Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Ha ma él­ne Ter­tul­li­a­nus, alig­ha­nem szent ha­rag­gal vi­sel­tet­ne a fut­ball iránt. A 2. szá­zad e ki­emel­ke­dő teo­ló­gu­sa De spec­ta­cu­lis cí­mű ira­tá­ban a ke­resz­tény em­be­rek szá­má­ra ti­lal­mas­nak mi­nő­sí­tet­te az olyan nagy­vá­ro­si ese­mé­nye­ket, mint a ko­csi­ver­seny, a gla­di­á­tor- és ál­lat­vi­a­dal az am­fi­te­át­rum­ban, az at­lé­ti­kai küz­de­lem, va­la­mint a cir­kusz. E te­vé­keny­sé­gek zö­me a mai spor­tok előd­jé­nek te­kint­he­tő. Az egy­ház­atya ti­lal­ma a po­gány val­lá­si gyö­ke­rek­kel, il­let­ve a ver­seny­zők gya­ko­ri me­zí­te­len­sé­gé­vel füg­gött össze, ám dön­tő ér­ve az volt, hogy az adott épü­le­tek po­rond­ján már­tí­rok vé­re folyt. Így az­tán ért­he­tő a szi­go­rú til­tás.

Más ok­ból bi­zo­nyult sport­el­le­nes­nek a re­for­má­ció egyik-má­sik ága. Alig­ha gon­dol­ná bár­ki, hogy a fut­ball ős­ha­zá­já­ban mennyi­re el­le­nez­te az egy­ház ezt a spor­tot. 1531-ben Tho­mas Eli­ot pu­ri­tán lel­kész úgy fo­gal­ma­zott, hogy a fo­ci ál­la­ti­as ha­ra­got és he­ves erő­sza­kot szül. 1572-ben pe­dig azt ál­lí­tot­ta a ro­ches­te­ri püs­pök, hogy mind­ez „go­nosz já­ték”. 1583-ban Phi­lip Stubbs azt ír­ta köny­vé­ben, hogy a fut­ball és más ör­dö­gi idő­töl­té­sek el­von­ják a fi­gyel­met Is­ten dol­ga­i­ról, to­váb­bá hogy mennyi sé­rü­lés éri a já­té­ko­so­kat. Vé­gül ar­ra utalt, hogy ez a küz­de­lem csak fo­koz­za a vá­gya­kat és a gyű­lö­le­tet. 1589-ben pe­dig bír­ság­gal súj­tot­tak két em­bert, mert azok a te­me­tő­ben fut­bal­loz­tak. Ké­sőbb már csak azért járt bün­te­tés Ang­lia-szer­te, ha va­la­ki va­sár­nap űz­te ezt a spor­tot.

A 19. szá­zad­ra vál­to­zott meg az an­gol egy­há­zak vé­le­mé­nye: ek­kor már ma­guk is fon­tos­nak tar­tot­ták a moz­gást a fi­a­ta­lok éle­té­ben, sőt hang­sú­lyoz­ták, hogy a fut­ball erő­sí­ti a csa­pat­szel­le­met, és ser­ken­ti a fe­le­lős­ség­tel­jes gon­dol­ko­dás ki­ala­ku­lá­sát. Ezt kö­ve­tő­en im­már a ke­resz­tény gyü­le­ke­ze­tek kezd­tek fo­ci­csa­pa­to­kat ala­pí­ta­ni a meg­lé­vő kri­kettklu­bok mel­lé. A nagy mun­ka­nél­kü­li­ség ide­jén lét­re­hozott egye­sü­le­tek jó ha­tás­sal vol­tak a kö­zös­sé­gi élet­re. Szá­mos gyü­le­ke­zet szer­ve­zett sport­klu­bot, így az el­sők kö­zött ala­kult meg a St. Mark’s Church lab­da­rú­gó­csa­pa­ta, amely ké­sőbb Man­ches­ter Ci­ty né­ven vált vi­lág­hí­rű­vé. Egy­há­zi hát­te­rük van to­váb­bá olyan pa­ti­nás egye­sü­le­tek­nek, mint az As­ton Vil­la, a Bir­min­gham Ci­ty vagy a Tot­ten­ham Hot­s­pur.

