A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Dr. Bernhard Felmberg

Dr. Bernhard Felmberg, a Berlin-brandenburgi Evangélikus Egyház vezető munkatársa is résztvevője volt az Adenauer Alapítvány szervezésében március 12–13. között lezajlott budapesti „médiakonferenciának”. A teológusképzésért felelős főtanácsossal előadása után beszélgettünk.

*– Mi hozta Önt erre a médiával kapcsolatos konferenciára?*

– A teológusképzésben – melyben magam is részt veszek – az egyház és a média kapcsolatára is hangsúlyt helyezünk. Ez azért fontos, mert mindenkinek, aki lelkész akar lenni, tudatában kell lennie annak, hogy a teendőit a nyilvánosság előtt végzi. Gyülekezetét „kifelé”, a világ felé is tudnia kell képviselni. Ha például egy templom nagyon leromlott állapotban van, sokat számít minden segítség. Jó, ha a leendő lelkészek felkészülnek arra, hogyan kell megjelenniük a médiában – legyen az akár a helyi sajtó, akár a rádió vagy a televízió.

*– Ön milyen képzésben részesült?*

– Berlinben és Erlangenben tanultam teológiát. Azután gyülekezeti lelkész lettem, és az élet késztetett arra, hogy közelebbről is megismerkedjek a média világával. Amikor ugyanis egy négymillió márkás temp-lomfelújítási munkába fogtunk, akkor ehhez nagymértékben igénybe vettük a média segítségét is. Ezt követően 2000–2002 között egy kereszténydemokrata értékeket képviselő párt evangélikus tagozatának vezetője voltam. Sajtószóvivői teendőket is ellátva tapasztalhattam meg, milyen nehéz az egyházat érintő sajtóközleményeket úgy megírni, hogy azokat le is közöljék, s mennyire nem egyszerű elérni azt, hogy egyházi, vallási témákkal a világi, országos lapok is foglalkozzanak.

Örülök, hogy átadhatom a tapasztalataimat. Remélem, hogy a munkámmal hozzájárulhatok ahhoz, hogy a leendő lelkészek és lelkésznők felkészültebbek legyenek, amikor – szolgálatuk során – az egyház és média viszonya, illetve általában véve a média világa kerül szóba.

*– Járt már korábban is Magyarországon?*

– Nem, először vagyok Budapesten. Nagyon tetszik a város, de – az idő rövidsége miatt – sajnos csak keveset láthattam belőle. Mindössze Budán és a Váci utcában tudtam egy rövid sétát tenni.

*– Ki hívta meg előadónak erre a konferenciára?*

– A rendezvény szervezőinek egyike, a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti képviselete keresett meg. Az olvasók tájékoztatására elmondanám, hogy ez egy olyan, politikai kérdésekkel foglalkozó szervezet, amely különböző hosszú távú terveket, programokat készít, hogy előmozdítsa az országaink közti együttműködést, valamint egymás jobb megismerését. Korábbról ismerem az alapítvány képviselőjét, Klaus Weigeltet, az ő meghívásának köszönhető, hogy itt lehetek.

*– Előadásának címe „Az egyházak mint értékközvetítők a médiában” volt, melyben – egyebek mellett – az egyház és média korábbi és mostani helyzetét elemezte.*

– Igen. Arról beszéltem, hogy napjainkban olyan világot élünk, amelyet a média erőteljesen befolyásol. Régebben sokkal egyszerűbb volt az egyház helyzete. A különböző sajtótermékek mellett csak a közszolgálati televíziózás és rádiózás létezett, nem szorultunk rá ennyire a nyilvános médiaszereplésre. Az egyház által képviselt véleménynek önmagában véve nagyobb súlya, tekintélye volt a társadalomban és a közéletben. Többen jártak templomba. Az istentiszteleteken, temetéseken, esketéseken, kereszteléseken és konfirmáción keresztül – közvetlen módon – érték el az embereket.

*– Mára már azonban – ahogy azt Ön is megjegyezte – erőteljesen csökkent a templomlátogatók száma.*

– Pontosan. Éppen ezért fontos, hogy észrevegyék az egyházat, hogy felfigyeljenek rá. Háttérbe szorult a vallás, az egyház, a keresztény életszemlélet. Sarkítva úgy is fogalmazhatnánk: csak az létezik, amit a tévében bemutatnak és közvetítenek.

*– A képernyő megszerkesztett és mesterséges valóságában pedig egyre inkább veszélyeztetett az emberi méltóság.*

– Németországban már lecsengett a valóságshow-k időszaka. Már az előadásomban is mondtam, de most újra megismétlem: higgye el, van élet a Big Brother után is. A Nagy Testvér házát lebontották, de „az egyház épülete” most is áll.

Beszélgethetünk a valóságshow-król, bosszankodhatunk miattuk. Az egyháznak is lehet véleménye az ilyen műsorokról, de el kell gondolkodnia azon, hogy amit mondani akar, valóban eljut-e a címzettekhez. Ha szót emel a Big Brother ellen, akkor – társadalmi oldalról – szinte biztos, hogy azt a választ kapja: „Tudtuk, hogy ez lesz! Az egyház egy régimódi, poros intézmény, nem halad a korral.” Bizonyos lépésekkel nem érhetünk el mást, minthogy alátámasztjuk az egyházzal szemben már eleve meglévő előítéleteket. Véleményem szerint egyes kérdésekben az egyháznak nem egyszerűen csak reagálnia kell, hanem azon is el kéne gondolkodnia, hogyan szóljon hozzá a felmerülő problémákhoz.

*– Említene néhány konkrét példát?*

– A Big Brothernél maradva: a tiltás önmagában nem elég. Egy „ellenprogramot” kellene készíteni. Teszem azt a Nagy Testvér házához legközelebb eső templomban – a valóságshow adásával egy időben – „Big Father” (Nagy Atya) címmel egy fórumbeszélgetés-sorozatot tartani, népszerű emberek meghívásával. Ismert színészeknek, zenészeknek, sportolóknak, újságíróknak, lelkészeknek lenne lehetőségük arra, hogy elbeszélgessenek – egymással és a nézőkkel – erről a műsorról. Elmondhatnák, mi az, amit helytelenítenek, és milyen más utak, lehetőségek kínálkoznak még a valóságshow-kon kívül. – * Fülembe cseng egy mondata: „A médiaszakemberek nem ismerik az egyházat.” Igaz ennek a fordítottja is?*

– Sajnos igen. Az egyház fényévnyi távolságban van a média világától, fogalma sincs arról, hogyan zajlanak ott a dolgok, milyen kemény a verseny. Úgy gondolom, hogy közeledésre, egymás kölcsönös és jobb megismerésére lenne szükség.

*– Az egyháznak azonban Ön szerint nemcsak kifelé, a világ felé kellene nyitnia. Előadása végén arról is szólt néhány szót, hogy lépéseket kellene tenni az egyházon belül is.*

– Véleményem szerint egyfelől fontos, hogy a médiában olyan emberekre találjuk, akik nyitottak az egyházzal szemben. Másfelől egyházi embereket, hívő keresztényeket kéne támogatni és a média világába küldeni. Kapcsolatok kiépítésére, egyfajta „hídverésre” kellene törekedni. Ez egy nagyon fontos munka. A harmadik lényeges feladat pedig – az egyházi médiaképzés mellett – az egyházi médiamunka lenne: vallási szerkesztőségek működtetése a televízióban és a rádióban, egyházi lapok alapítása és fejlesztése, valamint egyházi hírügynökség létrehozása.

Gazdag Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::