Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2003
- 12
- Szemeim az Úrra néznek - az Isten Bárányára
A vasárnap igéje
Böjt 3. vasárnapja (Oculi)
Hozzászólás a cikkhez
Szemeim az Úrra néznek - az Isten Bárányára
Jn 1,35-40
Oculi – a szemek vasárnapja a böjti idõszak vasárnapjainak sorában. Látvány pedig bõven akad körülöttünk. Sokan versengenek azért, hogy figyelmünket rájuk pazaroljuk. A böjti csendesség jó alkalom arra, hogy megfáradt tekintetünket az Isten szeretetének igazán hiteles szemléltetõjére, Isten Bárányára irányítsuk. Õrá és nem a fejünk fölé magasodó, megoldhatatlannak tûnõ gondokra, bajokra, elesettségünkre, bûneink terhére és az azokkal szembeni tehetetlenségünkre, hanem a mindezeket elhordozó Úrra. Isten Bárányára, aki elveszi a világ bûnét, magára veszi erõtlenségünket.
Valószínû, hogy az ember nem a 21. század elején vált fogékonnyá a látványosságokra, a különféle valóságshow-kra. Az igébõl tudjuk, hogy sokan voltak kíváncsiak a meglehetõsen különc módon élõ, teveszõr ruhát viselõ, sáskával és erdei mézzel táplálkozó Keresztelõ Jánosra. Tömegével vonultak a pusztába, hogy láthassák õt. Az embereket az sem riasztotta el, hogy János igen keményen ostorozta õket, és ítélettel fenyegetett. Számosan követték is õt.
Nem tudjuk, hányan – bizonyára az egyszerûen csak a szenzációt keresõknél jóval kevesebben –, de akadtak olyanok is, akik megértették János igehirdetésének üzenetét: hogy nem õ a fontos, hanem az, aki utána érkezik. Õ csak az utat készíti. Nincs semmi keserûség János szavaiban, hanem a tiszta öröm csendül ki belõlük, amikor tanítványai közül néhányan „beárulják” nála Jézust, mondván, hogy õt immár többen követik. János így felel: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem”(Jn 3,30). A Jézusra mutató élet legnagyobb öröme, ha emberi szívek nyílnak meg Jézus, az Isten Báránya elõtt. Nála fontosabbá, nagyobbá senki és semmi nem válhat az életben.
Igénkben két tanítványt látunk, akik János bizonyságtételének hatására Jézus nyomába szegõdnek. Megérintette õket az igehirdetés. Elõször talán õket is csak a kíváncsiság hajtja. De Jézust nem lehet csak úgy távolról figyelgetni; külsõ szemlélõként, õt magát igazán fel nem vállalva követni. Nem lehet életét a tv képernyõjének biztonságos távolságából „kukkolni”, suttyomban utána osonni; a végsõkig fenntartva a menekülés útját iránta el nem kötelezõdni.
Jézus felteszi a kérdést: „Mit kerestek?” Eljön az idõ, amikor nem lehet kibújni a válaszadás alól, színt kell vallani: Hozzá akarok tartozni? Fontos-e nekem annyira, hogy hajlandó legyek bemenni Hozzá? Szánok-e Rá idõt napom olyanynyira értékesnek vélt perceibõl? Van-e bennem éhség arra, hogy Õt hallgassam? Mesterem-e, akinek a szavára figyelek, vezetését, útmutatását követem? A böjt nagyszerû lehetõség arra, hogy minél inkább kirekesszük napjainkból mindazt, ami elvonja figyelmünket az Úr Jézusról, és meghalljuk, ha bennünket is megszólít. Tekintete nem siklik el életünk nehézségei fölött. Õ számunkra is az új élet lehetõsége, a békesség forrása.
Tudjuk az igébõl, hogy az ilyen mély megérintettség, az, ha életünket odaszánjuk Istennek, nem marad következmény nélkül. A követõkbõl követek lesznek. András alig várja, hogy elmondhassa testvérének, Simonnak, hogy megtalálta a Messiást.
Legyenek áldottak Isten követei az életünkben, akik – maguk is az Úrra nézve – tekintetünket az Úr Jézusra irányították! Boldogok a szolgák, akiknek megadatik, hogy másokat Jézushoz vezessenek. Naponként elcsendesedve, magunkat újra odaszánva legyünk mi is az Õ útjának készítõi mások életében!
Imádkozzunk!
Urunk, Jézus, Isten Báránya!
Köszönjük szeretetteljes figyelmedet, amellyel életünket kíséred! Hálát adunk Neked, hogy nem engedsz bennünket elkallódni, sodródni, hanem személyesen hozzánk szólsz, megszólítasz. Áldd meg minden napunkat, hogy egy se múljék el anélkül, hogy Veled találkoznánk. Tégy bennünket követeiddé, akik Rád figyelnek, és másokat is Hozzád vezetnek! Ámen.
Gyõri Péter Benjámin
::Nyomtatható változat::
|