sze­rű ok­ta­tá­si prog­ram­ra és a kor­rup­ció el­le­ni va­lós küz­de­lem­re van szük­ség Ma­gyar­or­szá­gon” – hang­sú­lyoz­ta a köz­tár­sa­sá­gi el­nök a Szárny és te­her cí­mű kö­tet be­mu­ta­tó­ján.

– Ho­gyan ke­rült be a ta­nács­adó tes­tü­let­be? – kér­dez­tem elő­ször is Óno­di Sza­bolcs igaz­ga­tó­tól.

– A ma­gyar al­kot­mány sze­rint a köz­tár­sa­sá­gi el­nök igen kor­lá­to­zott mér­ték­ben szól­hat be­le az or­szág prob­lé­má­i­nak meg­ol­dá­sá­ba. Egyet­len le­he­tő­sé­ge van: ha tár­sa­dal­mi prob­lé­mát ér­zé­kel, ak­kor a ci­vil szer­ve­ze­tek fe­lé for­dul – aho­gyan en­nek egyéb­ként Eu­ró­pá­ban ha­gyo­má­nya van –, egy ta­nács­adó tes­tü­le­tet von ma­ga kö­ré, össze­gyűj­ti az adott prob­lé­má­kat is­me­rő ci­vil sze­rep­lők vé­le­mé­nyét.

En­gem a Böl­csek Ta­ná­csá­nak egyik tag­ja, Cser­mely Pé­ter bio­ké­mi­kus-pro­fesszor mint az ok­ta­tá­si cso­port ve­ze­tő­je ja­va­solt a tes­tü­let­be.

– Mi­kor és ho­gyan kezd­ték a kö­zös mun­kát?

– 2008 szep­tem­be­ré­ben kez­dő­dött a Sán­dor-pa­lo­tá­ban. Az el­nök úr el­mond­ta az el­kép­ze­lé­se­it, mi pe­dig meg­ha­tá­roz­tuk a té­ma­kö­rö­ket. A kez­dés­kor meg­hív­tam a mun­ka­cso­por­tot gim­ná­zi­u­munk­ba. Egy hosszú bony­há­di hét­vé­gén össze­ál­lí­tot­tuk a tar­ta­lom­jegy­zé­ket, és meg­egyez­tünk a fo­lya­ma­tos te­vé­keny­ség­hez szük­sé­ges mun­ka­mód­sze­rek­ben. Csak hoz­zá­fér­he­tő for­rá­sok­ban lé­vő tény­anya­gok­ra, meg­ál­la­pí­tá­sok­ra ha­gyat­koz­tunk.

– Nagy vo­na­lak­ban mit le­het el­mon­da­ni az el­ké­szült kö­tet­ről?

– Mind­két té­ma anya­ga két rész­ből áll, az egyik a hely­zet­elem­zés, majd kö­vet­ke­zik a ja­vas­lat, hogy mit kel­le­ne más­képp csi­nál­ni. A könyv zá­ró fe­je­ze­te mar­kán­san meg­fo­gal­maz­za, hogy az anyag nem „té­ved­he­tet­le­nek” rög­esz­mé­i­ből állt össze, ha­nem an­nak le­nyo­ma­ta, ho­gyan gon­dol­ko­dik egy adott kér­dés­ről az ab­ban já­ra­tos cso­port. Re­mél­jük, szé­les tár­sa­dal­mi vi­tát in­du­kál a ki­ad­vány, hi­szen ha bár­mi­ben is vál­toz­tat­ni sze­ret­nénk, ah­hoz pár­be­széd­re van szük­ség.

– Ön­nek pon­to­san mi volt a fel­ada­ta?

– Két té­má­ban ve­zet­tem a mun­ka­cso­por­tot. Elő­ször azt fo­gal­maz­tuk meg, hogy mi­lyen kül­ső kö­rül­mé­nyek vál­toz­tak meg, me­lyek ha­tás­sal vol­tak az ok­ta­tás­ra. Nem csu­pán a rend­szer­vál­tás­ról, a gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nyek vagy a jog­sza­bá­lyok fo­lya­ma­tos vál­to­zá­sá­ról van szó, ha­nem ar­ról is, hogy ér­tel­mez­zük eze­ket a vál­to­zá­so­kat: lo­ká­li­sak-e vagy eu­ró­pai, eset­leg vi­lág­vi­szony­lat­ban is ta­pasz­tal­ha­tók. A má­sik te­rü­let, amely­nek ki­dol­go­zá­sá­ban sze­re­pet kap­tam, az is­ko­la egész­ség­ügye, amely a sport as­pek­tu­sá­ból kö­ze­lít­he­tő meg, de an­nál sok­kal át­fo­gób­ban.

