Úti-tár­sal­gó

Hozzászólás a cikkhez

– Mely kö­rül­mé­nyek mi­att ve­ze­tett az út­ja Svéd­or­szág­ba?

– Ér­tel­mes és tar­tal­mas élet­re vágy­tam, de a rend­szer, mely­be Erdélyben be­le­szü­let­tem, s az ide­gen ha­ta­lom, mely raj­tunk ült, le­he­tet­len­né tet­te ezt. 1987-ben, har­minc­hét éve­sen még elég erőt érez­tem ma­gam­ban az új­ra­kez­dés­hez. Ne­ki­ló­dul­tam a nagy­vi­lág­nak, ak­kor még nem tud­ván, hol kö­tök ki. Svéd­or­szág­ba me­ne­kült­ként ér­kez­tem, mit sem tud­va az it­te­ni ma­gya­rok­ról vagy egy­há­zi-szer­ve­ze­ti éle­tük­ről. Még a me­ne­kült­tá­bor­ban vol­tam, ami­kor lel­kész elő­döm pró­ba­szol­gá­lat­ra ren­delt Stock­holm­ba, az­tán 1990-ben a szol­gá­lat egé­sze rám sza­kadt, s az­óta nincs meg­ál­lás.

– Ho­gyan ha­tá­roz­ná meg a di­asz­pó­ra­lét jel­leg­ze­tes­sé­ge­it, elő­nye­it és hát­rá­nya­it?

– Az ön­ként vál­lalt el­ván­dor­lás­sal vagy kény­sze­rű me­ne­kü­lés­sel az em­ber egy ide­gen, más nyel­vű és kul­tú­rá­jú kör­nye­zet­be ke­rül, ahol a több­ség­gel kell együtt él­nie. Ez le­het gaz­da­gí­tó ha­tá­sú – pél­dá­ul a nyelv el­sa­já­tí­tá­sa, bi­zo­nyos ma­ga­tar­tás­min­ták át­vé­te­le –, de a leg­több­ször vesz­te­ség­gel is jár. A szór­vány­hely­zet hát­rá­nyos ol­da­lá­hoz tar­to­zik az egyén el­szi­ge­te­lő­dé­se, a szo­ron­gás, az el­bi­zony­ta­la­no­dás és az iden­ti­tás­za­var – vagy ép­pen a nyelv­vesz­tés. Az al­kal­maz­ko­dá­si kény­szer ön­fel­adás­hoz ve­zet­het, rosszabb eset­ben az egyén­nek ön­ma­gá­val vagy sa­ját nép­cso­port­já­val va­ló szem­be­for­du­lá­sá­hoz is.

– Ilyen kör­nye­zet­ben mi­re he­lyez­te, il­let­ve he­lye­zi leg­in­kább a hang­súlyt lel­ké­szi mun­ká­ja so­rán?

– Elő­ször is a Ma­gyar­or­szág­ról és az el­sza­kí­tott te­rü­le­tek­ről szár­ma­zók, a ka­to­li­ku­sok és a pro­tes­tán­sok, a ré­geb­ben és az újab­ban ér­ke­zet­tek kö­zöt­ti vá­lasz­fa­la­kat bon­tot­tam és bon­tom fo­lya­ma­to­san. A szét­szórt­ság­ban egy­sé­günk meg­őr­zé­se min­den­nél fon­to­sabb. Éles kü­lönb­sé­get te­szek in­teg­rá­ció és asszi­mi­lá­ció kö­zött, a be­il­lesz­ke­dést kí­vá­na­tos­nak tart­va, a be­ol­va­dást a leg­ha­tá­ro­zot­tab­ban el­uta­sít­va. Hang­sú­lyoz­om, hogy az egy­ház és a ma­gyar­ság együt­tes meg­tar­tá­sa és kép­vi­se­le­te el­en­ged­he­tet­len a szór­vány­hely­zet­ben épp­úgy, mint a ki­sebb­sé­gi lét­ben. A ma­gyar nyel­vű ká­té­ok­ta­tás és kon­fir­má­ció be­ve­ze­té­sé­vel if­ja­ink egy­há­zi kö­zös­sé­günk­höz való tar­to­zá­sá­nak ér­zé­sét szán­dé­ko­zom erő­sí­te­ni.

