Liturgikus sarok

Liturgikus tér

Hozzászólás a cikkhez

A torony teszi a templomot. Mielőtt rábólintanék erre a véleményre, hadd mondjam el: torony nélküli templomban nőttem fel, és nem is igazán éreztem e karcsú építmény hiányát. Így is templom volt számomra, az igazi. Csak amikor első szolgálati helyemre kerültem, akkor csodálkoztam rá, milyen fontos is valójában. Az évek során aztán egyre beszédesebb jellé vált számomra. Nagyon megszerettem.

A templom megjelölt épület – erről árulkodik a torony. Tornyot építeni nem olcsó mulatság. Mégis, ahol tehetik – ahol a politika nem tiltja, és ahol rendelkezésre állnak a megfelelő eszközök –, ott a templommal együtt húzzák fel. Igaz, olyan helyet is ismerünk, ahol jóval később építették hozzá a már meglévő templomhajóhoz. Mert valamivel meg kell jelölni az épületet. Kifejezni azt, hogy nem csarnok, nem családi ház, nem magtár az a ház, hanem templom – mivel tornya van. Olyan jel ez, mint amikor a püspök és a gyülekezet a felszentelés szertartásában az épületet egy speciális célra, Isten szolgálatára különíti el. A torony kiemelkedő voltával kiemelt építménnyé teszi Isten hajlékát.

A torony felfelé mutató ujj – ahogyan konfirmandusainknak szoktuk tanítani. Ez a kép azonban minket, felnőtteket is megszólíthat. A 21. század gyermekeiként ugyanis minden arra kényszerít minket, hogy a realitások talaján állva a lábunk elé nézzünk, a következő lépésre figyeljünk. Szükségünk van hát arra, hogy valami, valaki felemelje a tekintetünket. A születésünk pillanatától lefelé, a sír mélye felé tartó embereknek a torony arról tanúskodhat: felfelé nézhetünk. Az „odafent valókról” tájékozódhatunk.

Jóllehet épülnek más tornyok is. Tornyok, amelyek lefelé mutatnak. Bábeli tornyok, emberi képességet dicsérő, az ember hatalmának emlékművet állító felhőkarcolók. A templomtorony azonban nem ilyen. Az ég felé mutat akkor is, ha csak néhány méterre emelkedik ki. Arra biztat: emelkedjetek ki a hétköznapok lehúzó valóságából, és úgy éljetek, hogy tekintettel vagytok az égiekre.

A torony a messze zengő harang háza. Isten ugyanis minden érzékszervünket használja: a szemünk mellett a fülünket is – nemcsak a szavak megértésére, hanem más hangjelzések befogadására is. A torony a harang szavában megcsendülő isteni jelzést engedi messzire hangzani. A mindennapok forgatagában, az utca zajában ez a hang csak egy lenne a sok közül, a toronyba emelve viszonyt eljuthat máshová is a hír: Istennel beszélhetünk (amikor imádságra, istentiszteletre hív), az örök élet reménységében búcsúzhatunk halottainktól (ha temetésről, halálesetről tájékoztat), de a ránk leselkedő veszélyre is figyelmeztethet (például tűz esetén).

A templomtorony: távlatokat biztosító hely. Nemcsak felfelé irányítja tekintetünket, hanem távlatokban enged gondolkodni. Manapság a toronyba már csak a gyerekek akarnak feljutni, a harangozó is csupán „lentről” húzza a harangot. Pedig néha érdemes felmenni és kinézni onnét. Sokan éppen ezt élvezik a hegymászásban: a csúcsról sok mindent láthatunk. Ezért építünk kilátókat is. A templomtorony tehát jelkép: azt fejezi ki, hogy a magasból távolba lehet látni. Nem egyszerűen addig, ameddig a szem ellát, hanem tovább is. Az Isten szeretetének magasságába emelkedve az igazi perspektívát láthatjuk meg, amelyből átértékelődnek a dolgaink. Ha egy gépkocsivezető csak az autó orra elé néz, akkor egy pillanat alatt végzetes helyzetbe kerülhet. Ha a távoli utat kémleli, látószögében ott van a közvetlen néhány méter is. Akkor látjuk jól életünkben a közeli pontokat, lehetőségeket és teendőket, ha a távlatot is nézzük. A távollátáshoz pedig fel kell emelkedni. Ennek emlékeztető, figyelmeztető jele a torony.

A torony az építő hitvallása. Egy arra járó ugyanis elsőként a tornyot pillantja meg. Még nem tudja, milyen a belső, hogyan néz ki a liturgikus tér, milyenek az ablakok, de képet alkot az egészről. S mivel a tornyot pillantja meg először, ez lesz első ítéletének alapja. Talán ezért is kiemelkedően fontos az épület megálmodója számára ez a magas építmény. Hiszen már ennek az első benyomásnak is Istenről szóló tanúságtételnek kell lennie.

Nem írtam még a toronyóráról, amely a pontos időn túl a kegyelmi időre is emlékeztet. A téma még sok más érdekességet is rejt. A leglényegesebb azonban az, hogy a torony számunkra jellé váljon – sokféle értelemben.

Hafenscher Károly

::Nyomtatható változat::