– Evez­zünk ez­után ha­zai vi­zek­re! A gim­ná­zi­um közelében at­lé­ti­kai csar­nok ké­szül.

– Az öt­let már hat-nyolc év­vel ez­előtt meg­fo­gal­ma­zó­dott: sport­csar­no­kot kel­le­ne épí­te­ni, amely vá­ro­si ren­dez­vé­nyek­nek is he­lyet ad­hat­na. Az el­múlt esz­ten­dők­ben nem nyílt le­he­tő­ség ilyen cél­ra ál­la­mi tá­mo­ga­tást sze­rez­ni, ta­valy azon­ban fel­csil­lant a re­mény, hogy ki tud­juk vál­ta­ni az 1893-ban épült, két­száz négy­zet­mé­te­res tor­na­ter­met.

– Mi­ért tart­ják fon­tos­nak, hogy sport­csar­no­kuk le­gyen?

– A spor­to­lá­si le­he­tő­sé­gek mel­lett az is fon­tos szem­pont, hogy szám­ta­lan olyan hit­éle­ti össze­jö­ve­tel van min­den egy­ház­ke­rü­let­ben, ame­lyen akár ez­ren is részt vesz­nek, de a temp­lo­mo­kon kí­vül nin­cse­nek egy lég­te­rű nagy te­re­ink. A bony­há­di gim­ná­zi­um­nak van egy há­rom­száz fé­rő­he­lyes kol­lé­gi­u­ma, vi­szont nincs ak­ko­ra he­lyi­sé­ge, ahol ezer em­ber el­fér­ne. Elő­ször a he­lyi ön­kor­mány­zat­tal kö­zö­sen sze­ret­tünk vol­na egy nagy csar­no­kot épí­te­ni. Mind­két rész­ről meg­volt a szán­dék­nyi­lat­ko­zat, a ter­vek el­ké­szül­tek, csak köz­pon­ti for­rás nem volt, ami ki­egé­szí­tet­te vol­na az ön­kor­mány­za­ti, il­let­ve az egy­há­zi for­rá­so­kat.

– Az­tán ta­valy el­adás­ra kí­nál­ták a gim­ná­zi­um mel­lett lé­vő in­gat­lant.

– Mind­járt sze­met ve­tet­tünk a nagy csar­nok­ra, úgy lát­tuk, hogy test­ne­ve­lé­si cél­ra és kö­zös­sé­gi tér­ként egy­aránt jó len­ne. Egy lég­te­rű, két­ezer négy­zet­mé­te­res épít­mény­ről van szó. A ver­seny­sze­rű lab­da­já­té­kok­hoz ala­csony, de at­lé­ti­kai csar­nok­ká ala­kí­tá­sa le­het­sé­ges­nek tűnt. Szak­em­be­re­ket hív­tunk, jött a Ma­gyar At­lé­ti­kai Szö­vet­ség tel­jes ve­zér­ka­ra, amint mond­ták, ez le­het­ne Ma­gyar­or­szág má­so­dik leg­na­gyobb fe­dett pá­lyás at­lé­ti­kai csar­no­ka.

Össze­hív­tuk Ba­ra­nya, So­mogy és Tol­na me­gye at­lé­ti­kai ve­ze­tő­it, ők el­mond­ták, hogy len­ne igény a csar­nok­ra, hi­szen az egész Dél-Du­nán­tú­lon nincs le­he­tő­ség az at­lé­ták té­li fel­ké­szí­té­sé­re. Ami­kor a tá­mo­ga­tó nyi­lat­ko­za­to­kat meg­kap­tuk, fel­ke­res­tük az egy­ház ve­ze­tő­it az­zal, hogy sze­ret­nénk, ha len­ne mód a csar­nok meg­vá­sár­lá­sá­ra. El­ső ne­ki­fu­tás­ra az or­szá­gos pres­bi­té­ri­um el­uta­sí­tot­ta az öt­le­tün­ket.

– De nem ad­ták fel.