A ne­héz­kes in­du­lás­hoz ké­pest so­kat vál­to­zott a hely­zet, hi­szen ma egy-egy je­len­tős sport­ese­mény­nek gyak­ran van­nak egy­há­zi vo­nat­ko­zá­sai is. Né­hány éve a vi­lág­baj­nok bra­zil fo­cis­ták bi­zony­ság­té­te­lé­től volt han­gos a saj­tó: a mér­kő­zés vé­gén – vagy ép­pen a gól­öröm je­gyé­ben – le­ve­tett me­zük alatt Jé­zust di­csé­rő fel­ira­to­kat és ké­pe­ket vi­sel­tek. A Baj­no­kok Li­gá­já­ban szá­mos klub­csa­pat, vagy a most zaj­ló vi­lág­baj­nok­sá­gon pél­dá­ul a ghá­nai válogatott imád­ko­zik lát­vá­nyo­san egy-egy mér­kő­zés előtt vagy után. Eh­hez ké­pest im­már meg­szo­kott­nak le­het nyil­vá­ní­ta­ni, hogy egy-egy pá­lyá­ra lé­pő já­té­kos ke­resz­tet vet.

Wolf­gang Hu­ber, a né­met pro­tes­táns egy­há­zak ko­ráb­bi el­nö­ke né­hány éve öku­me­ni­kus is­ten­tisz­te­let ke­re­té­ben szen­tel­te fel a mün­che­ni olim­pi­ai sta­di­on ká­pol­ná­ját. Pré­di­ká­ci­ó­já­ban hang­sú­lyoz­ta, hogy az aré­na és a ká­pol­na jól meg­fér egy­más mel­lett. Az előb­bi a tel­je­sít­mény­ről, az utób­bi a be­fo­ga­dás­ról szól. A hang­or­kán előtt és után szük­ség van a kül­ső és bel­ső csend­re. A ká­pol­na meg­óv at­tól a kí­sér­tés­től, hogy em­be­re­ket is­te­nít­sünk. Itt szem­be­sül­he­tünk Pál apos­tol­nak ez­zel a fi­gyel­mez­te­té­sé­vel is: „Aki pe­dig ver­seny­ben vesz részt, min­den­ben ön­meg­tar­tóz­ta­tó: azok azért, hogy el­her­va­dó ko­szo­rút nyer­je­nek, mi pe­dig azért, hogy her­vad­ha­tat­lant.” (1Kor 9,25)

A négy év­vel ez­előt­ti lab­da­rú­gó-vi­lág­baj­nok­ság so­rán – amely­nek Né­met­or­szág volt a há­zi­gaz­dá­ja – a szó szo­ros ér­te­lem­ben szé­les­re tár­ták ka­pu­i­kat az egy­há­zak. Gyü­le­ke­ze­ti ter­mek­ben le­he­tő­sé­get kí­nál­tak ar­ra, hogy a szur­ko­lók együtt néz­zék a meccset, előtte a lel­ké­szek rö­vid ige­ma­gya­rá­za­tot tar­tot­tak, va­la­mint a kö­zös­ség meg­élés­ének szá­mos mód­já­ra volt le­he­tő­ség. A most zaj­ló dél-af­ri­kai vi­lág­baj­nok­ság so­rán is sok egy­ház­köz­ség él a misszió új for­má­já­val.

Kü­lön kell szól­ni a né­met pro­tes­tán­sok­nak a fo­ci­vé­bé­hez és Af­ri­ká­hoz kap­cso­ló­dó pro­jekt­jé­ről, amely ezt a be­szé­des cí­met vi­se­li: A re­mény­ség göm­bö­lyű. A Ke­nye­ret a vi­lág­nak (Brot für die Welt) moz­ga­lom­mal kar­ölt­ve a lab­da­rú­gá­son ke­resz­tül kí­ván­ja el­ér­ni azo­kat a jó szán­dé­kú em­be­re­ket, akik se­gít­het­nek a sok nyo­mo­rú­ság­gal küz­dő kon­ti­nens meg­se­gí­té­sé­ben. Az igé­nye­sen össze­ál­lí­tott fü­zet nem­csak az adott sta­di­o­no­kat mu­tat­ja be, ha­nem ér­zé­kel­te­ti az ott élők túl­nyo­mó több­sé­gé­nek sze­gény­sé­gét is. Utal ar­ra, hogy a „fair play­re” nem­csak a sport­ban, ha­nem a tár­sa­da­lom min­den te­rü­le­tén szük­ség van, kü­lö­nö­sen is a po­li­ti­ká­ban és a gaz­da­ság­ban. Sár­ga és pi­ros la­pok­kal jel­zi azo­kat a sza­bály­ta­lan­sá­go­kat és igaz­ság­ta­lan­sá­go­kat, ame­lye­ket Dél-Af­ri­ká­nak el kel­lett szen­ved­nie a múlt­ban, és ame­lyek kö­vet­kez­mé­nyei ma is sújt­ják ezt az or­szá­got. Vé­gül azo­kat az em­be­re­ket, akik­nek a lab­da­rú­gás alap­ve­tő­en szó­ra­ko­zás, tény­le­ges szo­li­da­ri­tás­ra pró­bál­ja hív­ni.