Hang­súlyt fek­te­tek a kap­cso­lat­tar­tás­ra is; ezt szol­gál­ja XV. év­fo­lya­má­ban já­ró, Új Ké­ve cí­mű la­punk és öt éve in­dí­tott in­ter­ne­tes hon­la­punk – www.ke­ve.se – is. Ki­emelt fon­tos­sá­got tu­laj­do­ní­tok a szór­vány­kö­zös­sé­gek egy­más kö­zöt­ti kap­cso­la­tá­nak, il­let­ve a ha­zai egy­há­zak és a be­lő­lük va­la­mi­kor ki­raj­zott szór­vány­gyü­le­ke­ze­tek re­in­teg­rá­ci­ó­ja kér­dé­sé­nek.

– Összes­sé­gé­ben mi­lyen­nek lát­ja a svéd­or­szá­gi, il­let­ve a bal­ti­ku­mi ma­gya­rok hely­ze­tét?

– A rend­szer­vál­tást kö­ve­tő tör­vé­nyi vál­to­zá­sok­nak, a ha­za­té­rés le­he­tő­sé­ge meg­könnyí­té­sé­nek, a mű­hol­das te­le­ví­zi­ó­zás­nak, az egy­re ol­csóbb re­pü­lő­já­ra­tok­nak – és így to­vább – kö­szön­he­tő­en a szór­vány­ban élő egyé­nek hely­ze­te és az óha­zá­val fenn­tar­tott kap­cso­la­tuk gyö­ke­re­sen meg­vál­to­zott, összes­sé­gé­ben jobb lett. Ez­zel szem­ben az emig­rá­ció ha­gyo­má­nyos egye­sü­le­ti és gyü­le­ke­ze­ti kö­zös­sé­gei egy­re sú­lyo­sabb eg­zisz­ten­ci­á­lis gon­dok­kal küz­de­nek, el­ső­sor­ban az in­téz­mé­nyi tá­mo­ga­tá­sok kö­nyör­te­len el­vo­ná­sa s ez­zel pár­hu­za­mo­san az egyé­ni ál­do­zat­vál­la­lás csök­ke­né­se mi­att.

– Re­for­má­ció ün­ne­pé­hez kö­ze­led­ve kér­dem: van-e szük­sé­ge a mai vi­lág­nak megújulásra, il­let­ve mennyi­re él a mai pro­tes­táns egy­há­zak­ban a re­for­má­ció szel­le­me?

– „Újon­nan kell szü­let­ne­tek” – mond­ta Jé­zus Ni­ko­dé­mus­nak, s ez a jé­zu­si meg­ál­la­pí­tás és fel­szó­lí­tás min­den kor min­den em­be­ré­re vo­nat­ko­zik. Lel­ki új­já­szü­le­tés­re van szük­sé­gük nem­csak a nagy­vi­lág­ba el­szé­ledt szór­vány­kö­zös­sé­ge­ink­nek, ha­nem az ott­ho­ni­ak­nak is. Lel­ki új­já­szü­le­tés­re van szük­sé­ge egész nem­ze­tünk­nek! Lu­ther a „Mi­enk a menny örök­re!” re­mé­nyé­ben és en­nek el­éré­sé­ért min­dent, mi szá­má­ra ked­ves volt, ké­pes lett vol­na fel­ál­doz­ni: „Kin­cset, éle­tet, / Hit­vest, gyer­me­ket / Mind el­ve­he­tik, / Mit ér ez őne­kik!” – ki­ált­ja. Ezt csak egy olyan re­for­má­tor mond­hat­ta ki, aki hit­te, hogy „ve­lünk az Úr tá­bor­ba száll, / Szent­lel­két ránk bo­csát­ja”. Pro­tes­táns egy­há­za­ink­nak, kö­zös­sé­ge­ink­nek, min­den hí­vünk­nek itt is, és ott­hon is kér­ni­ük kell Is­tent, hogy Szent­lel­két ránk bo­csás­sa, hogy ne csak mond­juk, de meg is ta­pasz­tal­has­suk: va­ló­ban erős vár a mi Is­te­nünk!

Szűcs Pet­ra

::Nyomtatható változat::