– Ki­dol­goz­tunk egy üze­mel­te­té­si és egy ki­hasz­ná­lá­si kon­cep­ci­ót, mely­ben sze­re­pel, hogy a sport­cé­lo­kon túl mi­lyen egy­há­zi és kül­ső ren­dez­vé­nye­ket tud­nánk itt le­bo­nyo­lí­ta­ni. Gaz­da­sá­gi szá­mí­tást is ké­szí­tet­tünk az üzem­ben­tar­tá­si költ­sé­gek­ről. Is­mét je­lent­kez­tünk az egy­ház ve­ze­tő­i­nél, és tet­tünk egy nyi­lat­ko­za­tot is, hogy nem kér­nénk plusz for­rást az egy­ház­tól a vá­sár­lást kö­ve­tő­en az át­ala­kí­tás­hoz és az üzem­ben tar­tás­hoz. Nagy örö­münk­re ek­kor úgy fog­lalt ál­lást az or­szá­gos pres­bi­té­ri­um, hogy ilyen fel­té­te­lek­kel ve­gyük meg. No­vem­ber­ben ne­ki­áll­tunk a csar­nok át­ala­kí­tá­sá­nak, fo­lya­ma­to­san szer­ve­zünk tár­sa­dal­mi mun­kát is. Most már a mennye­zet szi­ge­te­lé­sén dol­go­zunk. Min­ket is meg­le­pett, hogy hat­van­nyolc se­gí­tő ér­ke­zett a szom­ba­ti mű­szak­ra. Szü­lők, kol­lé­gák, sport­ba­rá­tok ígér­ték, hogy két hét múl­va új­ra együtt le­szünk.

– És már ké­szen áll az at­lé­ti­kai kon­cep­ció is.

– En­nek négy ele­me van. Az el­ső: ma­gas szín­vo­na­lú szak­mai mun­ka, eh­hez há­rom at­lé­ti­kai szak­edzőnk van, a kül­ső kont­rollt a test­ne­ve­lé­si egye­tem két mun­ka­tár­sa vál­lal­ta. Oda­fi­gye­lünk a gye­re­kek egész­sé­gé­re, ezért ko­moly or­vo­si stá­bot szer­vez­tünk a rend­szer mel­lé. A má­so­dik fon­tos pil­lé­re a kon­cep­ci­ó­nak, hogy a tár­gyi fel­té­te­lek al­kal­ma­sak le­gye­nek a ti­zen­két hó­na­pos, fo­lya­ma­tos mi­nő­sé­gi mun­ká­ra. A har­ma­dik na­gyon fon­tos elem, hogy hat­osz­tá­lyos gim­ná­zi­u­munk ga­ran­ci­át je­lent a to­vább­ta­nu­lás­ra, és nagy gya­kor­la­tunk van a te­het­ség­gon­do­zás te­rü­le­tén. Az egyé­ni óra­ter­vig le­bont­va mes­ter-ta­nít­vány szin­tig tud­juk ke­zel­ni a te­het­sé­ges fi­a­ta­lo­kat, ez vo­nat­ko­zik a leg­jobb at­lé­tá­ink­ra is. A ne­gye­dik fon­tos elem pe­dig a szü­lői hát­tér.

– A kö­zel­múlt­ban lét­re­hoz­tak egy ala­pít­ványt is az at­lé­ti­kai csar­nok­kal kap­cso­la­to­san.

– Sze­ret­nénk az ál­ta­lá­nos is­ko­lás gye­re­kek­nek is fel­kí­nál­ni az it­te­ni edzé­si le­he­tő­sé­get, de meg­van a koc­ká­za­ta an­nak, hogy a lét­szám gyors nö­ve­ke­dé­se mi­att eset­leg anya­gi gond­jai le­het­nek a szak­osz­tály­nak. Ezért hoz­tuk lét­re az ala­pít­ványt; egy hó­nap alatt kö­zel öt­száz­ezer fo­rint ke­rült már a szám­lá­já­ra.

– Mi­kor­ra ter­ve­zik az át­adást?

– Ha ne­ki­ál­lunk va­la­mi­nek, és nem sza­bunk ma­gunk­nak na­gyon szűk ha­tár­időt, ak­kor ké­nyel­me­sen ha­lad a mun­ka. A te­rem­tő Is­ten gond­vi­se­lé­sé­be ve­tett hit­tel azon mun­kál­ko­dunk, hogy má­jus 15-én már a csar­nok­ban tud­juk kö­szön­te­ni a Dé­li Egy­ház­ke­rü­let misszi­ói nap­já­nak részt­ve­vő­it.

Má­té Ré­ka

::Nyomtatható változat::