Van­nak, akik a hely­szí­nen se­gí­te­nek. Egy fran­cia ke­resz­tény új­ság­író Pre­to­ri­á­ba uta­zott, hogy a dél-af­ri­kai egy­há­zak meg­bí­zá­sá­ból hon­la­pot szer­kesszen. A www.chur­chont­he­ball.com né­ven el­ér­he­tő por­tál cím­lap­ján a li­la in­ges Wil­frid Na­pier püs­pök lát­ha­tó fut­ball-lab­dá­val, mel­let­te pe­dig a sta­di­on­hoz kö­ze­li temp­lo­mok mi­se­rend­je ol­vas­ha­tó. A por­tál szá­mos, a sport­hoz kap­cso­ló­dó val­lá­si és er­köl­csi té­mát is tag­lal, és olyan kí­nos kér­dé­se­ket is érint, mint an­nak a sok ezer szex­mun­kás­nak a tény­ke­dé­se, akik a vi­lág­baj­nok­ág ide­jén a vi­lág min­den ré­szé­ből Dél-Af­ri­ká­ba özön­ló szur­ko­lók ren­del­ke­zé­sé­re áll­nak.

Saj­nos a ma­gyar fo­ci fo­lya­ma­tos gyen­ge­sé­ge mi­att év­ti­ze­dek óta csak tá­vo­li szem­lé­lői le­he­tünk a vi­lág­baj­nok­sá­gok­nak. Nem mind­egy azon­ban, hogy mi­lyen lel­kü­let­tel kö­vet­jük fi­gye­lem­mel az ese­mé­nye­ket. Ter­tul­li­a­nus til­tá­sa és az an­gol pu­ri­tá­nok tar­tóz­ko­dá­sa im­már a múl­té. Örök­ké ér­vé­nyes azon­ban az apos­to­li in­tés a sza­bály­sze­rű küz­de­lem­ről (1Kor 9,24–27) és még in­kább Jé­zus sza­va: „…mit hasz­nál az em­ber­nek, ha az egész vi­lá­got meg­nye­ri, lel­ké­ben pe­dig kárt vall?” (Mt 16,26)

Sze­res­sük a jó fo­cit. Ha te­het­jük, kí­sér­jük fi­gye­lem­mel a mér­kő­zé­se­ket. Ám ne fe­lejt­sük el, hogy a há­zi­gaz­da or­szág­ban mennyi nyo­mo­rú­ság hal­mo­zó­dott fel. És fi­gyel­jünk a Szent­írás ma is ér­vé­nyes üze­ne­té­re. A vál­to­zó vi­lág­ban ta­lán így is meg­szó­lal­tat­hat­juk a vál­to­zat­lan igét:

Bol­do­gok, akik há­lá­san ün­nep­lik győ­zel­mü­ket, és azt aján­dék­ként fo­gad­ják.

Bol­do­gok, akik ve­szí­te­ni tud­nak, anél­kül hogy fe­jü­ket el­ve­szí­te­nék.

Bol­do­gok, akik a sport­ban és a já­ték­ban a sza­bad­sá­got ér­zik.

Bol­do­gok, akik lel­ke­sed­ni tud­nak, anél­kül hogy el­ra­gad­ná őket a hév.

Bol­do­gok, akik egy jó csa­pat tag­jai le­het­nek a já­ték­ban és az élet­ben.

Bol­do­gok, akik a má­sik­ban min­dig az em­bert, és nem az el­len­fe­let lát­ják.

Bol­do­gok, akik ki tud­nak kap­cso­lód­ni a sport­ban és a já­ték­ban.

Bol­do­gok, akik a test tel­je­sít­mé­nye mel­lett a lé­lek­ről sem fe­led­kez­nek meg.

Bol­do­gok, akik tes­tük­kel és lel­kük­kel Is­tent, a Te­rem­tőt di­csé­rik.

Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület

::Nyomtatható változat::